20 °C Budapest

Újabb ítélet egy devizahiteles perben: ezúttal az OTP nyert

Pénzcentrum
2014. február 7. 16:01

Az elmúlt időszakban több devizahiteles nyert pert a bankok ellen, azonban ez nem minden esetben van így. A legutóbb lezárt perben például az OTP Bank nyert.

A Kúria jogegységi döntését követő első jogerős döntések között van az az ítélet, amelyet a Debreceni Ítélőtábla hozott egy csaknem 7 millió forintos devizahitel szerződés megtámadása kapcsán. A Léhmann György siófoki ügyvéd által képviselt nyíregyházi házaspár úgy vett fel több milliós hitelt, hogy néhány tízezer forint saját tőkével rendelkezett csupán, az árfolyamgarancia jelentette biztosítékot nem vették igénybe - tudta meg a Pénzcentrum.hu az OTP-től.

A házaspár a szerződés részleges érvénytelenségének megállapítását kérte a Nyíregyházi Törvényszéktől, ám a keresetet elutasították. Már az elsőfokú ítélet is kiemelte, hogy dokumentumok bizonyítják, hogy a házaspár számára már a szerződés megkötésekor ismertek voltak a kockázatok, hogy a svájci frank árfolyama napról napra, bármilyen irányban és mértékben változhat, ezért a törlesztőrészlet előre nem meghatározható. A házaspár ügyvédje a perben úgy vélte, hogy az egyoldalú szerződésmódosításához a banknak nem volt joga, ám a bíróság ezt a kifogást is alaptalannak tartotta, mivel az ún. oklista a szerződés megkötésénél későbbi időpontban megalkotott szabályozásának is megfelelt. Az ítélet rögzíti, hogy a házaspárnak lehetősége volt más hiteltípus közül is választani, más devizanemű, vagy akár fix kamatozású konstrukciót is igénybe venni. Bár lehetőségük lett volna rá, nem éltek az azonnali hatályú felmondási jogukkal sem.

A másodfokú, immáron a Debreceni Ítélőtáblán január végén meghozott ítélet szerint megalapozott volt az első fokú döntés. Az Ítélőtábla indoklásában alapvetően mindenben egyetértett az első fokú határozattal. Kitért arra, hogy az ügyfeleknek egyedi szerződés kötésével lehetőségük lett volna befolyásolni, eltérni az eredeti üzletszabályzattól, ám ezt a felperesek nem tették meg, így azonban nem is vizsgálható a szerződéses feltételek tisztességtelensége, érvénytelensége, amelyre a per irányult.

Az Ítélőtábla rögzíti, hogy a szerződésben a banknak az egyoldalú módosításra okot adó körülmények mindegyikének tényleges változása tényleges hatást gyakorol a hiteldíj mértékére, azok a feleken kívül álló, objektív tényezők, befolyásolásukra a feleknek nem volt lehetőségük. A szerződéskötéskor az egyoldalú módosításra okot adó körülményeknek mind a bekövetkezése, mind annak iránya, mind annak mértéke előre nem látható, még csak nem is valószínűsíthető volt, így a módosítások mértékének ellenőrizhetősége nem kérhető számon. A szerződésben az oklista kellőképpen részletezett volt, a szerződéskötéskor hatályos jogszabályoknak mindenben megfelelt, mivel azok csak annak rögzítését kívánták meg, hogy bármely feltétel az ügyfélre kedvezőtlenül, egyoldalúan milyen esetben módosítható. A bíróság megállapította, hogy a hátrányos módosítás csak lehetőség, a feltételek az ügyfél számára pozitív változása sincs a szerződésben kizárva.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem