13 °C Budapest

Átadták az első új típusú diákigazolványokat

Pénzcentrum
2012. április 24. 15:37

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kedden átadta az első új típusú diákigazolványokat. Mihalovics Péter úgy fogalmazott: az új okmány Európa minden pontján biztosítja a fiatalok számára a megfelelő utazási, kulturálódási, szórakozási és sportolási lehetőségeket.

Az egységes kártyarendszer megvalósításának első állomása

A budapesti Központi Okmányiroda épületében tartott rendezvényen Vetési Iván, a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításának összefogásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta: az új típusú diákigazolvány kibocsátása a kártyarendszer megvalósításának első állomása, mellyel a kormányzat célja az, hogy a jövőben egységesítsék az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket, így a polgárok a jelenleginél kevesebb igazolvánnyal, kártyával rendelkezzenek.

Hozzátette, hogy az új okmány széles alkalmazási spektrumú, hiszen amellett, hogy - a korábbihoz hasonlóan - azonosításra alkalmas, széles körű kedvezményeket is biztosít.

Vetési Iván kifejtette, hogy e kártyák már chippel felszereltek, ugyanakkor használatukhoz még ki kell építeni a megfelelő olvasó-rendszereket. Addig az igazolványra továbbra is elhelyezendő lesz a már ismert érvényességi matrica.

fotó: Botár Gergely


A miniszteri biztos ismertette: a forgalomban lévő kártyákat felmenő rendszerben cserélik le, vagyis azokat az új igénylők kapják meg automatikusan, illetve a régi kártyát valamilyen okból elvesztők is. A teljes cserélődés előre láthatóan mintegy 6 évet vesz majd igénybe.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Olcsóbb lesz

A diákigazolványok árával kapcsolatban kiemelte, azok összességében olcsóbbá válnak, hiszen az eddigi 550, illetve a felsőoktatásban 1600 forintos ár mellett még a fénykép készítéséért is külön kellett fizetni, mostantól azonban egységes, 1400 forintos térítés ellenében állítják majd ki, ráadásul fotót sem kell külön készíttetni.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem