900 forintos órabér ütheti a magyar nyugdíjasok markát a Balatonnál

2018. május 30. 19:30

A jelentős munkaerőhiány miatt már nemcsak a diákokat várják a Balaton-partra, hanem a nyugdíjas munkavállalókat is. Somogyban is nagy az érdeklődés a nyugdíjasok számára ajánlott munkák iránt, sokan vállalnának munkát a következő három hónapban a vendéglátásban a magyar tenger mellett.

Egyre nagyobb számban jelentkeznek nyugdíjas munkavállalók a Balatonnál vendéglátós idénymunkára - értesült a sonline. A lapnak több olyan nyugdíjas is megszólalt, akik fizetés kiegészítés miatt gondolkodnak abban, hogy takarítóként, recepciósként, esetleg konyhán helyezkedjenek el a magyar tengernél.

Nagy a munkaerőhiány a Balaton-parton, amit egyrészt diákokkal igyekeznek pótolni a vállalkozások, de az idén a nyugdíjasokat is bevonjuk a három hónapos szezonba

- mondta el a lapnak Dakó Roland, a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet régióvezetője, aki azt is hozzátette, hogy az érdeklődés rendkívül nagy.

A régióvezető azt is elmondta, hogy a balatoni cégek részéről kedvező a nyugdíjas munka fogadtatása, és több szerződés megkötése is már folyamatban van. A szakember szerint azért is élnek sokan a munkalehetőséggel, mert a nyugdíjas szövetkezeten keresztül kedvezőbb az adózás, csak tizenöt százalék személyi jövedelem adót kell megfizetni a bér után, s már bruttó 900 forintos órabérnél is többet megkereshetnek a munkavállalók.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A magyarországi nyugdíjas szövetkezetekről mi is írtunk korábban, az erre vonatkozó szabályozásrólITT olvashat bővebben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem