A belét is kihajtják a bolti dolgozóknak: kiderült, mennyit túlóráznak

2018. június 26. 15:30

Ahogy az összes ágazatban, a kiskereskedelemben is kevés a munkavállaló, így azok, akik kitartanak, kénytelenek túlórával pótolni a hiányt.  Ez a megoldás azonban nem olcsóbb, csupán kényszermegoldás a munkaadók részéről, hiszen jelentős többletköltséget jelent.

2018 első négy hónapjában közel tizedével emelkedett a túlóraszám a vállalkozásoknál. A munkaerőhiány a gazdaság minden szegmensére hatással van: ha nincs elég munkaerő, a cégvezető elrendeli a túlórát. Az alkalmazottak ebben a helyzetben tehetetlenek. Amennyiben nem tudják teljesíteni az elvárást, odébbállnak, hátha a következő munkahelyen nincs túlóra (bár erre kevés az esély). Gyakran előfordul az is, hogy más ágazatban keresnek munkát. A hézagos munkaerőpiacon az alkalmazott jobban tudja érvényesíteni érdekeit, de gyakori fluktuáció komoly fennakadásokat okozhat mindenhol - olvasható a blokkk.com-on

A túlóra manapság éppen ezért a kis- és középvállalkozásoknál bevett gyakorlat, nincs választásuk. Persze egy nagyobb üzletnek túlórában is nagyobb a mozgástere, több embert tudnak mozgatni, de ők is csak kényszerből élnek vele.

Az elmúlt öt esztendőben bő harmadával ugrott meg a túlóraszám a vállalkozásoknál, párhuzamosan a munkaerőhiány erősödésével. A folyamatos emelkedés következtében 2016-ban már 5,7 millió órát kellett túlórázni, de 2017-ben a minimálbéremelést követően ez a szám visszaesett 5,3 millióra. Közben az alkalmazottak keresetét is emelni voltak kénytelenek a munkaerőhiány miatt  jóval nagyobb mértékben, mint korábban, így már túlórára sem jutott pénz.

A 2017-es 5,3 milliós túlóraszám így is jóval nagyobb a 2013. évi 3,9 millió óránál, miközben a teljesített munkaórák teljes száma töredékével, öt esztendő alatt mindössze 8 százalékkal nőtt. 2017-ben 86 ezren dolgoztak élelmiszerboltokban, a 195 ezer fős összlétszámú boltos kiskereskedelmen belül. Ez azt is jelenti, hogy az ott dolgozók a létszám 44 százalékát tették ki, túlórából viszont a kétharmadát kapták, 3,4 millió órát.

A törvény szerint ennyi pénz járhat a túlóráért

A legfontosabb szabályok egyike, hogy egy-egy dolgozó számára évenként legfeljebb 250 túlóra rendelhető el, ezt rendkívüli munkaidőnek hívják. Ez az óraszám kollektív szerződés - tehát a szakszervezet beleegyezése - esetén 300 óra lehet évente. A túlóráért a törvény szerint több pénz  jár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A munkaadó választhat, hogy vagy 50 százalékos bérpótlékot ajánl fel, vagy a túlóráknak megfelelő időtartamú szabadidőt ad, amellett, hogy erre az időszakra az alapbér arányos része azért jár.

Ha heti pihenőnapon (szombaton vagy vasárnap) túlóráztat a munkavállaló, akkor a pótlék mértéke 100 százalék, ugyanakkor lehetősége van helyette szabadnapot választani, viszont 50 százalékos pótlék akkor is jár neki. És ez nem összekeverendő az őt egyébként is megillető 50 százalékos vasárnapi kiegészítéssel.

A túlórák tehát minden esetben komoly többletköltséget jelentenek a munkaadónak, hiszen még ha a túlóráztatott dolgozó szabadidőt is kap, az idő alatt valaki másnak kell dolgozni helyette.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem