14 °C Budapest

5 karriergyilkos szokás, amit rengetegen elkövetnek

2017. február 7. 14:41

Amikor engeded, hogy a rossz szokásaid átvegyék az uralmat az életed felett, azzal jelentősen megnehezíted a siker felé vezető utadat. Nagy kihívás, hogy az ilyen rossz szokásokat, amik alattomosan kúsznak be az életedbe, még az előtt észre vedd, mielőtt valóban nagy kárt okoznának.

Ha a napjainkban tapasztalható, nagyon pörgős, nagyon sikerorientált világ ellen lázadni akarsz, és fejedbe veszed, hogy akkor sem törsz meg, ha ez a karrieredbe kerül, akkor kövesd az alábbi 5 pontot. Más esetben viszont jobb, ha minél előbb változtatsz ezeken a szokásokon. Rengeteg önuralom és kitartás kell ahhoz, hogy az ember megszabaduljon a rossz szokásaitól. A kutatások viszont azt mutatják, hogy megéri az erőfeszítés, mert az önuralom nagyon jelentős szerepet játszik a sikerben.

A Pennsylvaniai Egyetem pszichológusai, Angela Duckworth és Martin Seligman készített egy tanulmányt, amelyben mérték a hallgatók IQ és önkontroll-szintjét az egyetemi éveik kezdetén, majd négy évvel később ezt megismétlik, amikor lediplomáznak. Az eredmény szerint az önuralom kétszer olyan nagy szerepet játszott a jó diplomaeredményben, mint az IQ. Az önuralom fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan helyes szokásokat alakítsunk ki, amelyek az erős munkaerkölcs és a magas termelékenység alapjait képzik. Az önuralom olyan, mint egy izom, építeni kell, és tréningezni, akkor erős lesz, és könnyebb kitörni a rossz szokások hatalmából.

1. Telefon, tablet, vagy számítógép az ágyban

A legtöbb ember nem veszi észre, hogy mennyire káros elalvás előtt ezeknek a gépeknek a használata. Befolyásolják az alvás minőségét, és ezáltal a termelékenységet is. A rövid hullámhosszú kék fény nagyban befolyásolja az energia szintet és az alvás minőségét. Leállítja a melatonin hormon termelését, amely elősegíti az alvást.

A rossz éjszakai alvásnak pedig katasztrofális hatásai lehetnek a másnapi teljesítményre nézve, ezért jobb, ha vacsora után már nem nyúlunk ezekhez az eszközökhöz.

2. ösztönös szörfözés a neten

Ha folyamatosan megszakítja valaki a munkát azzal, hogy internetezzen egy kicsit, azzal teljesen elveszíti a fókuszt a munkájáról. Amikor nagyon koncentrál valaki a munkájába, teljesen belefeledkezik, és semmi másra nem figyel, létrejön egy flow-állapot, amiben ötször hatékonyabban tud dolgozni, mint egyébként. A negyedórás netezések pont azt gátolják, hogy kialakuljon egy ilyen állapot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

3. Beszélgetés közben is telefon nézegetés

Semmi nem vágja annyira ketté egy beszélgetést, amikor az egyik fél rápillant a telefonjára. Még ha csak egy pillanatra is teszi ezt. Amikor valakivel beszélgetünk, minden figyelmünket neki kell szentelnünk. Így sokkal élvezetesebb és hatékonyabb a beszélgetés.

4. Bombáznak az értesítések

Kész rémálom, ha mindenről értesítést kapsz, és pityeg a telefonod, ha jön egy üzenet, egy sms, e-mail, stb. Nagyban visszaveti a termelékenységet, ha csipogások egy pillanatra kizökkentenek a munkafolyamatokból. Némítsd le a telefont, és meghatározott időközönként nézz csak rá a telefonodra, amikor a feladataid és az időd engedi.

5. Igent mondasz, amikor nemet kellene

A Kaliforniai Egyetem egyik kutatása szerint, ha valaki rábólint minden olyan dologra, amire valójában nemet szeretne mondani, az nagyban növeli a stresszt, valamint a kiégés és a depresszió rizikóját. Ráadásul rontja az önkontrollt. Tény, hogy a nem egy nagyon erős szó, de attól még használni kell. Egy érzelmileg intelligens és határozott ember tud úgy nemet mondani, hogy az ne legyen bántó, sértő, vagy elutasító.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem