Súlyos ezreket költöttek a magyar szülők a pandémia alatt erre: jó részük hitelből

2020. augusztus 10. 17:30

A digitális oktatásra történő átállás nem csupán a tanulmányokra volt hatással, de az érintettek digitális térben való jártasságát is próbára tette - egy új kutatásban az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról kérdezte a magyar szülőket. A tanárok és diákok a mindennapokban már bevált kommunikációs csatornákon tartották a kapcsolatot, ebből pedig a szülők többsége szerint sok minden megmaradhat a jövőben is. A megkérdezettek negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt valamilyen kiegészítőt, átlagosan 32 ezer forintért. A válaszadók fele többet használta az elektronikus fizetési megoldásokat, és közel ugyanennyien vélik úgy, hogy ez a járványhelyzet után is így marad.

Hirtelen kellett digitális alapokra helyezni az oktatást hazánkban a koronavírus-járvány miatt, ami nem csupán az általános alkalmazkodóképességet tette próbára az érintetteknél, hanem a digitális eszközök és megoldások használatában való jártasságukat is. A Budapest Bank a legfrissebb reprezentatív kutatásában nem csak az elmúlt hónapok tapasztalatairól kérdezte a magyar szülőket, hanem a digitális oktatás során használt programokról és eszközökről, a technikai feltételek megteremtéséről, valamint az elektronikus fizetési megoldások használatáról is.

Az új helyzetben a kapcsolattartáshoz több különböző csatornát használtak a tanárok és diákok: egymással elsősorban a Facebook Messenger (54%), a Kréta (54%), e-mail (54%), valamint Facebook csoportok segítségével tartották a kapcsolatot. A járványhelyzet idején amúgy világszerte kiugróan népszerű Zoomot ebben az esetben csak a megkérdezettek 28 százaléka említette. A digitális kapcsolattartás úgy tűnik, sok esetben bevált, a szülők 43 százaléka ugyanis úgy véli, hogy a legtöbb csatornát a jövőben is használni fogják az oktatásban, 44 százalék pedig arra számít, hogy legalább egy-kettő továbbra is megmarad majd. A kapcsolattartásra használt appokon túl a válaszok alapján jellemzően két-három további alkalmazást kellett letölteniük a gyerekeknek, amelyek valamilyen módon segítették őket a tanulásban és a házi feladatok beadásában, elvégzésében. 

Hirtelen pénzre van szükséged? 2020. július 1-től év végéig 5,75% a személyi kölcsönök maximális THM-je, jövőre viszont már piaci kamatokkal számolnak a bankok. A Pénzcentrum Személyi kölcsön kalkulátora megmutatja, hogy mennyi lesz a törlesztőrészlet a kedvezményes THM időszakban és utána - így teljes képet látsz arról, hogy mennyit kell összesen visszafizetned. KATT!

A gyermekek 51 százaléka laptopot, 25 százaléka asztali számítógépet, 14 százaléka mobilt, közel 10 százaléka pedig tabletet használt elsődlegesen a tanuláshoz. A másodlagos eszköz egyértelműen a mobiltelefon volt (64%), ennek egyik oka, hogy a kapcsolattartáshoz használt alkalmazások ezen is egyszerűen kezelhetők voltak. 

Ezen elektronikus eszközök valamelyikéből a megkérdezettek negyedének kellett újat vennie: ebből 55 százalékuknak azért, mert vagy nem volt otthon, vagy ha volt is, nem elég, 28 százalékuknak pedig azért, mert a meglévő már régi és elavult volt.

A válaszadók 61 százalékának különböző kiegészítő eszközöket is be kellett szereznie: 16 százalék fej- vagy fülhallgatót, 12 százalék egeret, 11 százalék webkamerát, 8-8 százalék pedig mikrofont vagy nyomtatót vásárolt. Bár tavasszal jelentősen megnőtt az igény a számítástechnikai eszközök és kiegészítők iránt, azonban a válaszadók 63 százaléka úgy tapasztalta, hogy a korábbinál egyáltalán nem volt nehezebb beszerezni őket. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Új számítástechnikai eszközökre átlagosan 125 ezer, új kiegészítőkre pedig 32 ezer forintot költöttek a megkérdezettek. A termékekért a legtöbben készpénzzel fizettek az üzletben, de szintén sokan választották az átutalást, futárnál készpénzzel történő fizetést, valamint az online bankkártyás fizetést. Áruhitelt a megkérdezettek 2 százaléka üzletben, kicsit több, mint 1 százaléka pedig online igényelt. 

Magyarországon még mindig magas a forgalomban lévő készpénzállomány, de mind a szabályozó, mind a bankok arra törekednek, hogy új és innovatív elektronikus fizetési megoldások segítségével támogassák a készpénzmentes fizetés terjedését. A koronavírus-járvány hazai megjelenését követően többek közt a bankok is felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében a készpénzes fizetés helyett válasszák inkább az elektronikus fizetési megoldásokat

 - mondta Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője. "Ez idő alatt valóban többen fizettek ilyen módokon, ez mind a banki adatokból, mind a kutatásunk eredményéből látszik: a megkérdezettek közel 47 százaléka mondta, hogy többet használták bankkártyájukat. Mi több, 45 százalékuk úgy véli, hogy a járványhelyzet után is a mostanihoz hasonló gyakorisággal fogják használni az elektronikus fizetési megoldásokat."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem