Több mint meglepő: ezeknek a magyaroknak többsége nem élt a moratóriummal, fizeti a hitelét

2020. június 30. 17:45

Inkább a kivárást, a halasztást választotta, de nem mondott le ingatlanvásárlási, felújítási, bővítési tervei megvalósításáról a járvány miatt a magyarok többsége egy friss kutatás szerint. A felmérésből az is kiderült, hogy az év végéig meghirdetett törlesztési moratórium lehetőségével az adósok kevesebb mint a fele élt, és a többség továbbra is megszakítás nélkül törleszti a hiteleit.

A hitelfelvétel tervezésében sok változást hozott a járvány, de egy, az OTP Bank megbízásából készült, friss NRC felmérés eredményei azt mutatják, hogy a célok változatlanok maradtak; inkább az időzítésen módosítottak az ügyfelek, jellemzően kitolták a korábban megszabott határidőket. Jóval kisebb azoknak az aránya, akik a jövőben inkább más források bevonásával szeretnék megvalósítani elképzeléseiket.

A Pénzcentrum Lakáshitel kalkulátora egy kattintással összehasonlítja a legtöbb magyar bank ajánlatát. Bankonként csak a legkedvezőbb hitelt mutatjuk a hitelösszeg és futamidő alapján. Az eredményeket havit törlesztő, teljes visszafizetendő összeg és THM szerint is rendezheted.

Tapasztalataink szerint továbbra is erőteljes az igény az ingatlanvásárlási, felújítási és bővítési tervekkel kapcsolatos hitelfelvételre. Ezt az igényt az OTP Banknál az ügyfelek élethelyzetének, elképzeléseinek leginkább megfelelő termékekkel és szakértő tanácsadással igyekszünk kiszolgálni a bankfiókokban és a digitális csatornáinkon egyaránt. A néhány hete bevezetett e-LAK szolgáltatásunknak köszönhetően például az ügyfeleink már otthonról is intézhetik az ingatlanfedezetű lakáshitel igénylés teljes folyamatát a termék kiválasztásától kezdve a szükséges dokumentumok, igazolások benyújtásán át, egészen a hitelszerződés megkötéséig. Csak az utolsó fázisban, a szerződéskötéskor van szükség arra, hogy személyesen is megjelenjenek a bankfiókban

 - mondja Liktor Nóra, az OTP Bank ingatlanhitel folyamatokért felelős vezetője.

Kevesen adták fel a lakáscélú terveiket 

Az ingatlanvásárlásról a válaszadóknak mindössze öt százaléka mondott le, miközben 12 százaléka döntött úgy, hogy a járvány okozta bizonytalanság miatt inkább előre hozza tervei megvalósítását. Százból 42-en választották a halasztást, alig többen, mint azok (100-ból 41-en), akik nem módosítottak eredeti elképzeléseiken. Hasonlóak az arányok a felújítást tervezők körében. A házbővítés már komolyabb befektetést igénylő döntés, amit mutat az is, hogy a visszakozók aránya itt volt a legnagyobb, 13 százalék; 44 százalékuk halasztott, ugyanakkor 14 százalékuk inkább a tervezetnél hamarabb belevágott a munkálatokba. 100-ból 29 válaszadó viszont ebben a szegmensben is tartja az eredeti ütemtervet.

Nincs gond a fizetőképességgel

A felmérés eredménye alapján az ügyfelek 45 százaléka élt a törlesztési moratórium lehetőségével, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ebben a kutatásban nem szerepelnek a Babaváró kölcsönök, a hitelkártya és a folyószámlahitelek adatai. Ez magyarázza az eltérést a hivatalos, minden hiteltípusra kiterjesztett statisztikákban feltüntetett arányoktól.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kutatásból az is kiderül, hogy 100-ból 38-an mindegyik, 13-an pedig csak egy hitel esetében függesztették fel a törlesztést. A moratóriummal élő ügyfelek aránya a személyi kölcsönök kivételével minden hiteltípusnál elmarad az 50 százaléktól, az autóvásárlási kölcsönöknél a 30 százalékot sem éri el. A lakáshitel visszafizetését 100-ból 44-en szüneteltetik. A fizetőképesség stabilitását mutatja, hogy a törlesztés felfüggesztését választók között többségben vannak azok, akik azonnal folytatnák hiteleik visszafizetését, amint ezt a lehetőségeik megengedik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm