21 °C Budapest

Zsiday: nyárra gyakorlatilag megszűnik a koronavírus-probléma Magyarországon

2021. január 15. 16:03

"Lesz nyaralás. Lesz fesztivál. Nem lesz világvége" - írja blogján Zsiday Viktor. A portfóliómenedzser szerint tavaszig elég a lakosság legveszélyeztetettebb 20 százalékát beoltani, és akkor a nyarunk már korlátozásoktól mentes lehet.

A sajtó azzal van tele, hogy az EU elrontotta a vakcinabeszerzést, nincs elég oltás, nem lesz fesztiválszezon, "elmarad a nyár" - írja legutóbbi bejegyzésében Zsiday Viktor. Szerinte azonban három dolgot érdemes figyelembe venni a fentiekkel kapcsolatban:

  • Egyrészt, a lezárásokra elsősorban azért van szükség, hogy megakadályozzuk a halálozásokat és az egészségügyi rendszer összeomlását. Mivel a kórházba kerülők és az elhunytak túlnyomó többsége is idős, és a betegség elsősorban őket érinti nagyon súlyosan, a többieknél (arányaiban kevesebb szerencsétlen kivételtől eltekintve) a megfázás és az influenza között vannak jellemzően a tünetek, ezért "amennyiben az időseket beoltjuk, a megszorítások fenntartásának nem marad sok értelme - sem egészségügyileg, sem gazdaságilag".
  • Másrészt, az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a betegség az influenzához és más vírusos légzőszervi betegségekhez hasonlóan erősen szezonális, azaz az északi félteke mérsékelt övében terjedése tavasz közepe/végétől ősz közepe/végéig sokkal gyengébb, mint a hideg időszakban. Azaz úgy tűnik, hogy a reprodukciós ráta nyáron sokkal kisebb, mint télen. Ezt jól bizonyította a tavaly nyár is, amikor Európa nagy részén szinte védekezés nélkül sem volt magasabb az R mint 1,2-1,5 (ellentétben a téli, védekezés nélküli 2,5-3-al).
  • Harmadrészt úgy tűnik, hogy az európai és amerikai lakosság 20-30%-a tavaszig átesik a betegségen, azaz egy ideig nem lesznek rá fogékonyak, immunitást szereznek - ez járványtanilag pont ugyanaz, mint ha be lennének oltva.

Zsiday szerint mindez azt jelenti - figyelembe véve a betegségen átesés által immunitást szerzetteket - hogy nyáron még valószínűleg akkor sem lenne 1 felett az R végül, ha nem lenne oltás. "Ha májusig be tudjuk oltani legalább a lakosság legsebezhetőbb 20%-át, akkor szinte bizonyos, hogy jelentősen 1 alatt marad az R a nyár folyamán, azaz nagyjából eltűnik a betegség" - véli a befektetési szakember.

A 20%-os beoltottságot pedig valószínűleg elérjük tavasz végére - vélekedik a portfóliómenedzser, így nyáron már komolyabb probléma nem lesz. Jelentős, 50-60%-os beoltottságot október-novemberre kell majd elérnünk, a következő koronavírus-szezonra, és láthatóan ez ugyancsak menni fog - írja a szakember. A gazdasági konklúzió tehát Zsiday szerint az, hogy a lakosság nem túl nagy részének a beoltásával is elkerülhető az egészségügy túlterhelődése (és a halálozások nagy része), illetve az oltás, még ha nem is éri el a lakosság nagy részét, de párosulva a sok, betegségen átesettel azt jelenti, hogy nyárra a probléma nagyjából megszűnik. Azaz

"lesz nyaralás. Lesz fesztivál. Nem lesz világvége"

Zsiday végül leszögezi azt is, hogy mivel az év második felére pedig már bőven lesz elég oltás, így a vírus miatt gazdaságilag nem lesz törés később sem, illetve nincs akadálya a komoly fellendülésnek tavasz végétől.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem