5 °C Budapest

1,5 milliárd forintot buktak el május 31-én az OTP Bank ügyfelei

2018. június 7. 18:00

Az OTP SZÉP kártyákra két éve feltöltött 77,2 milliárd forintnak mintegy 98 százalékát elköltötték a kártyabirtokosok. Csak májusban mintegy 1,4 milliárd forinttal csökkent a hónap utolsó napján lejáró feltöltések összege. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók egy része most is az utolsó pillanatban használta ki a SZÉP kártya nyújtotta lehetőségeket. Az utalványok május 31-én jártak le, értéküket az OTP Pénztárszolgáltató június 30-ig visszautalja az érintett munkáltatók részére.

Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a lejárati határidő közeledtével erőteljesen növekedett a költés: májusban közel a felére csökkent az OTP SZÉP kártyán lejáró utalványok összege. Csak az utolsó egy hét folyamán több mint 700 millió forintot költöttek a kártyabirtokosok az érintett juttatásból pihenésre, étkezésre és a szabadidős tevékenységeik eltöltésére - írja közleményében az OTP Bank.

A fentiek azt jelentik, hogy körülbelül 1,5 milliárd forintot zároltak az OTP-s SZÉP kártyákon.

A pénzt a bank június 30-ig fogja visszafizetni a munkáltatóknak jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm