2017. szeptember 26. kedd Jusztina

120 új munkahely lesz Székesfehérváron, mindannyian fizetünk értük

  • MTI
  • 2017. szeptember 6. szerda 15:00

A SAPA Profiles Termelő és Kereskedelmi Kft. új présüzemet épít Székesfehérváron, a világ egyik vezető autóipari beszállítójának 6,8 milliárd forintos beruházása 120 új munkahelyet teremt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Kiemelte: a kormány a norvég tulajdonosi háttérrel rendelkező cég beruházásához 1,15 milliárd forint készpénz támogatást adott, amivel segíti az elektromos autógyártás fejlődését Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy munkahelyenként 9,6 millió forint kerül a költségvetésből a vállalkozáshoz.

A város komoly regionális versenyben nyerte el a fejlesztést, amiben a SAPA újgenerációs elektromos autókhoz készít majd magas hozzáadott értéket képviselő megmunkált alumínium alkatrészeket, törésálló ötvözetet. Az új présüzem a legfejlettebb technológiát jelenti, és új fejezetet nyit a cég eddigi magyarországi tevékenységének történetében 

- ismertette a miniszter.

Kitért arra is, hogy a SAPA olyan nagy gyártók közvetlen alkatrész beszállítója, mint az Audi, a Jaguar, az Aston Martin, vagy a Porsche, éves árbevétele 6 milliárd euró. Globálisan több mint 22 ezer dolgozót foglalkoztat, Magyarországon mintegy 1500 alkalmazottja van.

Szólt arról is, hogy a világgazdaság radikális átalakulásában új technológiákat vezetnek be, az átalakulást azok az iparágak vezérlik - köztük az autóipar -, amelyek a magyar gazdaság gerincét adják. Az autóipar termelési értéke 4127 milliárd forint volt az első fél évben, év végére jó esély van rá, hogy meghaladja a rekordnak számító 8 ezer milliárd forintot. A növekedést jól jelzi, hogy fél év alatt 11 százalékkal 168 ezerre nőtt az iparágban foglalkoztatottak létszáma. Az iparág termelésének 92 százaléka export, ami a magyar versenyképességet mutatja - sorolta a külgazdasági és külügyminiszter. 

Frank Iepema ügyvezető igazgató köszönetet mondott a kormánynak a beruházáshoz nyújtott támogatásért, és elmondta: az első magyarországi üzemük több mint 10 éve jött létre, amelynek fókusza fokozatosan a volumenről az értékre helyeződött át. Az elmúlt években az autóipar fejlődésével jelentősen megnőtt az igény az alumínium termékeik iránt.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint a vállalat társadalmi felelősségvállalásban is élen jár: a jégkorongcsapat támogatója volt, támogatja a duális képzést, és a szakképzést. A Sapa honlapja szerint 22 800 alkalmazottjuk mintegy 40 országban tevékenykedik.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Kőgazdaggá válhatsz te is, ha pontosan követed ezt a 6 lépéses tervet
Nem a lottóról van szó, ez tényleg megvalósítható.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Itt a nagy népvándorlási körkép: közel 30 év tragédiái számokban

1990 óta sok olyan esemény történt, ami megrengette a világot. Ezek között pedig jócskán voltak olyanok, melyek hatására emberek tömegeinek kellett elhagyniuk otthonaikat. A lenti infografika az elmúlt...
 

Filléres csodaszer, amitől többet nem lesz herpeszed

Sok bölcsességet lehet tanulni a nagyszülőktől, tőlük lehet megszerezni a legfinomabb sütirecepteket is, és olyan házi praktikákat is el lehet tőlük lesni, ami nagyban megkönnyítheti a hétköznapjainkat....
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.21-09.27
Országos

Spar

09.21-09.27
Országos

Lidl

09.21-09.27
Országos

Auchan

09.21-09.27
Országos

Aldi

09.21-09.27
Országos

Tesco

09.21-09.27
Országos

Spar, Interspar

Borkatalógus
09.06-09.27
Országos

Diego

09.01-09.30
Országos