13 °C Budapest

Botrányos egyenlőtlenség: majd 30 ezret húzott ki a magyar nők zsebéből a koronavírus

2020. október 13. 11:01

Euópában a legnagyobb különbség mutatkozott a nők és férfiak munkaóráinak visszaesésében a második negyedévben Magyarországon. Míg a nőknek 11 (!) százalékkal kevesebb munkaóra jutott 2020 első negyed évéhez képest, addig a férfiaknál a csökkenés mindössze 2 százalékos volt. Ez pedig pénzben is igencsak meglátszik, átlagos bérekkel és munkaidővel számolva a két nem közötti eltérés több mint 20 000 forintos. 

Az EU második negyedéve nem volt túl rózsás, a koronavírus-járvány igen nagyot ütött a tagállamokon, amit a munakerőpiac is durván megérzett. Nem is akárhogy, 2020. második negyedévében ugyanis 1 egész százalékponttal visszaesett a foglalkoztatottak aránya a 20-64 éves korosztályban.

Ez a legnagyobb negyedévről-negyedévre történő visszaesés volt 2000 óta az EU-ban.

Számokban mindez azt jelenttette, hogy az egész uniót figyelembe véve, nem kevesebb, mint 13 millió ember veszítette el a munkáját. A válságból természetesen Magyarország sem tudta kihúznia magát, olyannyira nem, hogy a legfrissebb Eurostat publikáció rámutat arra, hogy a teljes munkaerőpiaci visszaesés

Magyarországon volt a 7. legnagyobb az egész EU-ban.

Összesen 1,9 százalékpontos, amihez egy 0,8 százalékpontos munkanélküliségi-ráta emelkedés is társult. És ha mindez nem lenne elég, az egész unióban megnőtt az igazolt távollétek száma, illetve az összes munkában eltöltött órák száma is drasztikusan csökkent. 

Elmaradt munkaórák

Hazánkban például az igazoltan ideiglenesen a munkából hiányzó foglalkoztatottak százalékos aránya bár elmaradt az EU-s átlagtól, így is a magyar munkavállalók 18,7 százaléka kényszerült távol maradni a munkától. Ez 7,3 százalékponttal volt magasabb a második negyedévben, mint az elsőben. És akkor ehhez még érdemes hozzászámolni azt is, hogy a munkában eltöltött órák száma hogyan változott a teljes munkaerőpiacon. 

Az EU-ban átlagosan 11,2 százalékkal kevesebb munkaórát dolgoztak a munkavállalók 2020 második negyed évében, az első negyedévhez képest. A visszaesés jobban érintette a nőket, mint a férfiakat. A nők átlagosan 12,5 százalékot buktak munkaidejükből, míg a férfiak 10,3-at. A változások Magyarországon is jobban érintették a nőket, azonban a két nem közötti különbség bődületesen magas volt idehaza,

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
egész Európában a legmagasabb.

Ugyanis míg a magyar nők átlagosan 11 százalékot buktak munkaidejükből 2020 második negyedévében az egész munkaerőpiacot nézve, addig a magyar férfiak csupán 2 százalékot. Ez átlagosan 5,9 százalékos munkaóra visszaesést eredményezett.

Ha kicsit utánaszámolunk, mindez azt jelenti, ha fizetetlen távollétnek vesszük ezeket az "elbukott" munkaórákat, és egy átlagos 160 órás munkahónappal, illetve a 2020. I. féléves országos 262 648 forintos nettó átlagkeresettel számolunk, akkor

egy átlagos magyar keresettel bíró férfi zsebéből a munkáján keresztül 5 255 forintot vett ki a Covid-19 a második negyedévben, míg egy magyar nőéből 28 899-et.  A két nemnél átlagosan ez 9 688 forintot jelentett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem