13 °C Budapest

Több mint 40 milliárdot osztottak már szét ezek közt a cégek közt: csak kérni kell

2020. június 5. 17:50

Az MNB 2020. április 20-án indította el a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukciót 1500 milliárd forintos keretösszeggel a kkv-k finanszírozáshoz jutásának elősegítése érdekében. A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető kedvező, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású, széles körben felhasználható forrás iránt már az indulás utáni első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részéről.

Az NHP az elmúlt években mind a kkv-k, mind a pénzügyi intézmények által jól ismert és kedvelt hiteltermékké vált. A program eddigi szakaszaiban az indulás óta eltelt hét év során mintegy 3400 milliárd forintnyi kedvező forrás került közel 50 ezer vállalkozáshoz. A koronavírus-járvány számos hazai vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, új kihívások elé állítva őket. A megváltozott igényekhez igazodva az MNB 2020. április 20-án indította el az NHP Hajrá konstrukciót 1500 milliárd forintos keretösszeggel, amely az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel biztosít forrást a kkv szektornak.

Az NHP Hajrában a finanszírozási célok köre lényegesen szélesebbé vált a program előző szakaszaihoz képest. A beruházási hitelek és lízingügyletek mellett lehetőség nyílt a működési kiadások (pl. készletfinanszírozás, bérfizetés) fedezésére forgóeszközhitel felvételére és EU-s támogatások előfinanszírozására is, sőt a vállalkozások terheinek csökkentése érdekében korábban piaci árazás mellett felvett hitelek kiváltása is megengedett.

A maximális futamidő 20 évben került meghatározásra, ami az elhúzódó és lassan megtérülő beruházások kiszámítható finanszírozását teszi lehetővé. A minimális hitelösszeg 1 millió forintra csökkent, így a program továbbra is fontos szerepet kap a mikrovállalkozások forráshoz jutásában. A 20 milliárd forintra emelt maximális hitelösszeg a kkv-szektor nagyobb szereplői stabilitásának megőrzését és a nagy beruházások megvalósulását támogatja.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek minél hamarabb forráshoz jussanak, a pénzügyi intézményeknek a hitelbírálati döntést az ehhez szükséges információk rendelkezésre állását követő két héten belül kell meghozniuk.

Az NHP Hajrá konstrukcióban a kkv-hitelezésben aktív bankok mindegyike részt vesz és már el is érhető a termékkínálatukban. A vállalkozásoknak egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük hiteligényükkel, hogy minél alacsonyabb kamat és minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak finanszírozáshoz. Az NHP Hajrá iránt már az indulást követő első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a vállalkozások oldaláról.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Már május végéig több mint félezer szerződés jött létre mintegy 40 milliárd forintnyi összegben. Az MNB által megkérdezett 9 legnagyobb hazai bank év végéig mintegy 1000 milliárd forintnyi szerződés megkötésére számít az új konstrukció keretében. Az NHP az elkövetkező időszakban is fontos szerepet játszik a kkv-k forráshoz jutásában, és ezzel a hazai vállalkozások újbóli megerősödésében és további növekedésében.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm