11 °C Budapest

Zavartalan ügyfélkiszolgálás a bankfiókokban (x)

Pénzcentrum
2020. június 2. 05:00

Az MNB elvárja a banki ügyfélszolgálatok nyitvatartását.

Kígyózó sorok, maszkot viselő emberek, plexi falak ügyfél és ügyintéző között - Önnek is ismerős? A koronavírus a banki ügyintézést sem hagyta érintetlenül. Hogyan állt helyt a bankszektor ebben a mindenki számára új helyzetben és milyen változásokkal találkozhatunk, ha a bankfiókba látogatunk? A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közreműködésével a bankszektor által bevezetett intézkedésekről szóló összefoglalónkat olvashatják.

Gyorsan reagált a jegybank

Az MNB a járvány kitörése után nem sokkal, már március végén vezetői körlevélben jelezte elvárásait a biztosítók és a pénzintézetek felé a koronavírussal kapcsolatos kockázatok mérséklése érdekében. A jegybank célja ezzel a lépéssel az egészség megőrzése mellett az ügyfelek vagyonának a megóvása, valamint az üzletmenet folytonosságának a biztosítása volt.
Az elrendelt veszélyhelyzetben a bankoknak számos kihívással kell megküzdeniük, hiszen befektetett eszközeik folyamatos monitorozása és a moratóriummal kapcsolatos feladatok mellett a napi működésüket is fenn kell tartaniuk.

Az MNB instrukcióinak megfelelően ezért ugyan számos bankfiók a szokásos módon tart nyitva (néhány kivételtől eltekintve, melyekről a bankok honlapjain lehet tájékozódni), az ügyfelek számát mindenki igyekezett már a kezdetektől fogva korlátozni - ezt szolgálja például a rövidített ügyfélfogadási idő vagy az újonnan bevezetett időpontfoglalás rendszere. A tömött bankfiókok elkerülése érdekében gyakorlatilag mindegyik intézmény a 1,5 méteres távolság megtartására kéri ügyfeleit, mely sok esetben eredményez hosszabb sorokat az épület előtt, hiszen a fiókokban egy ideig még mindössze az ügyintézők számának megfelelő ügyfél tartózkodhat.

Az első, az ügyfelek biztonsága

Mindemellett természetesen a pénzintézetek számára is nagyon fontos az alapvető higiéniai szabályoknak való megfelelés. Ezért mindegyik intézmény elkészítette saját "pandémiás" protokollját, illetve gyakoribbá tették a takarításokat, maszkokat és gumikesztyűket juttattak el az egyes fiókokba, fertőtlenítő folyadékokat helyeztek ki, valamint plexi falakat állítottak fel az ügyintéző pultokon. Az egészségügyi intézkedések között említhető továbbá, hogy a készpénzen keresztül történő közvetett érintkezés elkerülésére a bankok egységesen javasolják fizetéskor a bankkártya paypass funkciójának a használatát. Ennek támogatására a PIN-kód nélküli vásárlások limitje a szokásos 5000 forintról 15 000 forintra emelkedett.

Sikeresen vizsgáztak az online szolgáltatások is

A járvány kirobbanását követően azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges, az általános veszélyhelyzet elrendelésével párhuzamosan otthoni munkavégzést vezettek be a bankok többségénél. Habár a személyes fióki ügyintézés alapvetően biztosított, az intézetek a minél hatékonyabb elektronikus és telefonos csatornák gyors kiépítésére fókuszáltak, az ügyfeleket pedig - amennyiben lehetséges - kérik ezeknek az igénybevételére. A bankok honlapjaikon számos információt és útmutatót bocsátanak az ügyfelek rendelkezésére, mely különösen azoknak nyújt nagy segítséget, akik eddig nem voltak hozzászokva az online banki ügyintézéshez.


 

 

 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem