11 °C Budapest
Budapest, 2022. március 8.A Lidl élelmiszer-kereskedelmi hálózat áruháza a fõvárosban, a Ferenciek terén. Az európai hálózattal rendelkezõ kereskedelmi üzletlánc elsõ boltjait Németországban nyitotta az 1930-as években. Magyarországon 2004-ben kezdett el terjeszkedni.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Milliós fizetéseket dobott be a Lidl: ennyit kereshet egy kasszás, boltvezető

2022. november 30. 19:16

A Portfolio megkeresésére a Lidl elmondta, hogy mintegy 54 milliárd forintot fordítanak bérköltségekre. A vállalat azt is elmondta, hogy egyes pozíciókban mekkora juttatásokat adnak jelenleg.

A Lidl 2022-es gazdasági év során több mint 54 milliárd forintot tervez bérköltségre fordítani, így minden munkavállalójának valóban versenyképes béreket biztosít.

Az egyes pozíciókban – 8 órás munkavégzés esetén az alábbiak szerint alakul a bér, attól függően, hogy belépő, vagy több éve a Lidlnél dolgozó munkatársról van szó. A bruttó jövedelem magában foglalja az alapbért, pótlékokat, arra való jogosultság esetén a Lidl kártyára kapott összegeket.

Áruházi dolgozó:

  • elérhető belépő bruttó jövedelem: 395.000 Ft - 445.000 Ft
  • három év után elérhető bruttó munkabér: 426.000 Ft - 458.000 Ft

Boltvezető:

  • elérhető belépő bruttó jövedelem: 716.000 Ft - 933.000 Ft
  • három év után elérhető bruttó munkabér: 921.000 Ft - 1.006.000 Ft

Területi vezető:

  • bruttó 807.000 Ft – 1.302.000 Ft

Targoncavezető:

  • elérhető belépő bruttó jövedelem 529.000 Ft - 559.000 Ft
  • három év után elérhető bruttó munkabér 591.000 Ft - 679.000 Ft

Komissziózó:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • az elérhető belépő bruttó jövedelem: 436.000 Ft - 532.000 Ft
  • három év után elérhető bruttó munkabér: 498.000 Ft - 632.000 Ft

Az áruházlánc számos egyéb juttatást is biztosít munkavállalói számára: a csomag kiemelt eleme a Lidl nagyértékű egészségbiztosítási programja, mely országszerte magánklinikai környezetben nyújt komplex, ingyenes egészségügyi szolgáltatást

- írta a Lidl.

Az alkalmazottak minden hónapban a Lidl étkezési kártyájukra kapnak támogatást (a juttatást érintő adóteher 100%-os átvállalásával), de a vállalat 100%-ban téríti a tömegközlekedéssel történő munkábajárás költségét és kedvezményprogramot is működtet.

2022 augusztusától pedig egy újfajta, úgynevezett inflációkompenzációs-prémiumot vezetett be a vállalat, melynek értelmében minden, kártyahúzással munkaidőt rögzítő munkavállalója számára 2023. február 28-ig, a gazdasági év végéig – napi 8 órás munkavégzés esetén – havi bruttó 36 ezer forintot ad Lidl kártyájukra, ami egy-egy munkavállalónak összesen akár bruttó 252 ezer forintos támogatást jelenthet.

A juttatási csomag része még a jubileum, újdonsült szülőknek baby box, karácsonyi ajándék, munkavállalói kedvezmény program, ajánlási rendszer, iskolakezdési támogatás, nyári tábor munkavállalóink gyermekei részére, családi nap, sportnap. Mindemellett a Lidl minden munkavállalóját fejleszti, a kötelező oktatásokon kívül szakmai és soft kompetenciák fejlesztésére is lehetőséget biztosít.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm