16 °C Budapest

Több millió forint kárt okozott a banknak a fiókvezető

Pénzcentrum
2013. szeptember 17. 12:37

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a székesfehérvári bankigazgatót, aki összesen 18 hitelügyletet intézett el hamis munkáltatói igazolásokkal.

A rendőrség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya büntetőeljárást folytat D. Péter 34 éves bodajki, B. Imre Attila 28 éves móri, valamint B. Erika 40 éves móri lakossal szemben hűtlen kezelés bűntett és vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A 34 éves férfi 2011. novembere és 2012. októbere között egy pénzintézet székesfehérvári fiókigazgatójaként - a 28 férfi rábírása és a 40 éves nő közvetítése alapján - összesen 18 olyan hitelszerződést kötött különböző személyekkel, amelyekhez hamis munkáltatói igazolásokat használt fel. A banknak ezzel több millió forint kárt okoztak. A pénzintézet vezetője a vagyonkezelői kötelezettségének megszegéséért felbujtójától különböző összegeket fogadott el jogtalanul.

A Fejér megyei rendőrök a fiókvezetőt és bűntársait 2013. szeptember 11-én fogták el. Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki hűtlen kezelés bűntett és többrendbeli vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

B. Imre Attilát ezentúl a nyomozók zsarolás bűntett elkövetésével is meggyanúsították, tekintettel arra, hogy a beszerzett információk alapján életveszélyesen megfenyegetett és tettleg bántalmazott egy férfit azért, hogy az egyik kölcsönszerződést készfizető kezesként aláírja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya mindkét férfit bűnügyi őrizetbe vette, majd kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. B. Erika szabadlábon védekezik.

A hitelszerződésben szereplő személyekkel - köztük mind az adósokkal, mind az adóstársakkal, mind a készfizető kezesekkel - szemben is nyomoznak, hűtlen kezelés bűntett, valamint magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem