14 °C Budapest
Kipakolt Növényi Norbert: tönkre ment, csak emiatt nem vált hajléktalanná

Kipakolt Növényi Norbert: tönkre ment, csak emiatt nem vált hajléktalanná

2018. február 25. 14:30

Többször kellett költöznie családjával együtt az elmúlt években Növényi Norbertnek, aki anyagilag teljesen lenullázódott. Mindezt egy büntetőügynek köszönheti, amelyben vádlott lett, ám azt állítja, hogy amivel vádolják, nem követte el.

Az ügyészség szerint egy déligyümölcsök forgalmazásával foglalkozó cég 1995-től tizenöt éven keresztül fiktív számlákkal csalt adót, Növényi Norbert pedig 2007-ben lett a vállalat alkalmazottja, először reklámarcként. Mindenesetre most ő is a vádlottak padján ül, elmondása szerint azzal gyanúsítják, hogy azért mutatott be két embert egymásnak, hogy azok fiktív számlákat gyártsanak. A vádakat az egykori olimpikon tagadja - írja a BEST Magazin

Nyolc éve ezért vonták meg a havi 300 ezer forintos olimpiai járadékomat, így elvitte a bank az otthonunkat. Semmilyen társadalmi szerepet nem vállalhatok, ahogy se filmbe, se tévésorozatba, se színházba sem kapok felkérést. Évek óta megalázottságban élek, anyagilag tönkrementem. Hajléktalan lennék az ügy miatt, ha nem lennének barátaim, akik segítenek

- árulta el a magazinnak.

Nemrég foglalkoztunk vele, hogy milyen jól keresnek azok a magyar sportolók, akik olimpiai érmet vagy helyezést érnek el. Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Kormányrendelet szabályozza ugyanis, mennyi pénzjutalomban részesülnek a díjnyertes versenyzők a nyári és téli olimpiai játékokon.

E szerint akik egyéni sportágak 3-8 fős csapatversenyszámában indulnak, és aranyérmet szereznek, nettó 28 millió forintot kapnak fejenként.

Liu Shaolin Sándor emellett 10 millió forintos jutalomban részesül, hiszen ötödik lett az 1500-as rövidpályás gyorskorcsolya döntőjében, és ötödik lett az olimpia rövid pályás gyorskorcsolya 500 méteres számában is, ez utóbbi szintén 10 millió forintos pénzjutalmat jelent számára. Jászapáti Petra pedig hatodik lett szombaton a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében, ez a helyezés 8 millió forintos pénzjutalommal jár. A Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca női váltó rövid pályás gyorskorcsolyában negyedik helyen végzett a téli olimpián, ők fejenként 12 millió forintos pénzjutalomban részesülnek.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A pénzjutalmakon felül 35 éves koruk után életjáradékra is jogosultak lesznek az olimpiai bajnokok, mely összeg függ a megszerzett érmek számától, de legalacsonyabb összege az előző évi átlagbér, amely 2018-ban közel háromszázezer forint. Büntetőeljárás esetén ugyanakkor fel kell függeszteni a járandóságot - ez történt Növényi Norbert esetében is - melyet viszont, ha bebizonyosodik a sportoló ártatlansága, kamatostul kap meg visszamenőlegesen.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2021.05.17 17:06
„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm? Van a kötelesség érzése. De mi az első kö...
coachco  |  2021.05.17 13:56
Talán sokan érzik úgy mostanában, végre, kicsit mintha jobb lenne, talán túl vagyunk a nehezén. [.....
hrdoktor  |  2021.05.17 06:50
Kevésbé közismert, hogy az alváshiány hozzájárul a kóros súlytöbblet kialakulásához. [...] Bővebb...
legacykft  |  2021.05.14 18:55
Az utóbbi években nagyon keresetté és trendivé vált Agile Coach-nak lenni. Az álláshirdetések tele v...
hrbonbon  |  2021.05.14 18:06
Article written by Zineb Krafess, Researcher AIMS International  Morocco In 2020, recruitment has...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. május 18. kedd
Erik, Alexandra
20. hét
EZT OLVASTAD MÁR?