19 °C Budapest

Állásinterjúra se hívják be, aki 10 éve befejezte tanulmányait?

2017. november 5. 10:00

A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.

A KSH adatai alapján, a Magyarországon körülbelül 2 millió főt számláló Y-generáció volt az első, melynek életét átszőtték az infokommunikációs technológiák, az internet, a digitalizáció és az okos megoldások. A mindennapi életvitelünket átformáló technológiai fejlődéshez igazodott az 1980 és 1995 között született Y-generáció, akik 2020-ra az aktív munkavállalók háromnegyedét teszik majd ki. A METU egyetemi docense, Dr. Király Zsolt szerint az Y-osok nagy öntudattal rendelkeznek juttatásaikat illetően, hiszen bérigényüket nem a piaci átlag, hanem az ideális életszínvonal finanszírozásához szükséges összeg alapján határozzák meg.

A generáció kilencvenes években született tagjai az igazi fogyasztói társadalom első képviselői Magyarországon, ráadásul a digitalizált világ mindent elérhető közelségbe hozott számukra. Ugyanakkor ez az a korosztály, amelynek tagjait egyszerre bélyegzik meg azzal, hogy a mamahotel élvezőiként nem képesek önálló életet élni és, hogy irreális - az önálló élet elkezdéséhez egyébként éppen elegendő - bérigénnyel rendelkeznek"

- hangsúlyozta. A korosztály számára fontos munkahelyi szempont továbbá a minőségi idő, a közösségi médiában is kommunikálható presztízs, a gyors siker és előrelépés, az inspiráló csapat, az önmegvalósítás, valamint a motiváló és hiteles vezető, aki nyitott a partnerségre.

Újra az iskolapadban

A Cornerstone Capital Group 2017-es kutatása szerint a következő évtizedben az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi dolgozók egyharmadát, több mint 6 millió embert fog várhatóan leváltani a robotizáció és a nagyfokú digitalizáció. A gyorsan változó világban az online térrel együtt felnövő generáció is könnyen versenyhátrányba kerülhet. A Világgazdasági Fórum (WEF) elemzése szerint a dinamikusan változó munkaerőpiacon a nélkülözhetetlen készségek közé tartozik a komplex problémamegoldó képesség, a kognitív rugalmasság, a kreativitás, a csapatmunka, az érzelmi intelligencia és a kritikai gondolkodás.

A folyamatos technológiai fejlődés nem teszi lehetővé, hogy hosszú távon sikeresek maradjunk csupán a korábban megszerzett tudásunk birtokában. Aki nem képzi tovább magát, az kíméletlenül lemarad, helyét pedig átveszi a mesterséges intelligencia és a humanoid robotok"

- mondta a METU szakértője. Az élethosszig tartó tanulásra való hajlandóság a szakértő szerint olyan kompetencia, amely a jövőben az Y- és az őket követő Z-generáció sikerének kulcsává válhat majd.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hogyan tanuljunk meg egy életen át tanulni?

Az egyetemek a megfelelő kompetenciák és készségek fejlesztésére fókuszálva képesek lehetnek felkészíteni a diákokat az élethosszig tartó tanulás kihívásaira. Dr. Király Zsolt szerint a

jövő egyeteme magára a tanulás és fejlődés folyamatára fókuszál, az oktatási módszerek pedig messzemenően túlmutatnak a szimpla frontális oktatáson, de még a gyakorlati órákon is.

Bruce Joyce és Beverley Showers kutatásából kiderül, hogy az elméleti oktatás és az egyszerű prezentáció alkalmazásának hatékonysága az új készség elsajátítására és azok munkában való felhasználására csupán 5-10 százalékos. A leghatékonyabb, 90 százalékos hatással bíró módszer, amikora diákok élményszerűen, az öntapasztalás útján sajátítják el az ismereteket. Éppen ezért fontos, hogy a hallgatók workshop és tréning típusú kurzusokon is részt vegyenek, illetve lehetőséget kapjanak coaching és egyéni tanácsadás révén is fejleszteni magukat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem