7 °C Budapest

7 tiltott kérdés az állásinterjún: ha erre kíváncsiak, mehetsz a bíróságra

2018. május 16. 17:30

Az állásinterjúknak az a céljuk, hogy az állást meghirdetők felmérhessék, hogy alkalmas lenne-e a jelölt a meghirdetett pozíció betöltésére. Vannak azonban olyan kérdések, melyeket még ilyenkor sem kérdezhetnek meg a jelentkezőktől. Ha mégis megteszik, azzal törvényt sértenek.

Az állásinterjúknak éppen az a lényegük, hogy a jelentkező és a munkáltató kérdéseket tegyenek fel egymásnak, ennek ellenére vannak olyan kérdések, melyeket az állást meghirdető egyszerűen nem tehet fel az interjúalanyoknak. Ezek a kérdések a jelentkező olyan tulajdonságaira irányulnak, melyek a munka elvégzésének képességét nem befolyásolják, így nem is tartoznak az esetlegesen jövendőbeli munkáltatóra.

Ha esetleg mégis erre kérdeznének rá az interjú során, akkor jó tisztában lenni vele, hogy az interjúztató ezzel törvényt sért.

Ilyen kérdések az életkorra, etnikumra, szexuális beállítottságra vonatkozó kérdések. Szintén tilos megkérdeznie az interjúztatónak, hogy terhes-e a jelentkező, illetve tervez-e családot alapítani, továbbá nem érdeklődhetnek a szavazási preferenciák, esetleges fizikai vagy szellemi fogyatékosságok felől.

Vannak azonban kivételes helyzetek: ha például a jelentkező olyan munkára jelentkezik, ahol nehéz súlyokat kell emelgetnie, akkor a munka elvégzése szempontjából igenis releváns kérdés, hogy van-e esetleg olyan fizikai problémája, amely akadályozná őt ebben. Ilyenkor teljesen jogszerű, ha az interjúztató érdeklődik a jelentkező fizikai állapota felől.

Bár az állásinterjúnak éppen az a célja, hogy válaszoljunk a feltett kérdésekre, attól még nem árt észben tartanunk, hogy bármikor megtagadhatjuk a válaszadást, méghozzá függetlenül attól, hogy az jogszerű-e vagy sem. Ha pedig olyan kérdést kapnánk, amely megítélésünk szerint jogtalan, akkor udvariasan térjünk ki a válaszadás elől, jelezve, hogy a válasz nem releváns abból a szempontból, hogy alkalmasak vagyunk-e a meghirdetett állásra, vagy sem.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kérdések, melyek nem hangozhatnak el legálisan az interjún

  • Homoszexuális kapcsolatban élsz?
  • Hány éves vagy?
  • Milyen etnikai gyökereid vannak?
  • Miilyen vallású vagy?
  • Terhes vagy, esetleg tervezel családot alapítani?
  • Kire szavazol?
  • Van-e bármilyen fogyatékosságod?

 

(via Daily Mail)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem