14 °C Budapest

3000 forintos órabérért dolgoznak a diákok

2017. július 13. 09:03

Több körös felkészítést tartott nagyjából 100-150, a vizes vébé idejére "rendszergazda light" pozícióba toborzott diáknak az Antenna Hungária egyik alvállalkozója. Az ezeken való részvételért a diákok 3000 forintos órabért kaptak.

Július elején számoltunk be róla, hogy unatkoznak, beszélgetnek és telefont nyomogatnak ezer forintos órabérért a nemrég avatott Duna Arénába rendelt diákmunkások.

A Hvg.hu most arról számol be, hogy volt, aki ennél is több pénzt kereshet a vizes vébé idején. Tamást egy nagy, számítástechnikai cégnél dolgozó ismerőse kereste meg, hogy érdekelné-e munka a vizes vébé ideje alatt. A feladat az lett volna, hogy a világbajnokság hivatalos résztvevőinek kiosztott számítástechnikai eszközöket - telefonokat, tableteket és laptopokat - kezelje: kipróbálja, beleltározza és operációs rendszerekkel kellett volna ellátnia a rendezvény előtt, majd a felmerülő problémákat megoldani a rendezvény ideje alatt. Mindezt óránként háromezer forintért.

Részt is vett egy két körös felkészítésen, a portálnak azt mondta, színvonalas oktatás volt, és már azért is megkapta az óránként járó háromezer forintot, hogy részt vett a képzéseken. Szerződést viszont senkivel sem írt alá, a pénzt is "feketén" kapta meg, és hiába várta, a harmadik felkészítésre már nem hívták be.

A Hvg.hu-nak többen is hasonló tapasztalatokról számoltak be. Tamás ismerőse, aki a munkát ajánlotta, az EuroOne Zrt. nevű számítástechnikai cég alkalmazottja volt. A Hvg.hu-nak a cég ügyvezetője nem tudta megmondani, hány diák vett részt a tréningeken és végül hányan álltak valójában munkába, de azt állította, ők nem küldtek el senkit. Szerinte a fesztiválszezon miatt morzsolódtak le a diákok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Arra a kérdésre, hogy valóban voltak-e, akik munkaszerződést sem kaptak, a tréningekért járó bérüket pedig feketén kapták meg, Kucska Árpád azt mondta, ez kizárt, mert mindenki diákszövetkezeteken keresztül érkezett, ott pedig senki nem dolgozhat szerződés nélkül. A beszélgetés egy későbbi szakaszában azonban elismerte, volt róla szó, hogy lehet családtagokat hozni, bár úgy tudja, a munkára végül csak a diákszövetkezetesek mentek.

Egyébként még mindig nagy erőkkel keresnek munkaerőt a vizes vébére. Hossteseket és eladókat óránként 1000 forintos órabérért, rakodó-pakoló munkáért pedig 1100 forintot fizetnek. Medence-karbantartókra is szükség lenne, ezért 1353 forint órabért adnának. Ezért viszont éjszakai műszakot kell vállalni: este tíz és reggel hét óra között kell "medencetisztító robotokat kezelni, vízgépészeti rendszereket tisztítani, és vízgépészeti rendszerek üzemeltetési asszisztenciáját ellátni".

Címlapfotó: Honéczy Barnabás / MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm