Caucasian handsome male industrial worker work in manufacturing plant. Attractive young man industry factory engineer wear hardhat and protective eyeglass then welding steel at manufactory warehouse.

Kemény látlelet: ennyien kereshetnek minimálbért Magyarországon

2022. november 5. 20:02

Mintegy 570 ezer dolgozó keres legfeljebb garantált bérminimumot, vagyis bruttó 260 ezer forintot. Ez a teljes munkaidős foglalkoztatottak közel 20 százalékát jelenti - derült ki a KSH adataiból.

Megjelent a második negyedéves béradatokról szóló elemzését a Központi Statisztikai Hivatal, amiből kiderült, hogy gyorsan nőnek a keresetek Magyarországon, ugyanakkor az is, hogy kifejezetten sokan keresnek minimálbért vagy garantált bérminimumot.

2022 második negyedévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók (legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, a teljes körű költségvetés és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek körében) havi bruttó átlagkeresete elérte az 502 300 forintot, így nominálisan 15,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az index 8 százalékponttal volt magasabb, mint az előző év hasonló időszakában mért növekedés, vagyis sokak gyorsult a bérdinamika.

A magas keresetnövekedést a fizikai foglalkozásúak körében elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum év eleji emelése, valamint a nagy állami vállalatok bérfejlesztései, a szellemi foglalkozásúak körében pedig a költségvetésben előre ütemezett béremelések indokolták, illetve mindkét állománycsoportban a fokozódó munkaerőhiány és az egyre növekvő infláció által indukált folyamatos béremelések és a megemelkedett jutalmak magyarázzák

- derült ki a KSH elemzéséből. A magas kereseti indexhez hozzájárult az alkalmazásban állók összetételének változása is: a teljes munkaidős létszám egy év alatt közel 70 ezer fővel nőtt, akik közül több mint 23 ezer fő a második negyedévben lépett be a munkaerőpiacra. A második negyedévben a közfoglalkoztatottak száma is jelentősen – mintegy 10 ezer fővel – csökkent az előző év azonos időszakához képest - mutat rá a hivatal.

A minimálbér és a bérminimum jelentős, 20%-os növekedése tehát nagyban hozzájárult a bérek emelkedéséhez. A KSH a kiadványban egy érdekes statisztikát is közölt, mégpedig azt, hogy mennyien dolgoznak legfeljebb a garantált bérminimumért.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A KSH elemzése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében a legfeljebb garantált bérminimumot keresők száma 2022 második negyedévében 568 639 fő volt, ami a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében 19,7%-ot tett ki.

Összességében tehát tízből két (teljes munkaidőben) dolgozónak a fizetése legfeljebb bruttó 260 ezer forintot tesz ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
vezetoi-coaching  |  2025.04.18 09:43
A cirkuszigazgató öreg is és buta volt mindig is, mint a föld, hogy képes legyen megérteni, hogy a g...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 22. kedd
Csilla, Noémi
17. hét
Április 22.
A Föld napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33