13 °C Budapest

Újabb milliós csalás: rengeteg magyart vertek át a szélhámosok

MTI
2016. május 5. 21:00

Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség két nő ellen, akik európai uniós támogatás ígéretével csaltak ki pénzt mintegy száz embertől, több mint 19 millió forint értékben.


A vádhatóság közleményében azt írta, hogy a két nő egy hitelközvetítő irodával kötött megállapodás keretében kínált pénzügyi szolgáltatásokat. A vádlottak 2013-ban határozták el, hogy valós szolgáltatás mellett ténylegesen nem létező pályázati lehetőségeket is kínálnak az ügyfeleknek.

A két hitelközvetítő azt állította, hogy olyan kedvező kamatozású, könnyített hitelbírálatú vállalkozásfejlesztési hitel lehetőségéről tud, amely az uniós támogatások év végén bennragadt összegének szétosztásából származik. Azt mondták, hogy a hitelt csak úgy lehet igényelni, ha az ügyfelek a pályázat meghirdetése előtt rendelkezésre bocsátják a pályázati anyagot, illetve ügyintézésre, illetékre 200 ezer forintot adnak.

A vádlottak számos esetben valótlan tartalmú számlát, okiratot állítottak ki, az átvett pénzt pedig a saját céljaikra fordították.

A két nő 2013 áprilisa és 2014 decembere között összesen mintegy száz embert tévesztett meg, az általuk okozott kár több mint 19 millió forint, sértettenként 100-500 ezer forint - áll a közleményben.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem