112 ezer magyarnak dől el a jövője ma este

2019. július 24. 10:00

Este 8 órakor hirdetik ki a felvételi ponthatárokat az egyetemek, főiskolák szeptemberben induló szakjaira. Idén 112 034 diák felvételizik, ők már nyilván tűkön ülnek.

A szakok felvételi ponthatárok este nyolckor válnak nyilvánossá a Felvi.hu-n. Idén is tartanak hivatalos ponthatárváró bulikat Budapesten, Békéscsabán, Egerben, Pécsett, Salgótarjánban és Szegeden, ahol a diákok kivetítőkön is láthatják a szakok ponthatárait. A felvételizők sms-ben is értesítést kapnak arról, hogy elért pontszámukkal a választott egyetemek és szakok közül melyikre juthatnak be - áll az Index összegzésében.

A felvételin maximálisan 500 pontot lehet elérni: 200 pontot lehet szerezni a középiskolai teljesítmény és az érettségi eredménye alapján, 200 pontot a szakon meghatározott két tantárgy érettségijének eredményéből, és maximum 100 többletpont jár a nyelvvizsgáért, tanulmányi versenyen elért eredményért vagy az emelt szintű érettségiért.

Idén erre az öt szakra jelentkeztek a legtöbben:

  • gazdálkodási és menedzsment: 10 348 jelentkező
  • kereskedelem és marketing: 7426 jelentkező
  • mérnökinformatikus: 6500 jelentkező
  • ápolás és betegellátás: 5619 jelentkező
  • turizmus-vendéglátás: 5582 jelentkező

Idén is összesen 41 olyan szak van, amelyen csak bizonyos pontszám elérése felett lehet tandíjmentes (állami ösztöndíjas) helyre bekerülni, a többieknek fizetniük kell tanulmányaikért. Ilyenek a a népszerű gazdasági képzések, a kommunikáció és médiatudomány, az általános orvosi, a fogorvosi, a jogi képzések, de számos bölcsészeti képzés is szerepel itt, köztük a magyar, a történelem vagy a pszichológia. Ezeken a szakokon előre meghirdették azt a minimum pontszámot, amellyel elvileg be lehet kerülni a tandíjmentes helyekre, de ha ezekre a szakokra sokan és jó eredménnyel jelentkeznek, a bejutási ponthatárok felfelé módosulhatnak. 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm