2021. február 27. szombat Ákos, Bátor
HR Centrum

Bölcsődei támogatás 2020: ki jogosult, hogyan kell igényelni, mekkora összeg jár


2019. július 31-től nyílt meg a pályázat, amelynek keretében a kisgyermekes családok kiadásai akár 40 ezer forinttal is csökkenthetők, ha férőhelyhiány miatt magánbölcsődébe kényszerülnek adni kisgyermeküket. Ez az egyik legfontosabb kitétel: a támogatást akkor vehetik fel, hogyha az állami bölcsődébe nem tudták beíratni a gyermeket. Nem minden esetben kell azonban csatolni a bölcsődei elutasító határozatot: vannak települések, ahol e-nélkül is igényelhető az összeg. Itt vannak a részletek, hol és mi szükséges az igényléshez.

Bölcsődei támogatás 2020 részletei

A bölcsődei támogatásként emlegetett GINOP-5.3.11-18 - Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása elnevezésű pályázatot 2019. július 31-én nyitották meg, és a keretösszeg kimerüléséig, a benyújtás lehetőségének felfüggesztésééig, de legkésőbb 2021. december 31-ig lehet benyújtani az Államkincstár tájékoztatója szerint.

A támogatásra olyan szülő pályázhat, akinek gyermeke bölcsődés korú, és a munkába való visszatérést úgy tudja megoldani, ha bölcsődében helyezi el. Azonban hogyha az állami bölcsődében nincs hely, és a szülő kénytelen magánbölcsődébe íratni a gyermeket, akkor igényelheti a támogatást a bölcsődei havidíj összegében, de akkor is maximum 40 ezer forintig.

A Magyar Államkincstár tájékoztató anyaga szerint 2767 településen és 13 budapesti kerületben igazolást sem kell arról csatolnia a pályázathoz a szülőknek, hogy a gyermekük nem jutott be állami intézménybe, mert azokon a helyeken vagy nincs is állami intézmény, vagy telítettek a helyek. Azonban nagyon fontos, hogy

bárki pályázhat, aki nem tudja gyermekét állami bölcsődébe íratni és magánbölcsődébe kényszerül. Egyes esetekben szükséges elutasító határozatot csatolni az állami böcsődétől a kérvényhez, más helyeken - amelyek szerepelnek ebben a listában - enélkül is igényelhető a támogatás. Tehát az nem előfeltétel, hogy a település szerepeljen a listában, hanem csak "könnyítés".

Cikkünk végén található térképen is lehet böngészni a települések között, ahol a beadványhoz nem szükséges elutasító határozatot csatolni. Az igénylés a https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/ weboldalon keresztül nyújtható be.

Pontosan kik és hogyan igényelhetik?

Az Államkincstár azon, gyermekük után családtámogatásban már részesült szülők (vér szerinti, nevelő és örökbefogadó szülők; továbbiakban: szülő) számára biztosít támogatást, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek, és munkaerőpiaci visszatérésük érdekében gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el.

A tájékoztató külön kiemeli, hogy mivel a támogatás célja a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének ösztönzése, a támogatásban nem részesülhetnek azon szülők, akik a támogatási kérelem beadásakor már aktív munkaerőpiaci státusszal rendelkeznek (aktívan dolgoznak). Szükség lesz az igénylés benyújtásához:

  • ügyfélkapu regisztrációra,
  • és bankszámlára is.
A kérelmeket kizárólag elektronikus űrlapon lehet benyújtani, ügyfélkapus azonosítással (KAÜ).

A támogatást minden hónapban külön meg kell igényelni, a magánbölcsődei számla alapján, ugyanis a támogatás kifizetésének igénylését mindig az adott hónapban igénybevett bölcsődei szolgáltatás már kifizetett díja alapján igényelhető. Fontos, hogy a támogatásra való jogosultság nem szűnik meg abban az esetben, ha a szülő a támogatás időtartama alatt csecsemőgondozási díjra válik jogosulttá.

A szülő több gyermekre tekintettel is igényelhet támogatást, amennyiben a támogatási követelmények több gyermek esetében is teljesülnek, viszont ebben az esetben gyermekenként külön kell benyújtani a kérelmet. A kifizetési igénylés kitöltését megelőzően az alábbi adatokra, dokumentumokra lesz még szükség:

  • Ügyfélkapus felhasználónév és jelszó
  • Első kifizetési kérelem esetén a munkáltató igazolása a munkába való visszatérésről - másolatát csatolni kell a kérelemhez.
  • A bölcsődei térítési díjról szóló számla - másolatát minden esetben csatolni kell a kifizetési kérelemhez.
  • Az állami bölcsőde által kiállított elutasító határozat férőhelyhiány indokkal abban az esetben, ha a kérelmező települése nem szerepelt a tájékoztató mellékletében felsorolt települések között.

A nem elektronikus dokumentumok esetén azok szkennelt (vagy fényképezett) képét kell feltölteni. Elfogadott formátumok: bmp, png, jpg, pdf, docx, xlsx, doc, xls.

Mekkora összeg lehet a támogatás havonta?

A bölcsődei támogatással kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a havi 40 ezer forint nem fix, hanem keretösszeg. Vagyis ha a családi vagy munkahelyi bölcsőde díja nem éri el a havi 40 ezer forintot, akkor csak annyi támogatás igényelhető, amennyi a teljes díj. Viszont ha meghaladja, 40 ezer forintnál magasabb összeg nem adható.

Mutatjuk a térképen, hol igényhető a bölcsődei támogatás elutasító határozat nélkül is:


Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2021. 02. 26. 08:55
A konfliktusok hét bugyra

Ha nem is hét, mint a pokolban, de legalább négy, és ha nem is pokolra kell menni a jó csapatműködésért...

perfekt
2021. 02. 25. 07:44
NAV ellenőrzési elvek és terv 2021

A NAV közzétette a 2021. évi ellenőrzési elveket és az ellenőrzési tervet.    Forrás: https://www.nav.gov.hu/nav/adotraffipax

coachco
2021. 02. 24. 20:28
Séta a mádi főutcán 2.

Játsszunk egy kis időutazást, ugorjunk vissze több mint száz évet, és nézzünk be újra a mádi...

hrdoktor
2021. 02. 22. 06:18
Spermagyilkos szokások és foglalkozások

Ma Magyarországon a gyermekre vágyó párok körülbelül 10-15 százaléka küzd meddőségi problémákkal....

hrbonbon
2021. 02. 12. 17:15
Felmérés - tapasztalatok a kiválasztási folyamatok pandémia miatti változásaival kapcsolatban

A válaszokat kommentben várjuk!   A vírushelyzet hatására a kiválasztás milyen módon zajlik?...

ajovomunkahelye
2021. 02. 12. 09:29
A válság egyik hatása: megállt a munkavállalói elkötelezettség csökkenése Magyarországon

A járvány és a gazdasági válság hatása a munkavállalói elkötelezettségben is éreztette hatását:...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked