Törlesztési moratórium: ez a teendőd, ha továbbra sem fizetnéd a hiteled januártól

2020. november 20. 15:02

Minden olyan ügyfelet tájékoztatnak a bankok decemberben, akiket érinthet a törlesztési moratórium 2021. június 30-áig történő meghosszabbításának a lehetősége - ismertette a Magyar Bankszövetség munkacsoporti vezetője a Portfolio-val. Lesznek, akiknek csak az adataik kezelésére kell majd felhatalmazniuk a bankjukat (hiszen meg tudja állapítani az adataiból, jogosult-e), viszont lesznek olyanok is, akiknek a szükséges igazoló dokumentumot is be kell nyújtaniuk, ha élni akarnak a lehetőséggel. A bankok egyértelműen az elektronikus ügyintézést preferálják majd.

Január 1-jétől június 30-ig meghosszabbította az Országgyűlés a törlesztési moratórium lehetőségét egyesek számára: a munkanélküliek, a gyermeket várók és nevelők (a várandósság 12. hetétől a 25. életév betöltéséig), a nyugdíjasok, a közfoglalkoztatottak és a (külön rendeletben meghatározandó) pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások maradhatnak a moratóriumban 2021. január 1-jétől június 30-áig, a 2020. március 19-éig már folyósított hiteleik esetében.

Keresgélj a legjobb lakáshitelek között a Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorában!

A jogosultságról elektronikusan kell a hitelezőknek egyeztetniük a lakossági adósokkal, a cégeknek pedig külön kérelmezniük kell a hosszabbítást, és kamatos kamatot továbbra sem számíthatnak fel a bankok, ehelyett a moratórium alatt felhalmozódó kamattartozást úgy kell visszatörleszteni, hogy emiatt ne a szerződés szerinti törlesztőrészlet nőjön meg, hanem a futamidő hosszabbodjon, más hatások (pl. referencia-kamatlábemelkedés) azonban okozhatnak törlesztőrészlet-változást, ahogy a moratórium nélkül így volt ez eddig is.

A moratóriumba a jogosultak bármikor beléphetnek, és abból ki is léphetnek, akik pedig nem jogosultak, azoknak 2021 közepéig nem mondhatják fel a hitelezők a hitelszerződésüket.

Hosszú heteken keresztül egyeztettek arról a bankok, hogy milyen formát válasszanak a lakossági adósok jogosultságának elektronikus egyeztetésére. A végül megvalósuló verzióról most a Magyar Bankszövetség munkacsoporti elnökétől, Bógyi Attilától kaptunk tájékoztatást. Eszerint:

  • a bankok már az idei évben tájékoztatják valamennyi érintett ügyfelüket a fizetési moratórium meghosszabbításának részletszabályairól és az ezzel kapcsolatos teendőikről,
  • a kormány által meghatározott négy kiemelt társadalmi csoportba nagy számmal tartoznak olyan ügyfelek is, akik jelenleg nem élnek a moratórium lehetőségével és továbbra is szerződés szerűen teljesítenek a bankjuk felé,
  • minden érintett ügyfél számára azt javasolják, hogy kövessék figyelemmel a bankjuk honlapját, amelyen információkat találhatnak a fizetési moratórium meghosszabbításával kapcsolatban, illetve számítsanak arra, hogy a bankjuk közvetlenül is megkeresi őket. A moratórium meghosszabbításáról szóló törvény egyik hangsúlyos elve, hogy akikkel lehet, azokkal a járványhelyzet miatt elektronikus csatornán keresztül egyeztessenek a bankok, ez a tájékoztatás szempontjából is irányadó,
  • a bankok az ügyfél korábbi hiteligénylési adatait és a bankszámlára érkező jövedelem adatait felhasználhatják a jogosultság ellenőrzésére, amennyiben erre az ügyfél adatkezelési felhatalmazást ad. Így ezen ügyfélkörnél a jogosultság igazolására szolgáló dokumentum bemutatása nem szükséges,
  • azon ügyfelek esetén, akiknél a bankok nem rendelkeznek ilyen előzetes adatokkal, a dokumentummal történő igazolás szükséges. A jogalkotóval folytatott egyeztetések alapján az alábbi igazolások elfogadhatók a négy kiemelt társadalmi csoport valamelyikébe tartozás igazolására.

1. Munkanélküliek

2020. október 1-et követően meghozott, álláskeresési járadékot megállapító határozat, vagy

2020. október 1-et követően kiállított, a kormányhivatal területileg illetékes munkaügyi kirendeltségének igazolása, hogy állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántartásba vette.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2. Közfoglalkoztatottak

  • 2020. január 1-ét követően megkötött közfoglalkoztatási szerződés, vagy
  • 2020. január 1-ét követően, a közfoglalkoztató által kiállított igazolás a közfoglalkoztatói jogviszony fennállásáról.

3. Gyermekesek

  • Születési anyakönyvi kivonat, vagy
  • Személyi igazolvány és lakcímkártya (együttesen), vagy
  • kormányhivatal által kiadott igazolás a családi pótlék folyósításáról, vagy
  • kormányhivatal által kiadott igazolás, a gyermeknevelési támogatás folyósításáról, vagy
  • önkormányzat jegyzője által kiadott igazolás, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülésről, vagy
  • járási hivatal által kiadott igazolás gyermekfelügyeleti támogatásra jogosultságról,
  • amennyiben a gyermek a 25. életévét betöltötte, akkor a megváltozott munkaképességű személlyé válást az orvosszakértői szerv igazolásával kell igazolni,
  • örökbefogadott gyermek esetében pedig az örökbefogadás tényéta gyámhatóság engedélyező határozatával kell igazolni,
  • vállalt gyermek esetében a várandósgondozási kiskönyv 1. és 7. oldalának bemutatásával. Időbeli korlátozás: a szülés várható időpontját követő 30 napig/ vagy
  • orvosi igazolással kell a várandósság betöltött 12. hetét igazolni. Időbeli korlátozás: a szülés várható időpontját követő 30 napig (Az elhalt magzat, halva születés esete miatt szükséges),
  • 25 év feletti megváltozott munkaképességű gyerek esetén komplex minősítésről szóló érvényes dokumentum, vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak (rehabilitációs ellátás, rokkantsági ellátás) folyósítását igazoló határozat

4. Nyugdíjas (saját jogú öregségi vagy hozzátartozói nyugdíjas)

  • a nyugellátás megállapításáról szóló határozat, vagy
  • nyugdíjas igazolvány, vagy
  • Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiállított igazolás (pl. az előző évben folyósított ellátás teljes összegéről küldött személyre szóló igazolás (nyugdíjértesítő)), vagy
  • NYUFIG tárgyévi éves értesítő, vagy
  • ha a tárgyévben lett nyugdíjas, akkor az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság által kiadott, ellátást megállapító határozat az elszámolással együttesen.

A Magyar Bankszövetség tájékoztatása szerint az igazolások benyújtására a járványhelyzetre való tekintettel elsősorban elektronikus utat célszerű igénybe venni. A bankjuk minden ügyfélnek tájékoztatást nyújt a moratórium meghosszabbításának folyamatáról így arról is, hogy milyen felületen keresztül nyújthatók be az igazolások - közölték.

Ha az ügyfél nem jelentkezik bankjánál a januári törlesztési napig, akkor hitelét automatikusan a moratóriumon kívülinek tekinti a bank, de a jogosultság fennállása esetén utólag is visszaléphet a moratórium hatálya alá egészen 2021. június 30-áig

- mondta el Bógyi Attila.

Csak semmi pánik!

Ugyanakkor a Bankmonitor arról is tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy akkor sincsen gond, ha év végéig nem történik meg ez az egyeztetés, például azért, mert nem sikerül benyújtani időben a bankok által elvárt dokumentumokat. A Bankmonitor információi szerint ugyanis a moratórium hosszabbítására jogosultak 2021. június végéig bármikor beléphetnek a moratórium hatálya alá, vagy épp kérhetik a törlesztés szüneteltetésének feloldását. Hozzátették:

A Bankmonitor szakértői szerint nem szabad megfeledkezni a nehéz helyzetbe került vállalkozásokról sem, amelyek szintén élhetnek a moratórium lejáratának fél éves kitolásával, nekik azonban kifejezetten kérniük kell a hosszabbítást bankjuktól. Arról azonban még nem jelentek meg a részletek, hogy a milyen mutatónak kellene megfelelnie egy vállalkozásnak ahhoz, hogy kérhesse a törlesztés szüneteltetésének meghosszabbítását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem