21 °C Budapest

10 "ártatlan" mondat, amivel simán kinyírhatod a karriered

2017. április 11. 14:30

Mindig nehéz új helyen kezdeni, az ember zavarban van, nem ismer senkit. Az első ebéd vagy első kávézás a kollégákkal vagy a főnökkel nagyon meghatározó abból a szempontból, milyen benyomást keltünk. Van, aki lányos zavarában fecseg, mások pedig túlságosan csendesek. Egy karriertanácsadó szerint talán utóbbi a szerencsésebb. Összeszedtük, mi az a 10 mondat, ami végzetes lehet az első napon.


"Amit mondasz, az már meghatározhatja, mit gondolnak rólad, és akár elintézheti, hogy még a próbaidő alatt megváljanak tőled" - idézi a Business Insider J.T. O'Donnellt, a Carreerealism karrier portál alapító vezérigazgatóját. A legfőbb tanács persze az, hogy legyünk természetesek, ne fecsegjünk túl sokat, értőn figyeljünk. E mellett van néhány tipikus mondat, amit úgy általában célszerű mellőzni a munkahelyi beszélgetések közben, de különösen az első napon.

"Az előző munkahelyemen ezt már csináltam"

Jó, ha energikus vagy és aktív, de az első napokban inkább figyelj és tanulj, ne hangoztasd, mit csináltál az előző munkahelyeiden. Légy egy kicsit alázatos, szerény, és mutasd, hogy tanulni, fejlődni akarsz.

"Úristen, én ezt imádom!"

Már felvettek, nem kell a duma. Tök jó, ha tetszik, amit csinálsz, de ne told túl a lelkesedést. Ha jól végzed a munkádat, mosolyogsz, úgyis látni fogják a kollégáid, hogy nem csak hogy ügyes vagy és helyt állsz, de élvezed is, amivel foglalkozol.

"Mikor várható fizetésemelés?"

Először légy túl a három hónapos próbaidőn, aztán lehet erről tárgyalni. Addig viszont ne hozd szóba a pénzt.

"Várj egy kicsit, még ki kell töltenem a papírokat"

Első nap a legtöbb munkahelyen nem csak az új munka vár, hanem a papírmunkát is el kell végezni. Viszont a főnök elsőbbséget élvez. Ha kér tőled valamit, vagy mutatni szeretne valamit, akkor figyelj, tanulj, a szerződést néhány perccel később is odaadhatod az illetékesnek.

"Ki az, akivel érdemes jóban lenni, és kit kerüljek inkább?"

Egy ilyen kérdés az egész rólad kialakított képet tönkreteheti, megbélyegez és pletykákra adhat okot. Próbálj mindenkivel szóba elegyedni, légy barátságos és figyelmes mindenkivel.

"Én ezt nem így tanultam"

Törekedj a pozitív kommunikációra, a munkáltatók nem arra kíváncsiak, mit nem tudsz. Azt akarják hallani, hogy ha valami nehézséget okoz, azzal is megbirkózol, mert nyitott vagy és tanulni szeretnél, ezért mersz segítséget kérni. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy meg akarják mutatni, mit tudnak, mennek a saját fejük után abban a reményben, az önállósággal lenyűgözik újdonsült főnöküket. Csakhogy az első napokban célszerűbb inkább tanácsokat kérni, kérdezni, mert egy adott feladatot több féleképpen is el lehet végezni. Tapasztaljuk ki, az adott munkahelyen mi az elvárás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Elég nehéz időszakon megyek keresztül"

Mindenkinek vannak problémái, ne zúdítsuk rá a mieinket egyből az új kollégákra. Ha így teszünk, azzal megkockáztatjuk, hogy a főnök megkérdőjelezze, vajon tényleg az új munkára tudunk-e koncentrálni, e mellett a kollégák is elkönyvelhetnek egy elégedetlen, panaszkodó, negatív figurának.

"Annyira kimerült vagyok"

Az első napokon különösen fontos, hogy energikusak legyünk. Mindenkinek megterhelő egy új munkahelyen az első néhány nap vagy hét, új feladatok, új környezet, új kollégák, és lehet, hogy este hulla fáradtan dőlünk le a kanapéra, de ezt ne lássák rajtunk a cégnél.

"Az előző főnökömnek fogalma sem volt semmiről"

Soha ne szidjuk az előző főnököt! Lehet, hogy valóban egy idióta volt, de az efféle negatív megjegyzések rossz képet festenek rólunk. Az első időszak arról szól, hogy a többiek megismerjenek. Ha beskatulyáznak, nehéz megváltoztatni a rólunk kialakult negatív képet.

"Ennek semmi értelme"

Mindenhol találkozhatunk olyan feladatokkal, amiknek úgy gondoljuk, hogy valójában nem sok értelme van. Ezt tartsuk meg magunknak, vagy fejtsük ki egy kávé vagy koktél mellett a barátainknak, de az új munkahelyen senkit sem érdekel a véleményünk. Ha valamilyen feladat elvégzéséről azt gondoljuk, felesleges, kérdezzünk. Érdeklődjünk, a cég miért ragaszkodik hozzá, miért így csinálják, próbáljuk megérteni inkább, és ha megkértek rá, mindenképp végezzük el a feladatot.

Címlapkép: MTI/Kallos Bea

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem