2020. október 21. szerda Orsolya
HR Centrum

15 alig ismert tény a világ második leggazdagabb emberéről


Több, mint 70 milliárd dolláros vagyona van a világ második leggazdagabb emberének, Warren Buffettnek. Ez az óriási összeg persze nem egyik napról a másikra esett a 86 éves üzletember ölébe, az viszont már gyermekkorában borítékolható volt, hogy szemtelenül gazdag lesz. Életéről dokumentum filmet is készítettek.

Warren Buffett vagyonának nettó értéke több mint 70 milliárd dollár, és ezzel ő a második leggazdagabb ember, csak jó barátja, Bill Gates előzi meg. Akik a kezdetektől ismerik Buffettet, nem lepődtek meg a sikerén. Néhány elképesztő tény, amiből már korán lehetett tudni, hogy nagyon gazdag lesz.

1. Míg általános iskolás osztálytársai futball ligákról és Hollywoodról álmodoztak, Buffett 10 évesen együtt ebédelt a New York-i tőzsde egyik emberével. Ekkor meg is találta az életcélját. Buffett legendás karrierje ezzel a 10 éves kori felismeréssel kezdődött, amikor New York City-be utazott az apjával.

2. 11 évesen megvette az első néhány részvényét 38 dolláros darabonkénti áron.

3. Buffett tinédzser korára már havi 175 dollárt keresett, ami több volt, mint egy tanár fizetése (és úgy általában a felnőttek fizetése).

4. Mire 16 éves lett, mai értéken számolva 53 ezer dollárt halmozott fel. Több kisvállalkozást is vezetett, például használt golflabdákat árult, lecsiszolt autókat, alapított egy flipper üzletet, és arra is rájött, hogy a lóverseny-pálya egy jövedelmező "játszótér".

5. Nem vették fel a Harvardra. Már a felvételi interjú előtt biztos volt a dolgában, egyik barátjának mondta is, hogy gyere velem a Harvardra.

Ránézésre 16 éves voltam, de érzelmileg körülbelül 9"

- emlékezett vissza egykori interjújára. Ezért kénytelen volt más után nézni, így ment a Columbia Egyetemre, ahová elég volt egy írásbeli felvételi, nem kértek személyes interjút.

6. Buffett a példaképével akart dolgozni, a "The Intelligent Investor" könyv szerzőjével, Benjamin Grahammel. De Graham elutasította őt, mert nem volt zsidó.
Buffett nem fogadta el a nemleges választ, és addig bombázta az ötleteivel Grahamet, míg végül csak felvette.

7. Egy szerény öt hálószobás házat vett a nebraskai Omahában, amikor 1956-ban megvásárolta, 31 500 dollárt fizetett az ingatlannért. Ma, aki szeretne Buffett szomszédja lenni, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis egy házat az utca túloldalán 2 150 000 dollárért lehet venni.

8. Egész életében egyetlen egy e-mailt küldött, Jeff Raikesnek, a Microsoft vezérigazgatójának.

9. Távol tartja magát a technológiától, ezzel időt spórol, amit bridge-re fordíthat, hetente nagyjából 12 órát játszik. Gyakran Bill Gates a bridge-partnere.

10. A napjának a 80 százalékát olvasással tölti. Csak ül az irodájában és egész nap olvas.

11. Riasztó mennyiségű Coca-Colát iszik minden nap.  Köztudottan nem étkezik egészségesen Buffett.

Ha egy nap alatt 2700 kalóriát elfogyasztok, akkor annak a negyede kóla. Legalább öt doboz kóla a napi adagom"

- mondta a milliárdos üzletember. Az is előfordul néha, hogy egy nagy tál fagyit eszik reggelire.

12. Buffett a vagyonának a 99 százalékát az 50. születésnapja után halmozta fel.

13. Ezer dollárt fektetett Buffett Berkshire Hathaway részvényekbe 1964-ben, amikor átvette a céget, a részvényeinek az ára csak 19 dollár volt. Ma már viszont 13 millió dollárt érnek a részvényei. A cég nettó értéke nagyobb, mint Uruguay 2014-es GDP-je.

14. Takarékosan költ, nagylelkűen ad. Bill és Melinda Gatessel 2010-ben megalkották a Giving Pledge nevű kezdeményezést, amely arra kéri a világ leggazdagabb embereit, hogy a vagyonuk jelentős részét költsék "emberszeretetre", tehát adományozzanak. Ezt a fogadalmat 2016. júniusáig összesen 154 gazdag ember írta alá, többek között Michael Bloomberg, Mark Zuckerberg, Larry Ellison, és Elon Musk.

15. Buffett 2013-ban átlagosan napi 37 millió dollárt keresett, ez több, mint amit Jennifer Lawrence - az adott év második legjobban fizetett színésznője egy év alatt keresett. (Becslések szerint Lawrence 2013-ban 34 millió dollárt keresett.)

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 10. 21. 09:05
Nem főállású kisadózói státusz

Hogy a kisadózót mikor kell nem főállásúnak tekinteni, azt a Kiva (2012. évi CXLVII.) törvény...

hrdoktor
2020. 10. 19. 09:51
Munkavégzés a menstruáció ideje alatt

Vannak nők, akiknél a menstruáció olyan erős tünetekkel jelentkezik, hogy akadályozza a munkavégzésüket...

legacykft
2020. 10. 16. 19:19
7 tipp, hogyan őrizd meg a belső békéd

Emlékszel még arra, amikor értetlenül hallgattad a felnőtteket a rohanó - őrült? - világról...

coachco
2020. 10. 16. 16:57
Mikor stoppoltál utoljára?

Nem tudom, a mai fiataloknak milyen arányban lehet stoppos élményük, közülük kik azok, akik még...

hrbonbon
2020. 10. 08. 13:45
A vezető tudatossága – amikor te magad vagy a megoldás egy problémára, és amit ez elárul rólad

Miért lettél vezető? James Bond kényszerített? Nem gondolom! Egy interjún a Megbízó regionális...

vezetoi-coaching
2020. 10. 06. 14:30
Konstruktív paranoia, avagy konstruktív konspirációs attitűd...

Miért van bennünk jó mélyen bedrótozva a negatív előítéletesség? Hogy többszörösen fáj...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Aldi

10.15-10.21
Országos

Lidl

10.15-10.21
Országos

Auchan

10.15-10.21
Országos

Tesco

10.15-10.21
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó