17 °C Budapest

Azonnal kérj fizetésemelést: óriási bajban a munkáltatók

2017. október 11. 09:30

A munkaerőhiány egyre több gondot okoz a gazdaságban. Nem meglepő tehát, hogy a cégek több mint harmada szembesült már az elmúlt egy évben a probléma okozta nehézségekkel. Ráadásul a legnagyobb arányban a kisebb, többnyire magyar tulajdonú cégeknél jelentkezik leginkább a baj- írja a Népszava.

A cégek döntő többségének a tapasztalt, több mint kétharmadának pedig a kezdő munkavállalók felvétele okoz gondot. Emellett a munkáltatók több mint felének a saját munkatársak megtartása is nehézkes - derül ki a Gazdaság-és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) felméréséből.

A vállalkozások kétharmada béremeléssel próbál vonzóbbá válni. Több mint felük pedig a munkakörülmények, munkaeszközök fejlesztésével csábítana magához dolgozókat. Sokan vannak azok is, akik továbbképzések ígéretével, illetve a munkahelyi hangulat javításával igyekeznek maradásra bírni az alkalmazottakat. Továbbá a cégek csaknem fele vezeti be vagy fejleszti a cafeteria-rendszert. Kevesen vannak viszont azok, akik felajánlanak nem tipikus foglalkoztatási formákat (részmunkaidő, távmunka) vagy előléptetéseket a munkaerőhiány orvoslása érdekében.

A felmérés szerint leginkább

  • a 100 fő feletti,
  • a döntően exportáló,
  • az egyéb gazdasági szolgáltatások terén tevékenykedő,
  • a részben külföldi tulajdonban álló cégek

voltak képesek lépéseket tenni munkaerejük megtartása érdekében.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A kisebb, 20-49 fős, nem exportáló, építőipari, illetve tisztán hazai tulajdonú vállalkozások ugyanakkor kevéssé voltak sikeresek ezen a téren.

Akadnak ugyanakkor érdekes kivételek. Béremelésekre a legnagyobb arányban éppen az építőipari cégek körében került sor, a munkakörülményeket, munkaeszközöket pedig főként az ipari vállalkozások javították.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem