12 °C Budapest

140 ezer forintért teszem kockára a saját és a szeretteim életét - kereskedelmi dolgozók vallottak

2020. március 26. 09:59

Az elmúlt hetekben megrohamozták a vevők az élelmiszer-láncokat, a kereskedelemben dolgozók teljesen kimerültek. A kereskedelmi láncok is bajban vannak, ugyanis hiába szeretnének új alkalmazottakat felvenni, ez most problémás egy hatályos kormányrendelet megnehezíti a dolgot. Kíváncsiak voltunk, az élelmiszerüzletek dolgozói hogyan élték, élik meg a koronavírus okozta helyzetet, milyen intézkedéseket tett munkáltatójuk az egészségük védelme érdekében.

"Ezen a héten már láthatóan mérséklődött a felvásárlási láz, kevesebb vevő jött, ráadásul sokan közülük gumikesztyűben, szájmaszkot viselve vásárolt, aminek nagyon örültem" - mondta a Pénzcentrumnak egy vidéki kisvárosban működő Coop dolgozója, Sára, akinek nevét a cikkben kérésére megváltoztattuk. Jelenleg öten dolgoznak az üzletben.

"Eddig heten voltunk, de a két nyugdíj mellett dolgozó kollégát elküldték" - tette hozzá. Sára azt mondta, az utóbbi napokban a liszt, cukor, olaj helyett inkább a szalámi és kolbász rudak és a napi friss termékek fogynak.

Két doboz gumikesztyűt biztosított a munkáltató, szájmaszkot én szereztem, én vittem a többieknek. Próbáljuk szabályozni az üzletben a vásárlók számát, annyian jöhetnek be, ahány bevásárlókocsi áll rendelkezésre. Ebből vannak viták, volt olyan vevő, aki például a saját kosarával érkezett, mondván nem szeretne a bolti kocsihoz hozzáérni

- sorolta, milyen eszközökkel próbálják védeni az egészségüket. Sára úgy fogalmazott, az elmúlt hetekben annyit dolgoztak a járványveszély miatt, mint a karácsony előtti vásárlói rohamok idején. Sára leginkább idős szülei miatt aggódik, ők vigyáznak ugyanis napközben a kislányára.

"Az élettársam és én is dolgozunk, nem tudtuk máshogy megoldani. Persze, felmerült a szabadság és a fizetés nélküli szabadság lehetősége, de mivel mi az üzletben alapból kevesen vagyunk, ha egy ember elmegy, borul minden, egészen minimális nyitva tartási idővel tudna csak működni a bolt" - mondta. Azt is elárulta, keresnek most is embert, csak épp a jelenlegi helyzetben nem igazán akad jelentkező.

Nagyon kimerültek vagyunk. Még úgyis, hogy a két kolléga távozása után 2 órával csökkentette a vezetőség a nyitvatartási időt, és mi vasárnap zárva vagyunk. Öten vagyunk, és rengeteg a munka, ugyan vannak hiánycikkek, mint a liszt, vagy az élesztő, de folyamatosan jön az áru, amit ki kell pakolni, ott a csemegepult, a kassza. Az ember elfárad testileg-lelkileg

 - mondta, hozzátéve, ő nettó 140 ezer forintot keres havonta. Most, miközben jelentősen nőtt a forgalom, sem kap semmilyen plusz juttatást.

Ennyi pénzért teszem kockára a saját és a szeretteim életét. Mert nincs mit tenni, mindenkinek élelmiszerhez kell jutnia, nekünk is, a családomnak szüksége van a fizetésemre.

Luca diákmunkásként dolgozik egy fővárosi Tescóban. "Nem félek attól, hogy elkapom a vírust, minden szükséges óvintézkedést betartok, dupla kesztyűben dolgozom, nem érek az arcomhoz" - mondta. Pénztárosként dolgozik, naponta átlagosan több ezer emberrel találkozik az üzletben.

Úgy fogalmaz, múlt héten a vásárlók sokkal fegyelmezetlenebbek voltak, hiába ragasztottak fel csíkokat a sorban várakozók számára, felhívva az emberek figyelmét, hogy senki ne álljon egymáshoz túl közel, volt, hogy a biztonságiaknak kellett a tolakodó, tömörülő vevőkre szólniuk.

Ezen a héten már jobban odafigyel mindenki és Luca is arról számolt be, hogy egyre több a gumikesztyűt és az orrot és szájat eltakaró sálat vagy maszkot hordó vásárló.

Arra a kérdésre, az áruház hogyan biztosítja a dolgozók védelmét, azt mondta, ő csak gumikesztyűről tud, valamint a kassza előtti csíkokról, amelyek kijelölik, hol várakozzanak a sorban a vevők. Azt mondta, folyamatosan keresnek új munkaerőt, tőle is kérdezte a felettese, nincs-e olyan ismerőse, aki munkába tudna állni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Munkaerő átcsoportosítással tehermentesítenék az élelmiszerüzletek dolgozóit

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Pénzcentrumnak elmondta, az üzletekkel összefogva a KASZ azon dolgozik, hogy munkaerő-átcsoportosítással tehermentesítsék azokat, akik drogériában, patikában vagy élelmiszerüzletekben dolgoznak.

A legtöbb üzlet, ami nem élelmiszerbolt, drogéria vagy patika, kizárólag délután 3 óráig tarthat nyitva. Ez jelentős forgalomcsökkenést eredményez, itt munkaerőtöbblet van. Eközben az élelmiszerüzletek és drogériák létszámhiánnyal küzdenek. Megoldás lehet az, hogy a munkáltató határozott időre fizetés nélküli szabadságra küldi az alkalmazottat, aki érvényes egészségügyi kiskönyvvel mellékállást vállal valamelyik élelmiszerüzletben. Erre már volt is példa az elmúlt napokban

- mondta Karsai, hozzátéve, nagy erővel dolgoznak azon is, hogy segítsenek a jelenlegi helyzetben a kisgyermekes, egyedülálló szülőknek.

"Tárgyalásokat kezdeményeztünk több áruházláncnál, hogy ha a dolgozó nem tudja megoldani a gyerekfelügyeletet és emiatt nem tud munkába járni, akkor a munkaadójuk biztosítsa számukra az otthon maradás lehetőségét. Ezt úgy lehet megoldani, hogy a munkaidőkeretet augusztus végéig kitolják. Így a dolgozók akkor is kapnak fizetést, ha most pár hétig nem dolgoznak, később pedig ledolgozzák a mostani munkaórákat" - magyarázta Karsai, hozzátéve, a SPAR-ral már sikerült is megállapodniuk.

A cél az, hogy senki ne maradjon ellátás, munka nélkül. Épp ezért a 65 év feletti munkavállalók kapcsán is tárgyalnak az élelmiszerüzletekkel, hogy elbocsátás helyett biztosítsák számukra az otthon maradást és fizessenek alapbért számukra. Van olyan üzletlánc, ami ebbe bele is ment.

Különböző fórumokon több, kereskedelemben dolgozó adott hangot annak, ki és hogyan védi meg a krónikus betegséggel küzdőket? Erre Karsai azt mondta, talán segítene a helyzeten, ha minél több, érvényes egészségügyi kiskönyvvel rendelkező dolgozó jelenne meg a szektorban. Példaként a vendéglátóipart és a turizmust említi.

Megfelelő létszám mellett kiküszöbölhető a túlóra és a krónikus betegségben szenvedők és a 60 év felettiek kevesebbet tudnának dolgozni. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy megóvjuk a szektorban dolgozók egészségét, de a munkáltató szempontját is figyelembe kell venni. Ha kiesnek a 65 év felettiek és a gyermeküket egyedül nevelők, akiknek a cég alapbért is fizet, juttatás nélkül, és még hozzávesszük a krónikus betegeket is, ki marad?

- mondta Karsai.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm