14 °C Budapest

Több ezer embert vert át a bűnbanda: évekig pénzt csaltak ki az áldozatoktól

MTI
2016. április 9. 11:00

A Székesfehérvári Járásbíróság 44 vádlott bűnösségét állapította meg egy olyan csalássorozat ügyében, amelyben a fogyasztói csoportokat működtető vádlottak 3300 embert károsítottak meg - írja az MTI. Az ítélet elsőfokú, nem jogerős.

A vád szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott 1999-ben és 2002-ben is céget alapított. A cégek fő tevékenysége a cégbejegyzés szerint üzletviteli tanácsadás, de valójában fogyasztói csoportok szervezése és működtetése volt. Az ország egész területén fiókirodákat nyitottak, üzletkötőket vettek fel, hirdetéseket adtak fel.

A vád szerint a vádlottak hitelt kínáltak a sértetteknek, akik azonban nem kaptak teljes körű, korrekt tájékoztatást a szerződéskötés előtt. Elhallgatták előlük, hogy a cég vásárlói csoport szervezésével foglalkozik, és hogy az igényelt összeghez csak 1-5-10 év múlva jutnak hozzá, ha a közgyűlésen kiválasztják őket, és nincs is erre elegendő pénzük. A vádlottak jogtalan haszonszerzés végett megtévesztették a sértetteket, akiktől nyugta ellenében "szerződéskötési, megbízási díjat, törlesztőrészleteket" vettek át, és ezzel kárt okoztak nekik.

A bíróság a 2005 óta tartó eljárás végén a bíróság megállapította, hogy az elsőrendű vádlott felbujtóként 1219 rendbeli csalást és jogosulatlan pénzügyi tevékenységet követett el, a másodrendű vádlottat pedig 1217 esetben volt bűnös ugyanebben. Mindkét vádlottat két év - öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte. A többi vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre, próbára bocsátásra ítélték vagy megrovásban részesítették. A vádlottakkal szemben több mint 20 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el, és több mint 2 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték őket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem