Digitalizáció: a diákok már előrébb tartanak, mint az iskola

2018. szeptember 17. 16:30

Míg Franciaországban az idei tanévtől betiltották az általános iskolai mobilhasználatot, más országokban előszeretettel használják az órákon a gyermekek saját digitális eszközeit. Magyarországon maguk az intézmények dönthetnek arról, hogyan korlátozzák a mobilok és tabletek használatát. A közfelfogás szerint az okostelefonok elvonják a diákok figyelmét nemcsak a tananyagról, hanem egymásról is, ugyanakkor olyan fogalmak születnek, mint az e-learning vagy az m-learning, azaz a digitalizáció és a mobileszközök használata tanulási, oktatási célokra. Egy biztos: ma már tanár és diák zsebében is állandóan ott lapul a kicsi, de sokat tudó készülék, amely a tanulás során számos jól alkalmazható funkciót rejthet.

A diákok előrébb tartanak, mint az iskola

Bár a tengerentúlon az iskolák digitális felszereltsége lényegesen jobb, mint a világ nagyobb részén, egy átfogó amerikai kutatás szerint a diákok 56 százaléka otthon gyakrabban és több technológiai eszközt használ a tanuláshoz, mint az osztályteremben. A Project Tomorrow kutatás kiemeli, hogy a mobiltelefon óriási lehetőségeket kínál a tanulásban, de talán ennél is izgalmasabb, hogy ezek kiaknázásában a diákok jóval előbbre járnak, mint az oktatási rendszer. A gyerekek nem várják meg, amíg az iskola kitalálja, hogyan vonja be a digitális eszközöket az oktatásba, inkább ők kísérletezik ki a maguk biztos módszerét: 84 százalékuk internetes kutatásra, 59 százalékuk pedig általános információgyűjtésre használja mobilját, hogy jobban boldoguljon az iskolai feladatokkal.

Az amerikai diákok ösztönösen fedezik fel, hogyan segítheti őket tanulmányaikban a mobiltelefon. Túlnyomó többségük már online forrásokból, tananyagból tanul, a tanárok azonban csupán 14 százaléka ad nekik rendszeresen olyan házi feladatot, amihez az interneten kell megtalálni a választ. Az online böngészés esetében azonban elengedhetetlen lenne, hogy a tanárok felhívják a figyelmet a forráskritika fontosságára, hogy a diákok már tanulmányaik elején megtanulják, mitől lesz hiteles egy online információforrás.

Egy egész lexikon egy kézben

A hazai Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. A mobiltechnológiával támogatott tanulás és tanítás módszerei című tanulmánya szerint a diákok közel negyven százaléka napi rendszerességgel használja tanulásra okoskészülékét. Erre a legnépszerűbb módszer az internetes böngészés, amit egyes készülékeken a diákok már hangutasításokkal is megtehetnek: egyes modellekbe például a Google hangalapú asszisztensét építették be, így a diákoknak még a telefonhoz sem kell hozzáérniük, ha valamilyen plusz információra van szükségük. A tanárok maguk is színesíthetik az órai munkát digitális megoldások, pl. QR-kódok használatával, amelyek bármilyen, az adott tananyaghoz kapcsolódó kiegészítő információt rejthetnek - szöveget, képet, telefonszámot, hiperhivatkozást vagy épp GPS koordinátát.

Mobilon jegyzetelni 

Az LG megbízásából tavaly végzett felmérés szerint a fiatalok 57 százaléka nagy kijelzős mobilra vágyik, egyszerűen azért, mert a kisebb képernyő már alkalmatlan arra a rengeteg funkcióra, amire nap mint nap szükségük lenne. Ezek közé tartozik az említett netes böngészés és információgyűjtés, de ide sorolhatjuk a jegyzetkészítést is, hiszen ahogy a Project Tomorrow kutatásából kiderül, 10-ből 4 diák órai, iskolai jegyzetek írásához is gyakran a mobilját veszi elő. Az érintőceruzával felszerelt, de még középkategóriás mobilkészülékek kényelmes és gyors megoldást nyújtanak az iskolai jegyzetek készítésére. A bizonyos készülékek esetében a képernyőt sem kell bekapcsolni a jegyzeteléshez, az elkészült oldalakat pedig a diákok azonnal megoszthatják egymással.

Nyelvtanulás a buszon

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Okostelefonon keresztül számos online és offline szótár, illetve nyelvtanulást, fordítást segítő alkalmazás érhető el, amelyek akár beszéd alapján is képesek felismerni az adott nyelvet és támogatni annak megértését. A legismertebb fordítóalkalmazás a Google Translate, de a nyelvtanulásra szórakoztató alternatívát kínál a Duolingo is.

Kvízek és tesztek online

A mobiltelefonok nemcsak az önálló tanulás, hanem a csoportos munka során is jól használhatók. Számos olyan online felület létezik, ahol kvízeket, teszteket hozhatunk létre - ez lehetővé teszi a diákok számára, hogy egy adott kérdést átgondoljanak és reflektáljanak rá, a tanár pedig azonnali visszajelzést kaphat arról, hogy a tanulók megértették-e a tananyagot. Az egyik ilyen platform a Socrative, ahol a diákok már a kérdések megalkotásában is részt vehetnek. A mobil a közösen kidolgozandó projektfeladatoknál is komoly segítséget nyújthat: a csapat tagjai bárhol, bármikor tudnak információt gyűjteni és megosztani azt egymással.

A világ felfedezése kamerán keresztül

A mobiltelefonok egyik legnagyobb előnye, hogy segítségükkel dokumentálhatunk is: akár egy teleírt tábla tartalmát is rögzíthetjük egyetlen fotón vagy videón, így könnyebben felidézhetőek az órán elhangzott információk, de a diákok így a betegség miatt hiányzó osztálytársuknak is segíthetnek. Az osztálykiránduláson a diákok helyszíneket deríthetnek fel, és modern kincskereső játékokat játszhatnak, amelyekhez kapcsolódóan feladványokat oldhatnak meg.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm