13 °C Budapest

Tömegével függesztik fel a babaváró hitel törlesztését: itt vannak a pontos számok

2019. november 4. 12:58

Szinte minden pénzintézet arról számolt be, hogy a hitelfelvevők közel fele már felfüggesztette a babaváró hitel törlesztését. Ugyanakkor már most vannak olyanok, akik késlekednek a törlesztőrészlettel - derült ki friss adatokból.

Az Erste Bank a napokban közölte: az eddig felvett babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, azaz megszületett legalább egy gyermek vagy a magzat elérte a 12 hetes kort. Az Erste Bank tájékoztatása kapcsán a Bank360 utánajárt, hogy mi a helyzet a több pénzintézetnél:

Az OTP Bank elárulta: eddig nagyjából 22 ezer igénylés érkezett a bankhoz, amelyből 16 ezret folyósítottak. A folyósított ügyletek megközelítően negyven százalékának esetében került felfüggesztésre a törlesztés. Az MKB Bank és az UniCredit Bank szintén 40 százalék közeli felfüggesztési arányról számol be, mindkét bank nagyjából 8 milliárd forintnyit folyósított eddig az október végi közlésük alapján. A CIB Banknál pedig az igénylők 43 százaléka függesztette fel a törlesztést, az eddig folyósított összeg pedig 11 milliárd forint. A K&H Bank több mint 3500 igénylést fogadott be 34,3 milliárd forint értékben, amelyből 27,3 milliárdot folyósítottak is, ebből pedig 44 százalék kérte a felfüggesztést. A Gránit Banknál az 1 milliárd forintnyi folyósított hitel több mint harmadánál függesztették fel a törlesztést.

Mélységeiben is érdekelne a babaváró hitel, akkor ne habozz! A Pénzcentrum Kalkulátorával összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

A Sberbank és a Budapest Bank nem adott választ arra a kérdésre, hogy mekkora a felfüggesztési arány, előbbi a babaváróval kapcsolatos statisztikákat üzleti titokként kezeli, utóbbi pedig annyit közölt, hogy 13 milliárd forintnyit folyósított eddig a babaváró hitelből. A Raiffeisen Bank adatai nem publikusak, a Takarékbank pedig nem rendelkezik egyelőre az információval, de az kiderült, hogy 25 milliárd forint értékű babaváró hitelt folyósított.

Már vannak késedelmes ügyfelek

Az elmezők nem csak erre voltak kíváncsiak, miként állnak a felfüggesztések, hanem arra is, hogy vannak-e esetleg olyan ügyfelek, akik már most elakadtak a hitel törlesztésével. A válaszadó bankok közül egyedül az MKB jelzett eltérő mértékű késedelmet az ügyfelek 2,5 százalékánál, míg a Gránit Bank, az UniCredit Bank, a K&H Bank, a Takarékbank és a CIB Bank megfelelő visszafizetési magatartásról számolt be.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az igénylések elutasítási arányáról egyedül az MKB Bank és a CIB Bank osztott meg pontos információt: az MKB Banknál az igénylések 3 százaléka, a CIB Banknál az igénylések 10 százaléka bukott el. Az elmezők egyébként erre az esetre azt tanácsolja, hogy bátran igényeljünk másik banknál, hiszen eltérő hitelbírálati szabályoknak kell megfelelniük az ügyfeleknek bankonként. Ahhoz, hogy felmérjük, hol igényelhetünk nagy eséllyel sikeresen, a Bank360 Babaváró Hitel Kalkulátora lehet a segítségünkre.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem