2019. január 19. szombat Sára, Márió
HR Centrum

15 százalékos minimálbér-emelés is jöhet


Elismeri a kormány a szakszervezetek újabb jelentős, két számjegyű minimálbér- és bérminimum-emelésre tett javaslatának fontosságát annak érdekében, hogy a hazai keresetek ne szakadjanak le a régió többi országához képest - írja hétfői számában a Magyar Idők.

A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke - aki a minap a Liga Szakszervezetekkel közösen egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszterrel - ugyanakkor hozzátette, hogy a 2019-es összegekről a munkavállalói és a munkaadói oldalnak kell egyezségre jutnia.

A Munkástanácsok ragaszkodik a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emeléséhez, emellett szerintük az állami cégeknél is szükség van további jelentős felzárkóztatásra.

Palkovics Imre továbbá elmondta, a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását. Megjegyezte, a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához. Megerősítette ezt a lapnak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is. Kijelentették: ahhoz viszont ragaszkodnak, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje veszteség.

JÓL JÖNNE 900 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 900 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 213 forintos törlesztőrészlettel a K&H nyújtja (THM 14,97%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE 25 043 forintos törlesztőt (THM 17,21%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank, a Cofidis, valamint a Raiffeisen konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Itt tartunk: ennyivel többre futja egy átlag szlováknak, mint egy magyarnak
Az Egyesült Királyság és Ausztriába pedig látótávba sincs.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2019. 01. 18. 09:00
Pályakezdő 5 T

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy „mi is van egy pályakezdő fejében, amikor sikerül pályára...

laskainelli
2019. 01. 18. 08:46
5 szokás, ami javít a párkapcsolatodon

A párkapcsolatokat egy idő után nem hajtja a tűz, az ismeretlen megismerésére való vágy, a rejtély...

ajovomunkahelye
2019. 01. 16. 12:44
Félmaraton és nyelvvizsga: tudatos kismamák az Aonnál

Két kislánnyal bővült tavaly az Aon csapata. Venesz-Kormos Judit a tavalyi #dolgoznielmeny kutatásban...

becklaura
2019. 01. 16. 10:31
5 dolog, ami leginkább megkeseríti az életedet.

Munkám során nagyon sokszor ugyanazokba az élethelyzetekbe futok bele, csak más szereplőkkel, más...

perfekt
2019. 01. 16. 09:03
Segítség a 2019. évi első bérszámfejtéshez

A 2019. évi minimálbér kihirdetésre került 2018. év végén a Magyar Közlöny 217. számában...

kovacstunde
2019. 01. 15. 12:27
Japán a legtöbb legrégebben működő cégek országa

  A világon legrégebben működő cégek Japánban találhatók. Mitől képes egy cég évszázadokon...

jobangel
2019. 01. 15. 10:15
Így teszi tönkre az életed a konyhapszichológia!

Bakancslista, komfortzóna, kiégés, önmegvalósítás, karrierváltás, 30 éves korodra ezt már...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk