14 °C Budapest

Betelt a pohár a MÁV-nál: ez lesz a bértárgyalás következő lépése

2020. február 20. 13:03

Akár önállóan, a többi szakszervezet nélkül is kollektív munkaügyi vitát kezdeményez az érintett munkáltatóknál a Vasutasok Szakszervezete, amennyiben záros határidőn belül nem tesznek korrekt bérajánlatot. Az elnökség a sztrájk előszobájának számító nyomásgyakorlásra azért adott felhatalmazást az elnöknek, mert a bértárgyalásokon "kialakult helyzet nem szolgálja a tagok érdekeit" - írja közleményében a VSZ.

Megelégelte a Vasutasok Szakszervezete az érdemi bértárgyalások halogatását, az érdekvédők hónapok óta hiába várják a munkáltatók béremelési ajánlatát. Az elnökség ezért úgy döntött: felhatalmazza az elnököt, Meleg Jánost, hogy egyeztessen a többi érdekelt szakszervezettel, s kezdeményezzenek közösen kollektív munkaügyi vitát az érintett munkáltatónál. A VSZ elnöksége azonban még ennél is továbbment: felkérte az elnököt, hogy ezt a nyomásgyakorlást akár önállóan, a többi érdekvédő nélkül is kezdeményezze. Mint ismert, a kollektív munkaügyi vita a sztrájk előszobájának, de mindenképpen az első hatásos nyomásgyakorlásnak számít, amellyel a szakszervezet hivatalosan is jelzi a munkáltatónál, hogy elfogyott a türelem. 

Az elnökség erről azt követően döntött, hogy értékelte a MÁV - csoport és a Rail Cargo Hungaria 2020. évre vonatkozó bértárgyalásait, s megállapította, hogy "a tárgyalásokon kialakult helyzet nem szolgálja tagjaink érdekeit". Értsd: nincs ajánlat - mondta Meleg János. Az elnök emlékeztet: a több tételből álló, összesen kétszámjegyűre kalkulált szakszervezeti követelés jó ideje ismert a munkáltatók előtt, hiszen arról a vasútnál működő nagy szakszervezetek írásban közösen tájékoztatták a cégvezetést, amely érdemben még arra sem reagált. Igaz, szóban minden illetékes elismerte, megérdemlik a vasutasok a kétszámjegyű emelést, s a súlyos gondot okozó elvándorlást is csak méltányos bérekkel lehet megakadályozni, a tulajdonos eddig mégsem tett ajánlatot.

A kollektív munkaügyi vita az első jelentős nyomásgyakorlás, amelynek sikertelensége esetén már a sztrájkról, s a munkabeszüntetés idejére biztosított elégséges szolgáltatás részleteiről lehet tárgyalni. Azzal kapcsolatban, hogy a törvény által előírt mérték nem lehet kevesebb 66 százaléknál, Meleg megjegyzi: van néhány olyan törvényes eszköz, amellyel meg lehet bénítani az egész ország vasúti közlekedését. Ezeket azonban az elnök nem részletezte, mert -mint mondta - nem lenne célszerű előre kijátszani a lapokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm