18 °C Budapest

A földet súrolja az éttermi dolgozók fizetése

2017. március 24. 16:03

A kisebb áfakulcs mellett csökkent, a nagyobb mellett nőtt a forgalom. A vendéglősök végül benyelték az áfakulcs csökkentést. A pincérek bére a földet súrolja, még mindig jócskán elmarad az átlagtól.

2017-től a vendéglátás áfája 27%-ról 18%-ra csökkent, kivéve a munkahelyi vendéglátás forgalmi adóját. Az alacsonyabb vendéglátóhelyi áfakulcsnak bonyolultra sikeredett a feltételrendszere (helyben kell készülnie az ételnek, alkoholmentes italnak, helyben kell fogyasztani, ráadásul szék és asztal is kell hozzá, tehát egy büfében állva bekapni a falnivalót, az már nem adózik kedvezményesen). Így mégis arra lehetett számítani, hogy a vendéglátás forgalmán azért lendíthet valamit az áfakulcs csökkentés, miközben a továbbra is nagyobb kulccsal adózó munkahelyi vendéglátás hátránya miatt olvadozni fog - írja közleményében a blokkk.com.

Fordult egyet a világ

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint azonban pont fordítva indult az év, mint ahogy azt várni lehetett.

A vendéglátásban két ágon fut az étel-, italfogyasztás. Az úgynevezett kereskedelmi vendéglátóhelyek adják a forgalom nagyobb részét, mintegy 85%-át, a kisebbik szelet pedig a munkahelyi vendéglátás, ami érthető is. A vendéglátóhelyek száma 50 ezer felett mozog, ebből mindössze hatezer a munkahelyi étkezőhelyek száma.

2017 januárjában a kereskedelmi vendéglátás forgalma a kisebb áfakulcs ellenére nem nőtt, ellenkezőleg, 2%-kal csökkent az előző év elejihez képest (értéke most 58 milliárd forint volt). A munkahelyi vendéglátás ezzel szemben megugrott, itt a bevételek 12%-kal nőttek januárban (túllépték a 10 milliárd forintot), pedig korábban, 2016-ban - nem is kis mértékben - visszaesett itt a forgalom.

Pedig a kereskedelmi szálláshelyek vendéglátós bevételei - melyek részei a vendéglátás teljes mérlegének - 7%-kal nőttek 2017 januárjában. (2016-ban a szálláshelyek vendéglátós bevétele 81 milliárd forint volt, ami ugyan csak 10%-ot közelítő arány a kereskedelmi vendéglátáson belül, de ez legalább nem húzta vissza a mérleget.)

Feltehetően a nagy hideg is elvette a kedvet a vendéglátózástól, hiszen kinek van kedve a jeges utakon csúszkálni, a SZÉP-kártya, a munkahelyeken még decemberben kiszórt Erzsébet utalvány pedig valószínűleg nagyobb arányban vándorolt a munkahelyi étkezdékbe (a munkahelyre a hidegben is be kellett menni).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

De azért árat is emeltek a vendéglősök,

hiszen áraik az előző év elejihez képest 3,7%-kal nőttek 2017 elejére, és igaz, csak néhány tizeddel, de 2016 decemberéhez képest is feljebb nyomták az áraikat. Hasonló mértékben emelkedtek a munkahelyi étkeztetés ára is egyébként.

Végül is az eredmény az, hogy a vendéglátósok benyelték az áfacsökkentés hozadékát, hiába lett kisebb az adó, az árak még emelkedtek is. A puszta számszak szerint az áfa csökkentése 27%-ról 18%-ra 7%-os árcsökkenést jelenthet, ha más körülmények nem változnak. Hát változtak

A földet súrolják a fizetések

Hát igen, a munkaerőhiány azért nyomta felfelé az éttermi dolgozók bérét is 2016-ban év közben, hiszen a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete a januári 131 ezer forintról decemberre egy tízezressel megemelkedett, 141 ezer forint volt. Ez a nemzetgazdasági átlagnál jóval alacsonyabb szint, amire januárban rá kellett tenni egy lapáttal, így meg is emelkedett, 159 ezer forint lett belőle. A nemzetgazdasági átlag 2017 januárjában a fizikai dolgozók körében 194 ezer forint volt, tehát

a vendéglátás még mindig jócskán alulfizetett.

(A vendéglátós fizikai dolgozók bérében természetesen nem csak a pincérek, szakácsok vannak benne, hanem a mosogatók, takarítók is, tehát a mutatók az átlagot jelentik.)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem