18 °C Budapest
Woman in home office during Covid-19 lockdown

Nagy kihívás előtt az állást váltó magyarok: soha nem volt még ilyen nehéz dolguk

2021. június 10. 18:04

Az első nap az új munkahelyen soha nem volt könnyű, és soha nem volt rendhagyóbb sem, mint az elmúlt évben. A tavalyi év egyik legdrámaibb változása az otthoni munkavégzés általánossá válása volt, és ezzel együtt természetesen a toborzás és kiválasztás is az online térbe vonult, új kihívásokkal elé állítva a szakembereket. Ez persze a munkavállalóknak is egy rendkívüli helyzet, főként, ha éppen karrierváltáson gondolkodnak, ugyanis, meglepő módon a karrierváltás most is ugyanolyan népszerű. Egy kutatás szerint például a globális koronavírus-járvány következtében a munkavállalók 35%-a fontolgat munkahelyváltást a következő 12 hónapban. Ami változott, hogy most könnyen előfordulhat, hogy a friss munkavállalónak az online kell beilleszkednie új munkahelyére és az új csapatába - mindezt otthonról.

Mára úgy tűnik, sok vállalat valamilyen formában átülteti a koronavírus évének tapasztalatait és nagyobb részben biztosítja dolgozóinak az otthoni munkavégzés lehetőségét, mint azelőtt. A kényelem mellett azonban felmerül a kérdés, hogy bár egy új munkahelyen az első három hónap sosem egyszerű, személyes kapcsolatok, közös ebéd- és kávészünetek hiányában még sokkal nehezebb.

Több munkáltatóval dolgoztunk az elmúlt évben, ahol az új belépők betanítása, a szervezetbe történő integrálása problémát okozott annak ellenére is, hogy a szervezet alaposan felkészült az új kollégák online térben történő fogadására. Rájöttünk, hogy a „másik” oldalnak is vannak feladatai ebben a folyamatban. Ehhez tudunk segítséget nyújtani a tapasztalataink alapján

– mondta el Fenyvesi Eszter, a Jobcapital HR Business Partnere. A cég szakértői összegyűjtöttek néhány tippet arról, hogyan hozható ki a legtöbb az új munkahelyi szerepből az első hetekben online is.

Légy proaktív!

Ez természetesen minden munkahelyi szerepre vonatkozik, de jelentősége az otthoni munkavégzés esetén megsokszorozódik, hiszen személyes kapcsolat és jelenlét nélkül könnyen válhatsz láthatatlanná. Használj ki minden lehetőséget, mentoring programot, vedd fel a kapcsolatot a kollégáiddal, keresd a feladatokat és felelősséget, kérj visszajelzést - így biztosan nem maradsz ki a körforgásból.

Találj egy buddy-t

Egyre elterjedtebb a vállalatoknál a „buddy rendszer”, amelyben a munkavállaló egy olyan társat kap maga mellé, aki informálisan segít neki eligazodni az új helyen például olyan ügyekben, mint hogy mit hol talál a szerveren vagy éppen kit kell keresni, egyes problémákkal. Ha ez a te jövőbeli munkahelyeden még nincs is meg, okos ötlet lehet proaktívan keresni egy ilyen jellegű támaszt.

Építs kapcsolatokat

Egy ismeretlen környezetben az első napok sokaknak kihívást jelentenek és ez természetesen akkor is igaz, ha csak digitálisan találkozik az ember az új kollégáival, bár az otthoni környezet nyújthat egyfajta biztonságot is, hiszen az ember a saját környezetében kényelmesebben érzi magát. Általános esetben egy közös ebéd vagy egy csapatépítő, de még egy általános irodai nap is közelebb hozhat az új csapathoz, ez az online térben már nem ennyire egyszerű, de fontos itt is a kezdeményezés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Természetesen vérmérsékleted szerint járj el, ugyanakkor a nyitottság és kapcsolatkeresés előnyödre válhat hosszú távon. Egyre több vállalat nyitja ki újra az irodai munka lehetőségét a járványhelyzet enyhülésével, ezért ha lehetőség adódik, érdemes élni vele, hiszen az igazi személyes kapcsolatokat nem pótolja semmi és ezek a találkozások a későbbi online együttműködést is megkönnyítik.

Találd meg a megfelelő kommunikációs csatornát

Ha a személyes találkozások most gyakran el is maradnak, ezek helyett rengeteg új platform jelent meg. Sok helyen már nem csak az email a kommunikációs csatorna a kollégák között, hanem a különböző videókonferencia és chat alkalmazások is képbe kerültek. Ezek mindegyike más és más célt szolgál, egyik informálisabb, másik kevésbé – ugyanúgy, ahogy másról és másként beszélsz egy kávészünetben vagy egy megbeszélésen a kollégáiddal.

Fontos azt is tudni, hogy a vállalati kultúrák között óriási különbségek lehetnek, így az egyik előfordulhat, hogy az egyik munkahelyen egy kérdésre gyors chatbeszélgetésben is választ kaphatsz, máshol előre egyeztetett megbeszéléseken van helye a kérdéseknek. Érzékenységet igényel az első hónapokban, hogy friss kollégaként felismerd és beépítsd az új környezet íratlan szabályait. Ha megtalálod a virtuális térben a megfelelő csatornát és formát az egyes témákra, könnyebben érzed majd magadénak a munkádat is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem