14 °C Budapest
Motion blurred of warehouse worker moving boxes on pallet in warehouse

Hosszú nyári szabadság helyett túlóra, helyettesítés: ez az ára, hogy a termelés ne álljon le?

2021. július 19. 11:31

Várhatóan több gyártó és termelői szektorban nem kerül alkalmazásra idén az eddigi években jól működő gyakorlat, a központilag egyben kiadott több hetes nyári szabadság a nyári leállás időtartamára, amikor a nagyobb karbantartási munkákat is elvégezték. A termelés most minden felett áll, a gépeknek maximális kapacitás-kihasználtsággal kell működniük.

Ezzel együtt a munkavállalók nagy része nyáron szeretne pihenni, kiváltképp július-augusztus hónapokban – derül ki a versenyszférában dolgozók közel 10%-t képviselő 200.000 kölcsönzött munkavállaló kétharmadát foglalkoztató Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) legfrissebb kutatásából.

A 2020-2021. évi pandémia korábban nem ismert helyzetet teremtett a létszám- és a munkaidő-tervezésben, -gazdálkodásban. A Munka törvénykönyve által biztosított 4 havi munkaidőkeret - amelynek elsődleges bevezetési hátterében az állt, hogy rugalmasabb munkaerő-szervezéssel a foglalkoztatók a rendkívüli munkavégzés, túlóra költségeit lefaragják - az utóbbi 2 év kiszámíthatatlan és tervezhetetlen gazdasági környezetében nem tudta hatékonyan betölteni ezt a szerepét. A kormány előző év elején a gazdaságvédelmi intézkedésekkel egyidejűleg a munkaidőkeretet 2021.12.31-ig kihasználhatóvá tette, segítve ezzel a cégek működését, versenyképességét, talpon maradását. 

A gazdaság újraindulását követően a szakképzett gépmesterek és gépkiszolgáló operátori személyzet folyamatosan a 4 havi munkaidőkeret felett teljesít. A szabadságok kiadását ezért egy ilyen helyzetben csak rendkívüli munkavégzés elrendelésével vagy helyettesítéssel tudják kiváltani, amely plusz munkaórákat, túlóraköltségeket generál.  Mindez nagyon komoly kihívást és tervezés jelent úgy, hogy a termelés folyamatosan működjön, miközben a költségek megszorítása és a törvényi szempontoknak is megfeleljen a cég. Minél magasabb gyártási pozíciókról és szintekről beszélünk, annál nehezebb ezeknek a követelményeknek és feltételeknek megfelelni

– fogalmaz Dénes Rajmund Roland MMOSZ elnök.

Sokan a gyermekek iskolai, óvodai szünete, vízparton kihasználható kellemes időjárás miatt, nyáron próbálják kipihenni az egész éves fáradságot, ezt a rövid, pár hetes időszakot a családdal együtt tölteni. A pandémia okozta lezárások, korlátozások a szabadságok egész évre történő arányos elosztását amúgy sem tették lehetővé, megnehezítve a munkavállalók és a HR-osztályok korábbiakban sikeresen és eredményesen alkalmazott és egész évre tervezett munkaerő-gazdálkodását.

Több munkaterületen vagy az alapanyag, vagy a megrendelés visszaesése miatt kiadták az év első felében a szabadságok jelentősebb részét ezért a nyári időszakra a munkavállalóknak a korábban megszokott napoknál kevesebb használható fel, hiszen az év végére, karácsonyi időszakra is tartalékolniuk kell 2-3 napot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A cégek igyekeznek a korábbi év tapasztalataiból merítve jobban tervezni, javaslatot tenni a szabadságok időzítésére, hatékony felhasználására. A pandémia IV. hullámától való félelem, az alapanyag- vagy csomagolóanyag-hiány által generált kényszerleállások miatt ez bizonyos iparágakban továbbra is tervezhetetlen és kiszámíthatatlan marad.

A rugalmasabb munkaidő-gazdálkodás hatékonysága a módosított 2 éves (2021.12.31-ig) munkaidőkereten felül azzal a módszerrel is növelhető volt, amikor a cégek a havi munkabért előre megfizetve, utólag ledolgoztatva, áthelyezett munkanapokat adtak ki a dolgozóiknak. A kétéves munkaidőkeret meghosszabbításával ugyanakkor átláthatatlanabbá vált a le nem dolgozott napok későbbiekben történő ledolgoztatása, a dolgozók kilépése, felmondás esetében pedig az előre kifizetett munkabér nem minden esetben volt visszavonható

– mondja Dénes Rajmund Roland. Az utóbbi 2 év pandémia által a munkaerőpiacra gyakorolt hatása vitathatatlan, új kihívások elé állította a HR-szakma vezetőit, képviselőit. A gazdasági versenyelőny megőrzéséhez, a fejlődéshez komoly támogatást tudnak biztosítani a komplex HR-szolgáltatással atipikus foglalkoztatást nyújtó cégek, hiszen a XXI. században már a jövő a távmunkáé és az atipikus a tipikus. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.10.05 19:45
Amikor egy párkapcsolatban megjelennek a mindennapi konfliktusok és egyre távolabb kerülnek a felek...
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?