9 °C Budapest

5 biztos jele annak, hogy mérgező munkahelyen dolgozol: így mentheted meg magad

2020. június 17. 16:47

Sokan nem is sejtik, hogy toxikus munkahelyen dolgoznak. Pedig a mérgező álláshelyeknek jól körvonalazható jelei vannak. Ezek közül mutatunk most ötöt, amiket, hogyha a saját állásodban is tapasztalsz, komolyan el kell gondolkodnod, jó helyen vagy-e. Ezzel együtt persze mutatunk praktikákat is, hogyan állhatsz ki magadért egy toxikus helyen, vagy hogyan indíthatod be a változás folyamatát. Ami, ha nem sikerül, akkor a szakértők szerint is csak egyetlen választásod marad...

Az új koronavírus járvány sok munkahelyen kiélezhette a munkakörülményeket. Van, ahol sokkal több munka jutott az emberekre, és van ahol sokakat fizetés nélküli szabadságra küldtek, miközben mások dolgozhattak. Ezen felül pedig rengetegen a szó szoros értelmében elveszítették munkájukat. Bármelyik élethelyzetben kelljen is most újra felépítenie magát az embernek egy munkahelyen, jó, hogyha tisztában van vele, mennyire vált mérgező hangulatúvá a - régi vagy új - állása a járvány következtében. Érdemes tehát odafigyelni az intő jelekre, amik a következők!

Az emberek a munkahelyen nem szólalnak fel önmagukért

Amikor egy vezető beosztottaihoz intézett beszéde közben síri, fagyos csönd van, akkor az egy jel arra, hogy az alkalmazottak félnek

- mondta el Robert Suotton, a Stanford Egyetem professzora. A szakember kitért arra is, hogy toxikus munkahelyeken a szót kérő, kevés hatalommal bíró embereket hamar elhallgattatják, beléjük fojtják a szót.  Ez is intő jel, ahogy az is, ha egy nagyobb csoportban mindig ugyanazok beszélnek, és nem igazán ötletelés megy, csupán verbális erőfitogtatás, és eközben a sokaság szinte mindig csöndben marad. 

A munkatársaidnak nincs energiája

Kevés markánsabb jele van annak, hogy egy munkahely toxikus, mint az, hogy a kollégák elhasználódtak, egyszerűen már reggel sincs energiájuk és akartuk sem bármit is kezdeni magukkal

- állítja a professzor. Ha az ember körülnéz a munkahelyén, és jobbára nem vidámságot, lazaságot tapasztal, hanem letargikus arcok veszik körül, az szinte biztos jele lehet annak, hogy a munkahely gyakorlatilag elhasználja a munkavállalókat.

Ennek egyik oka lehet az, hogy az embereket túldolgoztatják, de sokan érezhetik magukat rosszul attól is, hogy nem kapnak elismerést azért a munkáért, amit elvégeznek, vagy indokolatlanul sokszor cseszegetik őket. Bármelyik is álljon fenn, az üveges tekintetű kollégák látványa sosem jó jel!

A kollégák hamar továbbállnak 

Ha azt látod magad körül, hogy már szinte mindenki kicserélődött azok közül, akikkel régen dolgoztál, gondolkodj el: Te mit keresel még itt? A magas fluktuáció, illetve a szapora próbaidős kollégák jövése menése intő jele lehet annak, hogy egy mérgező környezetben dolgozol. Hiszen ha nem így lenne, mi a fészkes fenéért menne el mindenki (csak te nem...)?

Sok kritizálás, sok pletyka

Egy toxikus munkahelyen a munkatársak közötti kommunikáció a legkevesebbszer nyitott és egyenes, ami szavatolhatná, hogy a viták hamar megoldásra kerüljenek, illetve butaságokból ne kerekedjenek ki óriási félreérések. Ennél sokkal elképzelhetőbb, hogy egy mérgező munkahelyen bárkivel találkozz is a folyosón vagy az étkezőben, egy-két perc után máris kibeszéljen valakit, aki éppen nincs veletek. Vagy valaki(k) dohányszünetben pletykálkodjanak valakiről, aki  éppen szintén nincs jelen. 

Azt persze senki nem állítja, hogy a pletykálkodás és némi kibeszélősdi nem velejárója szinte minden munkahelynek. De azért azt mindenki hamar érezheti, mikor jön el az a pillanat egy helyen, amikor már senkivel nem tud úgy néhány szót váltani, hogy az rögvest ne mondjon valakiről valami szaftos sztorit vagy valamilyen negatívumot. Ha ez bekövetkezik, nincs kétség, toxikus munkahelyen dolgozol vagy ne adj isten, egy ilyen munkahelyre kerültél.

Hazaviszed, ami rossz

Mindenkivel előfordulhat persze, hogy stresszes a munkája miatt, de ha azt veszed észre, hogy a munkád miatt folyamatosan odahaza is apatikus hangulatban vagy, eltávolodsz a partneredtől, alig találkozol a barátaiddal, nem tudsz aludni, esetleg elkezdtél hízni, akkor ez jele lehet annak, hogy rossz, mérgező környezetben dolgozol. Ha ezeket érzékeled, akkor már elég nagy lehet a baj. Innen pedig már nem sok lépés az állandó ingerültség, a depresszióba csúszás, az alkoholhoz vagy egyéb gyógyszerekhez való menekülés. Erre pedig már az ember egész élete is rámehet, úgyhogy mindenképpen el kell gondolkoznod azon, hogyan tovább. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha a munkahelyedre ismertél, a következőket teheted

Állj ki magadért!

Ha úgy érzed, toxikus helyen dolgozol, kezdj el kiállni magadért, szólalj fel az érdekeidért. Vagy a közvetlen felettesednél vagy a HR-en, de kezdj el dolgozni azon, hogy megváltozzanak azok a dolgok, amik zavarnak.

Kerüld el a rossz arcokat!

Ha főnököd szeret kekeckedni, és erre más kollégák is hajlamosak, kezd el kerülni őket. Már amennyire lehet persze, ne vállalj fel fölösleges konfliktusokat, de ne is hunyászkodj be senkinek. Ha szórakoznak veled, ne vedd fel, vagy hárítsd el a piszkálódásokat okosan. 

Keress barátokat a munkahelyen!

Találj 1-2 embert a munkahelyeden, akikkel szívesen vagy, akikkel jól érzitek magatokat együtt. Akikkel el tudsz vonulni, és megbeszélni a munkahelyen történteket. Fontos, hogy amennyire csak lehet, az egy helyen dolgozók támogassák egymást érzelmileg, így könnyebb feldolgozni például egy rossz arc főnök piszkálódásait, de a munkahelyi közös érdekeknek is könnyebb érvényt szerezni. 

Egyszerűen lépj le!

Ha nem kapsz elég figyelmed, nem ismerik el a munkád, nem hallják meg a hangod, ráadásul azt érzed, hogy a munkád már 3-4 óra alatt leszívja az összes energiád, akkor kezdj el más munkát keresni, frissítsd az önéletrajzod. Ha pedig azt érzed, hogy te minden megpróbáltál, és már gyakorlatilag is szenvedsz a munkahelyeden, ne várj tovább, lépj ki.

Én valójában nagyon is hiszek a felmondásban, hogy valaki egyszerűen kilép a munkahelyéről. Sokan alulértékelik ezt a lépést...

- vélekedett a Stanford Egyetem professzora.

(BusinessInsider)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm