11 °C Budapest

Bődületes, mennyi külföldi tanul Magyarországon: itt vannak a számok

2019. szeptember 12. 10:01

Tanulmányi és ösztöndíjügyekben, albérletkeresésben, valamint adókártya-igénylésben is segítenek külföldi társaiknak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) mentorai. Az elmúlt években ugyanis jelentősen megugrott a magyar egyetemeken és főiskolákon tanuló külföldiek száma, a legfrissebb adatok szerint a 250 ezres összlétszámból már több mint 32 ezren valamely idegen országból érkezve iratkoztak be a felsőoktatásba - írja a Magyar Nemzet csütörtökön.

Az elmúlt ráadásul jelentősen megugrott a magyar egyetemeken és főiskolákon tanuló külföldiek száma, a legfrissebb adatok szerint a

250 ezres összlétszámból már több mint 32 ezren valamely idegen országból érkezve iratkoztak be a felsőoktatásba.

A népszerűsítésben nagy szerepet játszik a 2013-ban bevezetett Stipendium Hungaricum állami ösztöndíjprogram, amely az indulás évében még ezernél kevesebb fiatalnak jelentett tanulási lehetőséget és anyagi támogatást, míg ma már 7500 diáknak jár. Az Európai Gazdasági Térségen kívüli országokból érkező fiataloknak szóló program résztvevőit tavaly óta képzett mentorok segítik.

Kaizinger Tamás Töhötöm, a HÖOK Stipendium Hungaricum Mentorhálózat programvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy már az első tanévben 1400 külföldit patronáltak, idén pedig 2772-en kértek támogatást, de a regisztráció csak szeptember végén fog lezárulni. Míg 2018-ban 289 mentor kapcsolódott be a rendszerbe, 2019-ben már 366. A tervek szerint tanévenként összesen 3500 hallgató mindennapjait segítik majd, fejenként két szemeszteren át.

Hozzátette: a diákok 63 országból érkeztek, főleg a Közel-Keletről, Mongóliából, Kínából, de Nigériából, Brazíliából is jöttek ösztöndíjasok. Kaizinger Tamás Töhötöm kiemelte: növelni szeretnék a külföldiek biztonságérzetét. Egy fiatalnak ugyanis az egyik legnehezebb élethelyzet a felsőoktatási tanulmányok megkezdése, főleg idegen országban - vélekedett a programvezető, aki arról is beszélt, hogy kulturális eseményeket szintén szerveznek a mentoráltaknak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem