2019. július 23. kedd Lenke

Vallottak a bankok: az apa életkorán is elúszhat a babaváró támogatás


Döntő tényező lesz a babaváró hitelnél az igénylők életkora. A feleségnél egyértelmű, mire készülhetünk, de a férj esetében is kérdéses, hogyan járnak majd el a bankok. Megnéztük, mire számíthatunk és milyen lehetőségek maradnak, ha az életkorunk miatt bukhat az igénylés.

Nagyon sokszor írtunk már arról, hogy kihagyhatatlan lehetőség a babaváró hitel azoknak a fiataloknak, akik családot akarnak alapítani, hiszen a legfeljebb 10 millió forintos hitel már egy gyermek születésével kamatmentes marad a futamidő végéig, a másodiknál a tartozás 30 százalékát átvállalja az állam, míg a harmadik gyermeknél vissza nem térítendő támogatássá alakul a kölcsön.

A gyerek nem minden

Ahogy azonban egyre gyorsabban közeledünk a hatálybalépés napjához, amely július elseje, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb: a bankok óvatos vizsgálat mellett nyújták majd a kölcsönt, azaz igenis lesznek szigorú feltételek, amelyek a túlzott eladósodottságtól hivatottak védeni az igénylőket. Az például már most látszik, hogy a minimum és a maximum korhatár lesz az egyik legnagyobb különbség a bankok hitelbírálatában és sok háztartásnál döntő tényező lehet, amikor hitelezőt választanak.

A hölgyek esetében a rendelet egyértelműen kimondja: legalább 18 évesnek kell lennie az igénylőnek, és még nem töltheti be a 41. életévét, uraknál viszont ilyen kitétel nincs. A pénzintézetek ugyanakkor a rendeletnél szigorúbb előírásokat is támaszthatnak az igénylőkkel szemben. A Bank360-tól származó információink szerint

van olyan pénzintézet, ahol az alsó korhatár mindkét félnél egyaránt 23 év lesz.

Talán még érdekesebb, hogy mi a helyzet a maximális korhatárral urak esetében: értesüléseink szerint például egyes hitelintézeteknél a babaváró futamidejének lejártakor legfeljebb 75 éves lehet az édesapa. Ez azt jelenti, hogy a legkedvezőbb 20 éves futamidőt választva már elutasítja a bank a kérelmünket, ha a házaspár férfi tagja már betöltötte az 55. életévét.

Ez a felállás, valljuk be, nem túl elrugaszkodott a valóságtól. Megannyi házaspár lehet, ahol a feleség alkalmas lenne még a hitel felvételére, azonban a férj kora miatt erre már nem lesz lehetőségük. Persze a bankok óvatossága is jogos: állami garancia ide vagy oda, a visszafizetés tekintetében nagy kockázat az idős kor.

Mit tehet, aki már benne van a korban?

Ha mindenképpen hitelre van szükségünk, ráadásul a babaváróra, van egy mód arra, hogy megkaphassuk még akkor is, ha egy kicsit már korosabbak vagyunk:

  • Válasszunk rövidebb futamidőt: kevesen tudják, hogy nem muszáj a sokszor kiemelt 20 éves futamidővel felvenni a babaváró kölcsönt. Ha be tudjuk vállalni a magasabb törlesztőrészletet, akár rövidebb futamidő alatt is visszafizethetjük a hitelt. A Bank360 információi szerint a legrövidebb futamidő, amelyet választhatunk, 60 hónap, azaz 5 év lesz a bankoknál.
  • Marad a hagyományos személyi kölcsön: a rendelet jelenlegi értelmezése szerint a kamattámogatott időszakban a törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint 50 000 forint. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a rövidebb futamidő esetén nem vehetjük fel a maximális 10 millió forintot, hiszen értelemszerűen így nagyobb lesz a törlesztőrészlet. Ha mégis nagy összegre van szükségünk, marad a hagyományos, piaci kamatozású személyi kölcsön, de készüljünk fel, hogy messze nem lesz olyan kedvező a törlesztőrészlet. Ha például 7 millió forintra lenne szükségünk, akkor kalkulációink szerint még akkor is 100 000 forint felett lesz a havi törlesztőnk, ha nettó 250 000 forint feletti jövedelmet tudunk igazolni, a bankhoz utaltatjuk a fizetésünket és vállalunk egy 7 éves futamidőt. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy személyi kölcsönöknél is figyeli a bank az adósok korát, de szerencsére ez is áthidalható.
  • Adóstárs bevonása: a babaváró hitel egyik nagy hátránya, hogy nem vonhatunk be a házastárson túl más adóstársat a hitelszerződésbe. A hagyományos személyi kölcsönöknél ez viszont nem probléma. Az adóstárs szintén keresztülmegy a hitelbírálaton és jövedelme beszámít a JTM-számításba, ám teljes vagyonával felel a kölcsön visszafizetéséért. Az adóstárs bevonása nem csak, hogy lehetőség, de egyenesen előírja a bank, amennyiben a futamidő végére elérünk egy meghatározott kort, akárcsak a babavárónál. A hagyományos személyi kölcsönöknél is jellemzően 70-75 év ez a határ, ahonnan kötelező további személyt bevonni a hitelszerződésbe, ha kölcsönt akarunk.

Hiába tűnik kihagyhatatlannak, meg kell fontolni

Ahogy a fentiek alapján is látszik, érdemes alaposan megfontolni, hogy bátran bevállalhatjuk-e a babaváró hitelt, vagy jobban járunk, ha másik hitel után nézünk. Ha pedig maradnak a hagyományos hitelek, személyi kölcsön kalkulátor lehet a segítségünkre, hiszen nem mindegy, melyik kölcsönt választjuk, a visszafizetendő összegek között akár több százezer forintos eltérés is lehet egy nagyobb hitel felvételekor, így mindenképpen érdemes alaposnak lenni!

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,75 százalékos THM-el, és havi 85 891 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 80 439 forintos törlesztőt ígér a 2,66 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,70 százalékos THM is alacsony, 80 631 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a OTP Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

07.25-07.31
Országos

Interspar

07.25-07.31
Országos

Aldi

07.25-07.31
Országos

Lidl

07.25-07.28
Országos

Kika

07.24-07.30
Országos

Interspar

07.18-07.24
Országos

Spar

07.18-07.24
Országos

Aldi

07.18-07.24
Országos