A te főnöködre igaz ez a 10 tulajdonság? Nagy baj, ha nem!

2018. március 21. 11:30

Ma egyre inkább jellemző, ha egy munkatárs úgy érzi, nem kap megfelelő támogatást, figyelmet, könnyen elbizonytalanodhat, és záros határidőn belül búcsút inthet a cégnek. Háromszáz, különböző szakterületen dolgozó munkavállalóval készült interjú, hogy kiderítsék, igaz-e a HR-esek körében közismert mondás: "a távozás mellett döntő alkalmazott a vezetőt, és nem a céget hagyja el".

Ma egyre inkább jellemző, ha egy munkatárs úgy érzi, nem kap megfelelő támogatást, figyelmet, könnyen elbizonytalanodhat, és záros határidőn belül búcsút inthet a cégnek. Ezt a trendet igazolja az is, hogy az elmúlt években sok hazai vállalatnál megháromszorozódott a fluktuáció. Iparági visszajelzések pedig azt is igazolják, hogy a fluktuáció egyre magasabb arányszámát nem a már jól bevált kollégák pótlása okozza.

Tavaly megvizsgáltuk, hogy a fluktuáció mely területeket, és konkrétan melyik munkavállalói réteget érinti leginkább, és azzal szembesültünk, hogy az elvándorlók nagy része, közel 50 százaléka, egy éve sem dolgozott a cégnél. Ez nagyon magas szám

- fogalmazott a Pénzcentrumnak adott interjújában Urbán Anita. A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. HR vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy az önkéntes elvándorlás 14,8 százalékos volt a Grundfosnál 2017-ben; tavaly több mint 600 embert vettek fel a 480 elvándorlóval szemben.

A jelenség kapcsán a Pénzcentrumnak adott interjújában Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezetője leszögezte: "Egyre több cég veszi komolyan a toborzást, és a beillesztési folyamatot is, amelyek meglátásom szerint elválaszthatatlanok egymástól. Nemcsak az a fontos, hogy a jelölt megfeleljen az adott kiírásoknak, hanem egyre többen figyelnek arra, hogy a jelölt és a leendő vezetője között legyen meg az a bizonyos "kémia"."

Több kell annál, mint hogy megfeleljen az adott kritériumoknak, hiszen ha nincs meg az összhang a vezető és a beosztott között, akkor ez előbb-utóbb ismét fluktuációhoz vezet

- tette hozzá Hujber Tibor.

Tóth Tamara, a Monster Magyarország Kft. operatív vezetője ezért is tartja hasznosnak a beillesztési folyamat során alkalmazott mentorprogramokat, de azt is hozzáteszi, hogy csak abban az esetben működhet, ha a mentorok megfelelő felkészítést kaptak. Mint azt a Pénzcentrumnak adott interjújában kiemelte, ugyan egyre több cég foglalkozik mentorprogrammal, viszont azt nem látja, hogy a mentorok valamilyen formalizált vagy kevésbé formalizált tudást vagy tanácsot kapnának arról a cégvezetéstől, hogy mit is várnak tőlük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Néhány cégnél nagyon jó gyakorlatok, mentoringra való felkészítés van, de ez sok esetben hiányzik

- fogalmazott Tóth Tamara.

Hujber Tibor szerint ezért is nagyon fontos, hogy lehetőséget teremtsenek a vállalatok arra, hogy a munkavállalók nyíltan kommunikálhassanak a vezetőikkel, őszintén tehessenek fel kérdéseket, javaslataikra nyitott legyen a szervezet. Ahogy arra "A Te főnöködre sem jellemző ez a 7 tulajdonság? Menekülj!" c. cikkünkben is felhívtuk nemrég a figyelmet, egy hatékony vezető feladata az, hogy ösztönözze kollégáit arra, hogy elhiggyék, együttműködve képesek elérni céljaikat, és beteljesíteni mindazt, amire hivatottak.

Egy elkötelezett vezető valódi csapatot épít, inspirál, együtt gondolkodva halad a közös sikerek irányába.

"Azt mondják, hogy a távozás mellett döntő alkalmazott a vezetőt, és nem a céget hagyja el" - fogalmaz a LinkedIn-en megjelent posztjában Rozsovits Edit. A Staff Solution Consulting ügyvezetője szerint ennek fényében tehát az az egyik legfontosabb kérdés napjainkban, hogy milyen vezető az, akiért hajlandóak maradni a kollégák? Nos, a HR szakember 300, különböző szakterületen dolgozó munkavállalóval készített interjút, és az említési gyakoriság szerinti kiderült, az alábbi vezetői tényezők bírják leginkább maradásra a munkavállalókat:

  • 1. Szakmailag felkészült, tudjak rá felnézni, tőle tanulni.
  • 2. Bízzon bennem, a szakmai tudásomban, a szorgalmamban.
  • 3. Legyen döntésképes, és döntsön megalapozottan és gyorsan, hogy haladjunk.
  • 4. Legyenek tiszták az elvárások.
  • 5. Legyen nyitott az ötleteimre, mert akkor érzem, hogy nemcsak egy robot vagyok.
  • 6. Az ajtaja ne csak nyitva legyen, hanem jöjjön is ki rajta, és pár mondatot váltson a csapatával naponta.
  • 7. Mutasson példát a munkájával, viselkedésével.
  • 8. Az erősségeimre fókuszáljon, ha jól teljesítettem dicsérjen meg, a bónusz nem minden.
  • 9. Legyen magánélete, és tartsa tiszteletben, hogy nekem is van.
  • 10. Álljon ki a csapatért.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem