16 °C Budapest

Vidéken egyelőre tartják magukat az új lakások árai: mégis bizonytalanok a fejlesztők

2020. június 18. 20:06

Elkerülte a vírust kísérő általános visszaesést a vidéki újlakás-piac: az Otthon Centrum megyei jogú városokban végzett legfrissebb felmérése szerint a szektor az egy évvel ezelőtti számokat hozza. Ugyanakkor a fejlesztők a bizonytalan jövő miatt sokkal óvatosabbak, figyelmeztető jel, hogy a piacon ebben a negyedévben megjelent új projektek száma egy év alatt 35 százalékkal csökkent. 

Egy évvel ezelőtt az adómentes kamatbevétellel kecsegtető Magyar Állampapír Plusz, idén januártól pedig az ÁFA-kedvezmény kivezetése érintette hátrányosan az új építésű lakások piacát, amelyet tavasszal ebben a nem éppen kedvező helyzetben ért a koronavírus. Úgy tűnik azonban, hogy a vidéki lakásépítőket nem érte felkészületlenül a válság.

Nincs érdemi változás a piacon lévő projektek számában, azonban a jövőt illető bizonytalanság visszafogja a fejlesztők fantáziáját

- értékelte az Otthon Centrum legújabb felmérésének adatait Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető elmondta, a rozsdaövezetekre meghirdetett ÁFA-kedvezmény sokat ígérő, akár újra beindíthatja a nagyobb városokban a lakásépítést. Az intézkedés célja, hogy csökkenjen a vidéki településekre is jellemző városkörnyéki urbanizációs nyomás. Különösen Győr, Kecskemét vagy Pécs érintett, ezekben a városokban az átlagosnál több lehetőség kínálkozik a fejlesztésre.

Győrben például a Rába gyár egykori területén állnak jelentős területek rendelkezésre, közvetlenül a Belváros szomszédságában, Kecskemét Homokbányán az egykori laktanya terület fejlesztése kaphat újabb lendületet. Pécsett az átlagosnál is több lehetőség kínálkozik. Az Otthon Centrum felmérése szerint tucatnyi olyan terület van a városban - volt laktanya, ipari telephelyek, bányászathoz kapcsolódó területek, de akár volt fürdő, kórház szanatórium vagy vidámpark ingatlana is - amelyek alkalmasak lehetnek rozsdaövezeti lakásépítés megvalósítására.   A megyei jogú városokban végzett felmérés összesítése szerint júniusban 325 társasházi lakás projekt érhető el, ezekben 9 231 új lakás épül.

Ez az előző időszakkal szinte megegyező érték, mindössze három százalékkal több, a beruházás különböző szakaszában lévő projektet és lakást, jelent, mint három hónappal korábban

- hasonlította össze a két egymást követő negyedév adatait Soóki-Tóth Gábor, aki megjegyezte: a tavaly júniusi adattal összevetve még ennél is kisebb a különbség.

A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházást Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden indították el a fejlesztők. A felsorolt négy városban található az online meghirdetett új lakás projektek majdnem a fele. Az adatok elemzése során azonban kiderült, hogy a piaci szerkezet jelentősen átalakult: amíg a megyei jogú városokban 2019 második negyedévben még 45, addig 2020 második negyedévében már csak 29 projekt indult, ami 35 százalékos csökkenést jelent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A piacon egy év alatt jelentősen csökkent az új projektek száma, ami egyelőre azért nem járt a lakások darabszámának csökkenésével, mert az ingatlanpiacot sújtó nehézségek miatt, sok korábban indított fejlesztés beragadt. Ezek kifutása után lesz érezhető, hogy idén már kevesebb projekt indult

- árnyalta a piaci helyzetet Soóki-Tóth Gábor. Az épülő lakások száma Győrben volt a legmagasabb (1 883), majd Szeged (1 202) és Debrecen (1 088) a sorrend. A legnagyobb lakásszámú projekt továbbra is a Szegeden épülő Cédrus liget több mint 500 lakással. Ekkora, több száz lakásos projektek nem jellemzőek a vidéki nagyvárosokra. Kétszáznál több lakást egyedül a Győrben épülő Dunaville Társasház kínál. A kis léptékre jellemző, hogy az épülő projektek lakásszámának mediánja mindössze 15.
 
Az értékesítettségi szint jelentősen átalakult egy év alatt: amíg tavaly Debrecenben alig harmada volt elérhető az új építésű lakásoknak, idén a második negyedévben az eladatlan lakások aránya már 44 százalék volt. Egy évvel ezelőtt Érden, Nyíregyházán, Székesfehérváron, illetve Szekszárdon ugyancsak egyharmad vagy ennél kevesebb lakás volt elérhető, ám idén már - Székesfehérvár kivételével - nőtt az eladatlan lakások aránya.

A vidéki megyeszékhelyeken jellemző 602 ezer forintos fajlagos lakásár a fővárosi érték fele, ami az egy évvel ezelőttit 18 százalékkal, míg az előző negyedéves értéket 4 százalékkal haladta meg. A legdrágább Debrecen és Székesfehérvár (750 ezer Ft/m²), míg Hódmezővásárhelyen és Nagykanizsán ennek valamivel több, mint a felét éri (400 ezer forint) egy négyzetméter. A legdrágább projektet is Debrecenben kínálták (1,252 millió Ft/m²), a másik véglet egy miskolci fejlesztés volt (217 ezer Ft/m²).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem