5 °C Budapest

5 tipp, hogy sikeres legyél a munkádban 2018-ban

2018. január 16. 12:30

Az év eleje a számvetés és a fogadalmak időszaka, érdemes ilyenkor összegezni az elmúlt esztendő tapasztalatait, és gondolkodni a jövőn. Jó alkalom ez a karriertervezésre is, hiszen sokkal nyitottabbak vagyunk arra, hogy új célokat tűzzünk ki, akár a magasabb fizetés, a szakmai előrelépés, vagy a munkahelyváltás reményében.


Újév eleje mindig a fogadalmak bűvkörében telik. Ez pedig igaz a karriertervezésre is. Most tehát tökéletes alkalma nyílik mindenkinek arra, hogy munkahelyén olyan célokat tűzzön ki maga elé, melyek véghezvitele már jócskán esedékes lenne. Az elhatározás megtétele és annak betartása ugyanakkor nem könnyű feladat. Ennek apropóján a Perfekt Zrt. szakértői összegyűjtöttek öt tanácsot, mely kulcsfontosságú lehet a sikeres újév szempontjából.

Kimozdulok a komfortzónámból!

Ha éveken át ugyanazt a munkakört töltjük be, és ugyanazokat a feladatokat látjuk el, rizikósnak és kényelmetlennek tűnhet kimozdulni a megszokott rutinból még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem tudunk kiteljesedni a munkánkban. Érdemes ezért átgondolni, hogy hol tartunk a karrierünkben, jó úton haladunk-e, hová szeretnék eljutni, és mit kell tennünk ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Ha úgy ítéljük meg, hogy elérkezett a változtatás ideje, ne féljünk kimozdulni a komfortzónánkból.

Megtalálom a motivációmat!

Ha úgy érezzük, hogy már nem motivál minket a munkánk, érdemes utánajárni, hogy mi lehet ennek az oka. A munkakörünk, a fizetésünk, a környezetünk hat negatívan a munkakedvünkre? Ha megvan a hiba forrása, akkor azt is ki tudjuk találni, hogy miként változtassunk ezen a helyzeten.

Nyitva tartom a szemem!

Érdemes a fél szemünket mindig rajta tartani a munkaerőpiaci híreken, hiszen bármikor szembe jöhet egy olyan lehetőség, amelyet kár volna kihagyni. Ha egy álláslehetőség felkelti a figyelmünket, bátran adjuk be az önéletrajzunkat - próba szerencse. A jelentkezéssel még semmit nem veszítünk, de az is lehet, hogy gyorsabban sikerül előrelépnünk a karrierünkben, mint gondoltuk volna.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Proaktív leszek!

Akár a munkahelyünkön lépnénk előre, akár új munkahelyet keresünk, a proaktív szemlélettel biztosan szerzünk egy jó pontot jelenlegi vagy leendő munkaadónknál. Higgyük el, mi is jobban fogjuk érezni magunkat, ha nem csak a minimumot teljesítjük, és képesek vagyunk hatékonyan előrelendíteni a munkát a részvételünkkel.

Tanulok valami újat!

Ki mondta, hogy a tanulás csak a fiataloké? Ma már nem muszáj választanunk munka és tanulás között, számos, rugalmas időbeosztásban és rövid idő alatt elvégezhető OKJ-s képzés közül választhatunk, amelyek akár munka mellett is teljesíthetőek.

A tanulás ráadásul rendkívül jó hatást gyakorol a motivációnkra. Amellett, hogy új célokat tűzhetünk ki, frissen tartja a szellemünket, és új kapukat nyit ki, akár saját területünkön belül kamatoztatjuk a megszerzett tudást, akár pályamódosításon törjük a fejünket

- mondja Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem