A legrosszabb brexitre készül az EU: vésztervvel mentenék a kinti magyar diákokat

2019. február 5. 16:30

A legrosszabbra számítva vészhelyzeti Erasmus-javaslatot nyújt be a törvényhozásnak az Európai Bizottság. A cél az, hogy az érintettek egy esetleges megegyezés nélküli brexit után is Nagy-Britanniában maradhassanak. Illetve rendeznék a brit résztvevők helyzetét is.

Egy vészhelyzeti Erasmus-javaslatot nyújtott be az Európai Bizottság a törvényhozóknak arra az esetre, ha Nagy-Britannia egyezség nélkül zuhanna ki az EU-ból. Ez arról szól, hogy mindenki, aki a kilépés előtt elkezdte a programját Nagy-Britanniában, az be is fejezheti, azokkal a feltételekkel, amelyekre szerződött. Ugyanez vonatkozna a többi országban ilyen formában tanuló és dolgozó britekre is - írta az Index.

Jelenleg nagyjából 14 ezren vannak az Egyesült Királyságban a program keretein belül, és nagyjából hétezer brit tölti most a tanulmányi félévét, gyakornokságát, szakképzését valamelyik másik Erasmus-országban. Sophia Eriksson Waterschoot, a bizottság Erasmus+-ért felelős igazgatója kijelentette: tudják, hogy milyen durván érintené a rendezetlen kilépés a programban résztvevőket, ezért adták be ezt a javaslatot, amely megvéd mindenkit, akit külföldön érne a brit kilépés. Kiemelte, hogy a javaslat az Erasmus+ összes mobilitási programjára vonatkozna, tehát nemcsak az egyetemi-főiskolai hallgatókat védené, hanem például a gyakornokokat, önkénteseket, szakmai látogatást töltőket, ifjúságsegítőket is.

Hozzátette, ha életbe kell léptetni az intézkedéseket, akkor az intézményeken keresztül fogják értesíteni az érintetteket. A javaslatot villámgyorsan kell elfogadnia az európai törvényhozásnak, hiszen közeleg a kilépés jelen állás szerinti dátuma, március 29-e.

Ha sikerül megegyezni, akkor nem kell az intézkedés

Amennyiben mégis sikerül a briteknek megegyezéssel kilépni az EU-ból, akkor egy 21 hónapos átmeneti időszak kezdődik, minden marad ezalatt a "régiben". Az viszont egyelőre kérdéses, hogy az átmeneti időszak után is lehet-e majd menni Nagy-Britanniába a programmal. Ennek elvi akadálya nincs, hiszen Norvégia, Izland, Macedónia, Szerbia, Törökország és Liechtenstein is tagjai az Erasmus+-nak, holott egyik sem EU-s ország. A részletekről Londonnak kell megállaponia Brüsszellel.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem