2020. szeptember 22. kedd Móric
HR Centrum

35 ezres órabér, diploma nélkül: így néz ki egy coach átlagos munkanapja


Az üzleti vezetőket évek óta foglalkoztatja a technológia térnyerése és a digitalizáció a munkaerőpiacon, amely várhatóan elsőként fogja kiszorítani a HR-eseket és a toborzókat. A Budapesten megrendezett “Future of Coaching in Organisations" konferencián azonban kiderült, hogy a coachoknak nem kell aggódniuk, hiszen a jövő a szakma felértékelődését, az emberi tényező és a minőségi szakmai coaching kulcsszerephez jutását eredményezi majd.

Bár Magyarországon még a coaching-szolgáltatást igénybe vevő vállalatok többsége csak a felsővezetők számára biztosít coachot, az ICF és a PwC 2017-es kutatása szerint a munkavállalók 57 százalékának volt lehetősége professzionális coach-csal való konzultációra egy új munkahelyen vagy munkakörben. Ez még a szakmabeliek körében is komoly meglepetés volt, ugyanis a konferencia résztvevői 1-2 százalékos arányokat tippeltek a Mark Ruth (ICF kutatási igazgatója) és a Colin McIlheney (PwC globális kutatási igazgatója) által feltett kérdésre. A coaching szerepének növekvő tendenciáját az is jelzi, hogy a témában megjelent tudományos publikációk száma 1990-től 2015-ig kevesebb mint 100-ról 2000 fölé emelkedett.

A teljes szervezeti kultúrát átható technológiai változások ellenére az általános félelem, miszerint a robotizáció megszünteti a munkahelyeket, a coachokra vonatkozik a legkevésbé. Jakobsen Petra, az Invitel HR-igazgatója is kiemelte, hogy ennek a szakmának alapvető eleme az empátia és az emberi interakció, ami nem kiváltható gépekkel. A közvetlen kapcsolat szükség esetén kiiktatható például Skype-on, ami működik, de csak kényszermegoldásként. A változások eredményeként Vladan Buha, a Gazprom képzési és fejlesztési igazgatója szerint a coaching térnyerése várható: az új üzleti modellek rugalmas szervezeteket és vezetőséget követelnek meg, és általános elvárás lesz a menedzserek felé a coaching készségek elsajátítása. Az új struktúrákban coachokra már belsős, állandó munkatársként is szükség lesz.

Coaching a munkavállalónak?

Számos adat támasztja alá a coaching közvetlen és közvetett hatékonyságát: Olaf Cylicz, a lengyelországi SWPS egyetem nemzetközi irányításkutatási központjának vezetője egy 2012-es PwC-kutatást mutatott be, mely szerint átlagosan 7-szeres a megtérülési arány, de a coachingban résztvevő ügyfelek negyede akár 10-49-szeres ROI-ról is beszámolt. Ezek az adatok még nem tartalmazzák a szintén kimutatható munkahelyi elégedettség növekedését, a panaszok és a felmondások csökkenését vagy a hatékonyabb kommunikációt. Rostislav Benák, az Assessment Systems International elnöke egy közelmúltbeli kutatásra hivatkozott, amely kimutatta, hogy már egy, előzetes Hogan- és 360°-os értékelésen alapuló, 60 perces külső coach-csal való tréning is szignifikáns hatással volt az egy évvel későbbi munkavállalói fejlődésre.

A szervezetfejlesztés elválaszthatatlan a vezetőfejlesztéstől - a vezetők többsége márpedig fejlesztésre szorul, mint ahogy az a Hogan Assessments kutatásából kiderült: a menedzserek 65-75 százaléka inkompetens, szemben az addig általánosan vélt 2-3 százalékkal. Daphna Horowitz az ICF izraeli tagozatának alelnöke a vezetői fejlődés folyamatának lényegét abban látja, hogy nehézség esetén a külső akadályok helyett arra a belső erőre és képességeinkre koncentráljunk, ami elősegíti az adott akadály leküzdését. A jövő vezetője nem csak tisztában van a saját készségeivel és nyitott a fejlesztésre, hanem az alkalmazottainak irányítása helyett a fejlesztésüket tartja szem előtt, ezzel ablakot nyitva a participatív és a delegáló menedzsment modellje felé, kompetens és motivált munkaerővel.

Mik a feltételei a sikeres coaching-folyamatnak?

Dr. Robert Hogan, a Hogan Assessments alapítója hangsúlyozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben az introspekció képessége nem elég a változáshoz, mivel az identitás csak a kitalált énképünk. Ezzel szemben a fejlesztés középpontjában a reputációnak kell állnia, tehát azoknak a viselkedésformáknak a megváltoztatásának, amilyennek mások látnak minket.  A fő személyiségtípusok, amelyek könnyen coacholhatóak, az alázatos és a kíváncsi. Aki mindkét skálán alacsony értékeket ér el, valószínűleg arrogáns személyiség, aki nem nyitott a visszajelzésekre és nem ismeri el a hibáit. Ez mind felmérhető bármely érvényes személyiségteszttel, ami nélkül a fejlesztés céltalan.

A nehezen coacholhatóság problémáját Rostislav Benák saját esettanulmányokkal oldotta fel, szintén az előzetes személyiségmérés fontosságát hangsúlyozva: a személyre szabott megoldáshoz szükséges a csapat közös értékrendjének, fő mozgatóinak és személyiségének az előzetes felmérése, például az interakcióra nem nyitott csapatok esetén a coachnak egyszerűen csendben kell maradni, ezáltal párbeszédre kényszerítve a tagokat.

A konferenciát a világ legnagyobb coach szervezete, az International Coach Federation és a legjelentősebb független személyiségteszt-fejlesztő cég, a Hogan Assessments rendezte az Akvárium Klubban, 35 ország képviselőinek részvételével. Az esemény házigazdái, Csetneki Csaba, az ICF magyar tagozatának elnöke, és Fehér Zsolt, a Hogan Assessments európai igazgatója elismert nemzetközi szakembereket hívtak meg, hogy a legfrissebb kutatási eredményeket, elméleti és gyakorlati információkat osszák meg a szervezetfejlesztés jövőjével kapcsolatban.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 09. 21. 07:41
A számlaszintű adatszolgáltatás változásai 2.

Folytatjuk cikksorozatunkat (első rész) a számlaszintű adatszolgáltatás változásaival ebben...

hrdoktor
2020. 09. 21. 04:59
A túl sok munka egészségügyi kockázatai

Ha túl sokat dolgozunk, testi és mentális egészségünk bánhatja. A rengeteg munka okozta túlhajszoltság...

legacykft
2020. 09. 18. 09:00
Következetesség a fejlesztésben

Alapelveihez, elgondolásaihoz hű, azoknak megfelelően viselkedő, azokkal összhangban kommunikáló...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

coachco
2020. 09. 05. 12:47
A kertműveléstől a szabad gondolkodásig

Tegnap vehemens kertészkedésbe kezdtem, kiástam a három bokor krumplimat, gazoltam, leszedtem a paradicsomot...

vezetoi-coaching
2020. 08. 23. 17:00
Az új „normálok” és az antifragilitás...

Nézzünk 3 egymástól elég távoleső, nagyon különböző területeket érintő mintát, patternt...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.18-09.23
Országos

Auchan

09.18-09.23
Országos

Lidl

09.18-09.23
Országos

Spar

09.18-09.23
Országos

Interspar

09.18-09.23
Országos

Tesco

09.17-09.23
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó