13 °C Budapest

Álom? Ennyit kereshetnek a tanárok két év múlva

Pénzcentrum
2011. október 3. 15:03

Havonta akár 60 ezer forinttal is emelkedhet a pedagógusok alapilletménye 2013 szeptemberétől, ha megvalósulnak a kormány által tervezett nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciójában meghirdetett törekvések, a meghirdetett nagy léptékű minimálbér-emelés. Persze ehhez az is kell, hogy a terveknek megfelelő ütemben fejlődjön a magyar gazdaság.

Közzétette a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepcióját. A dokumentum tartalmazza a pedagógus életpályára vonatkozó elképzeléseket is, amelyek fő szabályként az állami és egyházi nevelési-oktatási intézményekben (óvodákban, iskolákban és kollégiumokban) pedagógusi diplomával rendelkező és pedagógusi munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozik. A modell a tervek szerint 2013. szeptember 1-jén indul és 2018. szeptember 1-jéig teljes körűen kiépül. Ugyanakkor a dokumentum azt is aláhúzza, hogy az ütemezés Magyarország gazdasági fejlődésétől is függ.

Már az alapilletmény is a minősítéstől függ majd

A pedagógus életpálya gyakornoki időszakból és három - kivételes esetben négy - további szakaszból (a továbbiakban "fokozatból") áll: pedagógus I., pedagógus II., pedagógus III. (mesterpedagógusi), és kutató tanár fokozatból.

Az új pedagógus előmeneteli rendszer új pedagógus bértáblát jelent, amely már nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a minősítés eredményét is. A nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézmények pedagógusaira ugyanezek az elvek érvényesek.

A különböző fokozatokhoz eltérő illetmények tartoznak, ugyanakkor megmarad a háromévenkénti béremelési automatizmus is, azaz az egyes fokozatok a munkaviszony időtartamának növekedésével további fizetési kategóriákra tagolódnak. A pedagógus előmeneteli rendszer bevezetésekor a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint amennyit korábban kapott.

A minősítő eljárás életpálya-szakaszonként első alkalommal térítésmentes, sikertelen vizsga esetén viszont már a pedagógusnak kell fizetnie a díjat. A két minősítés között 2 évnek kell eltelnie. Ha a második vizsga sem sikerül, akkor meg lehet szüntetni az érintett pedagógusi munkaviszonyát. Az a pedagógus, akinek munkaviszonya megszűnik, két év elteltével - saját költségén - újra megismételheti a minősítési eljárást, amennyiben más nevelési-oktatási intézmény alkalmazza. A minősítést nem teljesítők nem pedagógusi munkakörben továbbra is alkalmazhatók.

Gyakornokoskodással kezdődik az életpálya

A pedagógus életpálya első szakasza a mindenki számára kötelező gyakornoki időszak, amely legfeljebb négy évre szóló határozott idejű kinevezéssel tölthető el. Mentesülnek a gyakornokság alól azok, akik legalább hatéves nem pedagógusi munkatapasztalattal rendelkeznek, de pedagógus szakképesítésük van, vagy átképzéssel pedagógusképesítést szereztek. (Utóbbiaknak pedagógus pályára lépésüket követően két éven belül minősítési kötelezettségük van.)

A gyakornok által tartandó kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások heti óraszáma tanítók, általános és középiskolai tanárok esetében kettő órával, óvodapedagógusok esetében öt órával kevesebb, mint a pedagógusi fokozatokba tartozó pedagógusoknak.

A gyakornok alapbére 2013. szeptember 1-től az óvodapedagógusok, tanítók, főiskolát végzett tanárok esetén a minimálbér 180, egyetemi szintű végzettséggel rendelkezőknél a 200 százaléka lenne, 2015. szeptember 1-től pedig 200, illetve 250 százalékra emelkedne. Ez illetményalapnak tekintendő: ehhez viszonyítva kell megállapítani a pedagógus előmeneteli rendszer különböző fokozataihoz tartozó illetményeket.

A kormány havi bruttó 92 ezer forintos minimálbért javasol 2012-re a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnál (NGTT) - közölte szeptember közepén a Nemzetgazdasági Minisztérium. A koncepció ezzel szemben még az idei bruttó 78 ezer forintos minimálbérrel számol. Ha a 92 ezer forinthoz viszonyítunk, akkor az alapilletmény főiskolai végzettséggel havi bruttó 165 600, egyetemi diplomával pedig 184 ezer forint lenne.

Jelenleg a pedagógusok főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakörben a közalkalmazotti bértábla "F" fizetési osztályában kezdenek, egyetemi végzettséggel pedig a "H" kategóriában. Előbbiben az alapilletmény bruttó 122 000, utóbbiban pedig 129 500 forint. Az új bértábla mellett tehát már a gyakornokok kezdő fizetése is 50-60 ezer forinttal magasabb lenne a mostaninál.

A koncepció nem szól arról, hogy a bérnövekedéshez szükséges forrásokat miből kívánja előteremteni a kormányzat.

Minősítés kell a magasabb fokozatokhoz

A gyakornoki időszak 2-4 év után minősítő vizsgával zárul. Aki megfelel a vizsgán, legfeljebb 9 évre szóló határozott idejű pedagógusi kinevezést kap, és továbblép a pedagógus I. fokozatba. Itt a kezdő alapbér a gyakornoki alapfizetés 120 százaléka. Az I. fokozatot elérő pedagógus már lehet osztályfőnök, csoportvezető és vizsgáztató tanár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Legkorábban a fokozatban töltött 6., legkésőbb a 9. év során újabb minősítő vizsgát kell tenni. A sikeres minősítést követően az érintettek pedagógus II. fokozatba lépnek. Ebben a kategóriában a kezdő alapbér a gyakornoki fizetés 150 százaléka. Nagy különbség az előző két fokozathoz képest, hogy ekkor már az érintettek határozatlan idejű kinevezést kapnak. A fokozatot elérő pedagógus lehet munkaközösség-vezető, vizsgaelnök, - ha rendelkezik szakvizsgával - intézményvezető, mentortanár.

A pedagógus II. fokozatban akár a pályájuk végéig is maradhatnak a tanárok. Ekkor 7 évenként továbbképzésen kell részt venniük, és továbbra is vonatkozik rájuk az 5 évenkénti külső szakmai ellenőrzés. Ha viszont szakértői, szaktanácsadói, vezetőtanári, mentori vagy vezetői feladatokat akarnak vállalni, újabb minősítést kell szerezniük.

Innen két másik fokozatba vezet az út: a pedagógus III. (mesterpedagógusi), illetve a kutató tanári kategóriába. A pedagógus III. (mesterpedagógusi) fokozat elérésének feltétele a pedagógus-szakvizsga megszerzése, 14 éves pedagógus-munkakörben - vagy bizonyos, a jogszabály által ezzel egyenértékűnek tekintett munkakörben - szerzett szakmai gyakorlat, és a II. fokozat megléte. A pedagógus III. fokozatban a legkisebb alapilletmény a gyakornoki alapfizetés 200 százaléka.

A kutató tanári fokozatba a pedagógus II., illetve pedagógus III. kategóriából is be lehet lépni. Alapfeltétel, hogy előtte tudományos fokozatot kell szerezni. További előírás legalább 14 éves pedagógiai gyakorlat, publikáció, vagy tanterv-, illetve tankönyvfejlesztő munkában való részvétel. A kutató tanár minimális alapbére a pedagógus I. alapbérének 220 százaléka.

A már pályán lévőknek is minősítést kell szerezniük

A már pályán lévő pedagógusok első minősítése a 2013. szeptember és a 2017/2018-as tanév vége között megtörténik, az ezen időszak alatt vagy később belépők minősítése folyamatos. A minősítések sorrendjéről a nevelőtestület dönt, de először a gyakornokok és a legfeljebb 6 éve pályán lévők, valamint a vezetők minősítésének kell megtörténnie. Az első minősítések lezártáig az egyéb funkciók betöltésére szóló jogosultságok szabadon értelmezhetők.

A már legalább 2 éve pályán lévő pedagógusokat 2013. szeptember 1-től első minősítésükig a pedagógus I. fokozatba és a szakmai gyakorlatuknak megfelelő időtartam szerinti kategóriába kell majd besorolni. A legalább 8 éve pályán lévők sikeres minősítésüket követően egyből a pedagógus II. fokozatba kerülnek majd. A legalább 14 éves pedagógusi tapasztalattal, pedagógus-szakvizsgával, illetve tudományos fokozattal rendelkező pedagógusok minősítés után a pedagógus III. (mesterpedagógusi), illetve a kutató tanári fokozatba kerülhetnek. A minősítést megszerző pedagógus a következő fokozatba és a pályán töltött évek számának megfelelő kategóriába kerül.

Azokra a pedagógusokra, akik a rendszer bevezetését követő 10. tanév (a 2023/24-es tanév) végéig elérik a nyugdíjkorhatárt, nem vonatkozik a minősítési kötelezettség.

A szülési szabadságon, a gyermek gondozása, továbbá a beteg gyermek ápolása céljából a Munka Törvénykönyve alapján igénybevett fizetés nélküli szabadságon töltött évek a pedagógus életpálya fokozatait tekintve 50 százalékban, a háromévenkénti automatikus előrelépés tekintetében 100 százalékban ledolgozott évnek számítanak, amennyiben a pedagógus jogviszonya szünetel a gyermeknevelés ideje alatt.

A pedagóguspályára való visszatérést követően leghamarabb két év elteltével tehető le a minősítő vizsga, illetve szerezhető meg a minősítés. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a nem pedagógus munkakörben dolgozó, majd később pedagógus pályára lépő vagy pályára visszatérő pedagógusokra is.

A minősítési rendszer kísérleti jelleggel a 2012/2013-as tanév második félévében indul. Magasabb fokozatba mindig a minősítést követő tanév január 1-jén lép a pedagógus, tehát az átlépés első lehetséges dátuma 2014. január 1.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm