Csökkennek a felvételi ponthatárok: ezekre a szakokra lesz könnyebb bejutni

Világgazdaság2020. január 21. 09:30

Nem minden állami ösztöndíjas képzés esetében lesz maximum 400 pont a bekerülési ponthatár.

A ponthatárrendszerben nem történt változás, csupán a hallgatók érdekében bizonyos könnyítésekről döntött idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Palkovics László miniszter az előző évekhez hasonlóan 41 kiemelt szak esetében határozta meg, hogy az állami ösztöndíjas képzéseknél a bekerülési ponthatár nem lehet magasabb 400 pontnál - írja a Világgazdaság. A minisztérium szerint

ez jelentős csökkentés az előző évekhez képest, és esélyt ad azoknak a tanulóknak is, akik többletponttal nem rendelkeznek, de kitűnően zárták a középfokú tanulmányaikat.

A tárca konkrét példákat is említ:

  • a nemzetközi gazdálkodás szakon a 2019. évi 420-ról 2020-ban 400-ra,
  • a nemzetközi tanulmányok szakon a korábbi 455-ről szintén 400-ra,
  • a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésben 420-ról szintén 400 pontra csökken a bekerülési ponthatár.
  • A legjelentősebb csökkentés a jogász osztatlan mesterképzési szakon lesz, ahol a 2019. évi 440 pontról 2020-ban 350 pontra csökkent a magyar állami ösztöndíjas képzésben a miniszter által megállapított minimális felvételi pontszám.

Azonban az ITM hozzáteszi ehhez, hogy az előző évekhez hasonlóan az egyes képzéseken, bizonyos intézmények esetében a kialakuló ponthatárok 400 pont felett is lehetnek a jelentkezők számától és a nyitott helyektől függően. Az önköltséges képzés esetén a minimális felvételi határ mindenhol 280 pont lesz 2020-ban is.

Címkék:
hrcentrum, oktatás, felsőoktatás, felvételi, felvételi ponthatárok, itm,