13 °C Budapest

20 ezer magyar diplomája még veszélyben van

Pénzcentrum
2017. január 11. 08:30

Több, mint 27 ezer olyan egykori egyetemi, főiskolai hallgatót tart számon az Oktatási Hivatal, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem diplomáztak le. Kitűzték az utolsó határidőt, amíg még van esélyük megszerezni az oklevelet - írja a Magyar Idők.

Az Oktatási HivatalTtöbb, mint 27 ezer olyan egykori egyetemi, főiskolai hallgatót tart számon, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de még nem abszolváltak vagy elhalasztották az államvizsgát.

Közülük az utóbbi két évben mintegy 6400-an megszerezték a diplomát, a többiek pedig az abszolutóriumot, utóbbiaknak tehát az oklevélszerzés még hátravan, azonban nincs sok esély arra, hogy ez határidőre megtörténik.

A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben hosszabbította meg a diploma megszerzésének határidejét az érintettek számára. Akkor döntés született arról is, hogy 2016 szeptemberéig megszerezhetik az abszolutóriumot azok is, akik egyetemi éveik alatt ezt nem tették meg.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 2015-ös módosítás célja az volt, hogy lezárulhassanak azok a képzések, amelyek még szerepelnek ugyan a nyilvántartásokban, ám döntő többségükben már nincs sok esély arra, hogy befejezik azokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jelenleg azonban még így is több mint 20 ezren vannak azok, akik az abszolutóriumot megszerezték tavaly szeptemberig, de záróvizsgát még nem tettek. Ezekben az esetekben még van lehetőség záróvizsgázni 2018. szeptember 1-jéig. A hivatal hangsúlyozta, döntő többségükben a hallgatók már régen lezárták a tanulmányaikat, tehát a reálisan még várható oklevélszerzések száma ennél jóval alacsonyabb lesz.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem