2020. február 23. vasárnap Alfréd
HR Centrum

15 ezer embert küldene el a Mercedes: komoly megszorítások léptek életbe


Vélhetően a kecskeméti Mercedes-gyárat nem fogja érinteni a Daimler komoly létszámleépítése, a magyar üzem bővítését felfüggesztették. A cégcsoport vezérigazgatója, Ola Kallenius további megszorításokat jelenthet be hamarosan.

Bár idén már a második kecskeméti üzemben kellene folynia a munkának, a Mercedes felfüggesztette a gyár bővítését bizonytalan időre: ugyanakkor a Daimler 15 ezer fős leépítése nem fogja érinteni a magyar üzemet. A 24.hu forrásai szerint a drasztikus létszámcsökkentésnek inkább a finn, német és osztrák gyáregységek lehetnek a nagy vesztesei.

Azt már a német Handelsblatt írta meg, hogy Ola Kallenius vezérigazgató a vártnál drasztikusabb megszorításokat rendelhet el a Daimler AG-nál, amelyhez olyan márkák tartoznak, mint a Mercedes-Benz, a Smart, a Mitsubishi Fuso vagy a Mercedes és Setra buszokat gyártó EvoBus. A cégcsoport üzemi eredménye tavaly felére eshetett vissza 2018-as számaikhoz képest, 2019-re három profitfigyelmeztetést kellett kiadniuk. A legutóbbi ilyen szerint a Daimler 2019-es, adózás és kamatfizetés előtti eredménye várhatóan 5,6 milliárd euróra csökken a 2018-as 11,1 milliárd euróról. Ehhez jön még hozzá az a 1,1-1,5 milliárd euró, amit a dízelbotránnyal kapcsolatos kormányzati és bírósági eljárások jelentenek a gyártónak.

A leépítésekkel kb. 1,4 milliárd eurót spórolhat meg a cég, de a vezérigazgató leállíttatná a veszteséges projekteket is:

  • Új többségi tulajdonost keresne a Daimler Lab1886 nevű innovációs központjának.
  • Végleg kivezetné a Mercedes X-osztály pick-upot, és leállíthatja a S-osztály Cabrio és az S-osztály Coupé gyártását.
  • A CLS-t és az AMG négyajtós GT-jét pedig egyetlen elektromos, négyajtós kupéban egyesítené.
  • A B-osztály is áldozatul eshet, a német lap szerint elképzelhető, hogy crossoverként, új névvel maradhatna a termékkínálatban.

 

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
shieldofhr
2020. 02. 23. 12:23
Az eltűnt idő nyomában

Eltelt már némi idő az utolsó jelentkezésem óta. Ha visszagondolok arra, mi minden történt velünk...

perfekt
2020. 02. 20. 08:15
A veszteségelhatárolás szabálya egyéni vállalkozó által alapított egyszemélyes kft-ben

2019. július 10-től jelentősen módosult a 2009. évi CXV. törvény, amely az egyéni vállalkozóról...

legacykft
2020. 02. 19. 09:00
Miért mentem coachképzésre?

A magától értetődő válasz az lenne, hogy azért, mert coach akartam lenni. “Ma már úgyis mindenki...

coachco
2020. 02. 18. 12:38
A hálózatkutatástól a bölcsességig

Vannak az életünknek csúcspontjai. Kinek melyek ezek, sokat elmond rólunk, a személyiségünkről. Ha...

hrbonbon
2020. 02. 17. 09:46
A környezet, mint motiváló erő - dolgozz és "érezd magad otthon" a gyártósor mellett is

  Szakmai kihívást és a megbízásaink közt legjellemzőbb vezető-kiválasztási és –fejlesztési...

jobangel
2020. 02. 17. 07:00
Anyukák állásinterjún: Mi lesz, ha beteg lesz a gyerek?

Ismerjük a kérdést, és persze tudjuk: azt akarják a munkáltatók hallani, hogy meg tudod oldani...

hrdoktor
2020. 02. 17. 04:44
Ön is stresszel esténként? Ne tegye!

Sokan szenvednek attól, hogy este, lefekvés után is „jár az agyuk”, a napi történéseken...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk