21 °C Budapest
1,3 milliós nettóval csábítják Svájcba a magyar sofőröket: tapasztalat, nyelvtudás sem feltétel

1,3 milliós nettóval csábítják Svájcba a magyar sofőröket: tapasztalat, nyelvtudás sem feltétel

2022. január 5. 16:04

Súlyosbíthatja a sofőrhiányt, hogy külföldön még lakhatással együtt is kb. duplaannyit lehet keresni kamionosként, mint Magyarországon. Egy cég ugyanis 1,3 milliós nettót kínál a jelentkezőknek, a nyelvtudás és a kamionos jogsi sem feltétel, ők fizetik a képzéseket - ha cserébe 3 évig náluk marad a sofőr.

Hiába a 700-800 ezer forintos havi bérek, még így sem találni elég kamionost Magyarországon. Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese arról beszélt, hogy a járművek 5-10 százaléka áll, elsősorban a munkaerőhiány miatt. Hozzátette, a fizetéseket már nincs hová emelni, mivel a nagyobb béreket a fuvardíjak nem fedeznék. A további béremelés következménye a jelentős drágulás vagy áruhiány lenne.

Vélhetően azért sincs annyi sofőr itthon, mert külföldön gyakorlatilag ennek a dupláját is meg lehet keresni nettóban, az albérlet megfizetése után. Legalábbis egy magyar cég hirdetése 1,3 milliós nettó bért ajánl a kamionosoknak, akik kimennek hozzájuk Svájcba dolgozni. Mint a részletes leírásban kifejtik:

Teljes munkaidőben 1-1,3 millió forint nettónak megfelelő Svájci frankot keresel havonta. Az 1 millió akkor jön össze, ha hibázol, pl. kárt okozol a járműveken, tévesen rakodsz le és hasonlók. Ha nem hibázol, akkor meglesz a havi 1,3 millió nettó. Ennél az összegnél már figyelembe vettük az adókat, a kötelező beteg- és nyugdíjbiztosítást és egy kis lakás/szoba költségét. Ehhez még, adott esetben, hozzájön a gyermekpénz (de ennek lassú a folyósítása, előfordul, hogy csak soká kapod meg)

- tehát a lakhatási költségek megfizetése után marad ennyi a sofőrök zsebében. A kamionoshiányra utalhat az is, hogy a munkára való jelentkezéshez

sem a német nyelvtudás, sem a C+E jogsi megléte nem feltétel.

Ha a jelentkezőnek van B-kategóriás vezetői engedélye, akkor a kamionos jogsi megszerzését a cég állja Magyarországon, ahogyan a nyelvtanfolyamot is. Cserébe alá kell írni, hogy a munkábaállást követően a sofőr legalább 3 évig a vállalatnál fog dolgozni - ha előbb szeretne váltani, akkor időarányosan ki kell fizetnie a költségeket. A lakhatás kapcsán azt írják, hogy

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

egy kis lakás 600 frank (kb. 200 ezer forint - a szerk.) körül bérelhető ki. Ezt a költséget a nettó bér számításnál már figyelembe vettük. Azaz, bár te fizeted a lakást, de havi 600 frank bérleti díj esetében is megmarad a havi 1-1,3 millió forint nettó bér.

Hozzátették: az is megoldható, hogy egy kollégával együtt béreljen lekást a jelentkező, megosztva a költségeket. A családi kiköltözés kapcsán azt írták, a házastárs és saját gyermek is elkísérheti a sofőrt.

Az óvoda, iskola ingyen van. Ha nem vagytok házasok, a párod csak akkor kísérhet el, ha neki is van munkavállalási engedélye Svájcban. Tapasztalatból mondjuk, hogy meg lehet élni egy bérből, ha a házastársad nem dolgozik, de szerényen. Ha viszont mindketten dolgoztok, akkor nagyon szépen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem