19 °C Budapest
Street food at the Budapest market, traditional Hungarian langos bread

Ennyiért güriznek a szakácsok idén nyáron a Balatonnál: sokan csak álmodnak ennyi pénzről

2021. június 27. 14:55

Idén nyáron is a "több Balaton, kevesebb Adria" jegyében tölti a legtöbb magyar a szabadságát, ami azt jelenti, hogy ismét rekorközeli szintet érhet el a belföldi turisztikai forgalom a magyar tengernél. Viszont a vendéglátás-turizmus szektort elég erősen megtépázta a pandémia, így a munkavállalók elvileg nincsenek jó helyzetben, ami a fizetéseket illeti, pedig nagy a munkaerőhiány. A bérek a szakértők szerint stagnálnak, előző évhez képest nem ajánlanak magasabb fizetéseket most, maximum egy-egy aránytalanul magas, milliós havi bérről lehet hallani. A Pénzcentrum most utána járt, mennyit is kereshet egy szakács a Balatonnál 2021-ben.

„Az idei évtől egy kicsit jobban tartunk, 2021-ben nehezebb a helyzet.  A vendéglátó szakma fele elhagyta a pályát, másik szektorban helyezkedett el, ahol nem biztos ugyan, hogy megtalálta a számításait, de ott már nem feltétlenül olyan rugalmasak a munkakörülmények, mint a vendéglátásban (...). Arról nem is beszélve, hogy ezen munkavállalók egy jelentős része már nem is akarja otthagyni a biztos megélhetését" - mondta el lapunknak korábban a munkaerőközvetítéssel, toborzással foglalkozó BalatonJob üzemeltetője, és a M.E.N.T.O.N. Jobs Kft. ügyvezetője, Horváth Tamás. Tehát hiába van munkaerőhiány, az álláshirdetés és a jelentkező is kevesebb.

Ehhez képest szép számmal találtunk hirdetést, amelyben a Balaton partjára keresnek szakácsokat kezdőktől egészen a profi séfekig a Profession, Jófogás és Jobble oldalain. A fizetések is nagyjából eszerint oszlanak meg, hogy hová, és mekkora tapasztalattal keresnek munkaerőt. Balatonszemesre például kezdő szakácsot keresnek konyha kisegítőnek, mosogatónak 300 ezer forintos havi fizetéssel, Balatonvilágosra nettó 280-350 ezres fizetésért vennének fel szakácsot 4 csillagos szállodába, és még szállást is biztosítanak - ehhez már kell tapasztalat.

Egy balatonfüredi új vonalas büfébe felszolgálókat, pultost, szakácsot, és konyhai személyzetet is keresnek, kezdők és tapasztalattal rendelkezők jelentkezését egyaránt várják. A bérezésnél 500 ezer forint/hót tüntettek fel, ez azonban biztosan függ munkakörtől, tapasztalattól. Egy keszthelyi Balaton parti étterem is szakácsot és konyhai kisegítőt keres havi 400 ezres fizuért, és a szállás biztosított.

Siófokra 300-450 ezer forintos fizetéssel csábítják a szakácsokat egy a la carte étterembe, de találhatunk 600-800 ezres bérezést kínáló céget is, szállással együtt. Egy Zamárdiban található üdülőbe is 300-450 ezer forintos bérezéssel várják a szakácsokat a Balaton partjára. Sok hirdetés nem jelöli meg, mennyi bérre lehet számítani, viszont sokat sejtet, ha "álommeló a Balatonon" jeligével Tihanyba keresnek szakácsot, ami nem a legolcsóbb hely az északi parton. "Kiemelkedően magas bérezést, ingyenes szállást és napi háromszori étkezést biztosítunk a teljes időszak alatt" - írták.

Balatonakarattyán több mint 400 ezer forint nettót is megkereshet egy szakács.
Balatonakarattyán több mint 400 ezer forint nettót is megkereshet egy szakács.

Stagnálnak a bérek

 A bérek a szakértők szerint stagnálnak, előző évhez képest nem ajánlanak magasabb fizetéseket most. Sőt, az alacsonyabban képzett munkavállalóknál még csökkent is valamennyire. 2018-ban, három évvel ezelőtt a nagyobb éttermek havi 800 ezer-1,2 millió forintot kínáltak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak egy hónapra - plusz szállást és ellátást -, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhattak jobb helyeken. Sőt, a legtöbb helyen már a papírt sem kértek, csak a tapasztalatot.

Tavaly a szezon vegyes képet mutatott: a 2020 márciusában külföldről hazaérkezett vendéglátósok a Balatonnál elhelyezkedtek a nyárra, és a kinti fizetésük töredékéért dolgoztak ugyan, de így legalább nem nullázták le teljesen magukat.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A vendéglátós hirdetések száma a 2020-as év azonos időszakához képest minimális, 10 százalékos csökkenést mutatnak. A 2019-es évhez képest viszont lényegesen, 30 százalékkal kevesebb hirdetés van idén a vendéglátásban. A pandémia előtt áprilisban már özönlöttek a hirdetések, idén viszont ez kitolódott, értelemszerűen májusra. (...) Viszont az, hogy idén is van bőven vendéglátós álláshirdetés, azt mutatja, hogy nem tudták a saját telefonkönyvből feltölteni a helyet, nem tudták visszahívni az elküldött munkavállalókat

– mondta el a Pénzcentrumnak Lukács Beáta, a Simple Job álláskereső portál alapítója. Iparági információink szerint idén konyhai kisegítőként, takarítóként 1200 - 1300 forintos nettó órabér ma már mindenféleképpen elvárható, ezt az összeget ki kell fizetni a munkavállalóknak.

Egy pultos-felszolgálónak 1500 forint a nettó órabére, egy szakácsnak viszont már 2000-2500 forint.

Ezeket az összegeket pedig nem a szokásos 160-nal kell felszorozni (napi 8 óra, heti 5 nap), hanem inkább 10-12 órával, heti 6 nappal kell számolni, mert aki akar egy szezonban, tud ennyit dolgozni, mert a kereslet megvan rá. Így egy takarító, konyhai kisegítő ilyen mennyiségű munka mellett havi nettó 345 - 374 ezer forint között is megkereshet, 430 ezer forint körül egy felszolgáló, egy szakács pedig 580 és 720 ezer forint között is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2022.09.28 10:30
A devizaáttérés esetei a következők lehetnek: forintról devizára való áttérés, devizáról forintr...
hrdoktor  |  2022.09.26 06:55
Ellentét, feszültség, kommunikációs zavar minden csoportban, így a munkahelyi közösségekben is előfo...
hrbonbon  |  2022.09.23 11:40
      Simonyi Judit ügyvezető igazgató A Spencer Stuart kutatásának eredményét mutatta be a Harv...
vezetoi-coaching  |  2022.09.20 13:11
Ez a post két közvetlenül egymás után született közvetlen Linkedin post összeforrasztása, a nagyon g...
legacykft  |  2022.09.16 17:25
Szervezetfejlesztőként sosem volt kérdés, hogy a jövőbiztos, fenntartható, eredményes, megtartó és b...
Ismét zsebbe kell nyúlnia a magyar szülőknek: súlyos kiadás vár rájuk a következő hónapokban

Az infláció miatt a szülőknek a zsebpénz politikájukat is át kell gondolniuk, hiszen minden drágul, így bizony a zsebpénzt is emelni kellene.

Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 30. péntek
Jeromos
39. hét
Szeptember 30.
Kutatók éjszakája
Szeptember 30.
A népmese napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?